A húsvétoknak általában minden családban van egy menete. Egy hagyománya ahogyan telik ez a nap, a húsvéthétfő. Mikor reggelizzenek, mi kerüljön a húsvéti asztalra, mikor induljanak a család férfi tagjai locsolkodni, és mikortól fogadják a lányok, asszonyok a locsolókat. Annak is van egy forgatókönyve hogyan szabad a lányokat locsolni és hol, melyik testrészükön.
Kölnivel, parfümmel, vízzel a szódásüvegből, a kerti spriccelővel vagy esetleg dézsával? A nyakára, a kézfejére, a karjára, a hajára fújjuk, spriccelik, avagy öntik a fiúk a vizet húsvéthétfő napján? Tán a lányt egyenesen egy tóban mártják meg? Bárhogyan is legyen, már tavaly is borult, és ez évre sem állt vissza a világ rendje, vagyis a húsvétunk sem lehetett a megszokott.
Nálunk a nagy családban a fiúk, férfiak nagyon kreatívak a locsolás terén. Már egészen piciként kaptam a nyakamba vizet, és én nyújtottam cserébe a piros tojást. Később, ahogyan cseperedtem, kaptam vödörből, szódásszifonból, zuhanyrózsából, pacsulis üvegből és méreg drága parfümmel szórva is a húsvéti locsolást.
Újságíróként is sokféle húsvétban volt már részem. Az egyik legfelejthetetlenebb az a húsvéthétfői riportom volt, amikor a vértessomlói domboldalon a hó lepte fűben keresgélték a gyerekek az elrejtett csokitojásokat. Emlékszem, olyan hideg volt, hogy a sajtó munkatársait pálinkával kínálták.
Ma, (ha jól számolom) tizennégy évvel később ez a fogvacogtató húsvéthétfő jutott eszembe. A helyszín ugyanezen a településen, a Somlóhegyi-horgásztónak a partján volt. Már nem újságíróként voltam itt, hanem anyaként. Kirándulni jöttünk, hogy kikapcsoljuk a fejünkből a pandémia adta helyzetet.
A sonkapiknik utáni napsütésben ülve, felhőket nézegetve éppen hogy elragadott ez a gondolat, hogy jé megint itt vagyok, pedig messzire költöztem, amikor egyenesen a tó vízéből ért a hideg húsvéthétfői locsolás. Tenyérből. A fiam locsolt. Egy helyszín, két egészen más húsvéthétfő. De a tradíció, az tradíció. A fiú locsol, a lány húsvéti hímes tojást ad cserébe.
Fotó: Pixabay
