Olvasási idő: 2 perc

Jó estét! – Bugyi, a szabadság szimbóluma

Egy hároméves kislánnyal igazán lehetnek megterhelőek a napok. Ezt bátran ki merem jelenteni. Karantén idején pedig minden triplán számít, hiszen hosszú ideje be vagyunk zárva. Ellenkezés, sírás ezért, vagy azért – minden belefér egy napba. És még annak többszöröse is.

Nem jöhet be fiú a szobámba. Elcsúszott a zoknim. Leesett a földre egy szem kukorica. Nem bírok sétálni, mert fáj a lábam. Nem piros a rollerem. És még sorolhatnám az elmúlt hetek könnyes kijelentéseit, amely a mi háromévesünk száját hagyták el. Természetesen a megfelelő hangerővel – értsd: repednek a falak, visszhangzik az utca – társítva.

Bizony a szülőknek nem árt ilyenkor egy jó adag humorérzék, hogy kezelni – de leginkább túlélni – tudják ezeket a helyzeteket. De ugyebár mi sem lehetünk konstans ugyanolyan passzban, így előfordul, hogy nem tudunk kellőképpen toleránsan asszisztálni egy-egy jelenethez.

Pedig valójában büszkék is lehetnénk, mert ezeket a bemutatókat bármelyik színésznő megirigyelhetné. Olyan hatásosak. Természetesen mindig figyelembe vesszük a gyerek igényeit és az elképzeléseit. Hiszen tudjuk, hogy nem egyszerű egy hároméves helyzete, aki éppen most tanulja a világot. De azért mégsem mindig könnyű mindezt átélni.

Az egyik legutóbbi drámai előadás témája a bugyi volt. Az aprócska ruhadarab bűne, hogy kicsi. És utálatos. Nem kell. Semmi szükség rá. Ezért vegyük le, mert különben ő tép le magáról. Mindezt könnyekkel és a megszokott hangerővel megspékelve. A nyitott bejárati ajtóban, sétához készülődve. A műsorszámban volt dühöngés, csapkodás, könnyek, toporzékolás. Az igazi megnyugvást viszont csak az hozta el, hogy bugyi nélkül indultunk útnak.

Végül is nem lehet minden úgy, ahogyan azt a szülők szeretnék. A háromévesnek lehetnek önálló döntései. És ha már cicanaci van rajta, talán a bugyi is nélkülözhető. A bugyi különben is sokszor gátolja a viselőjét. Az tény, hogy nélküle szabadabbnak érezhetjük magunkat. Ami lássuk be, ebben az időszakban nem hátrány. Még egy hároméves életében sem.

Fotó: Kangha/Getty Images

Karóczkai-Müllner Helga

Müllner Helga

Újságíró és szociálpedagógus vagyok. Dolgoztam napilapnál, s most jelenleg a Szoknya és Nadrág Magazin olvasóinak írok.

Újságíróként az inspirál leginkább, ami körülöttem van. Az élet valódisága érdekel. Szeretek megfigyelni, beszélgetni, jelen lenni, kérdezni. Szeretek játszani. Érdekelnek az emberek. Szeretek róluk írni.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.