Egészen kicsi volt, amikor már átérezte mások fájdalmát. A legidősebb nővérként magára vállalta a felelősség szerepét a testvérei mellett, például akkor, ha a szüleik éppen nem voltak jelen.

Idővel már nem csak a fiatalabb testvérei gondjait vállalta magára, hanem a tágabb környezetében is, az iskolában, később a munkahelyén, a baráti társaságban. Azt hitte, összedől a világ, ha nem támogatja folyamatosan azokat, akiknek, úgy hitte, erre van szükségük. 

És miközben mások helyett vállalta fel a felelősséget különféle helyzetekben, igyekezett megoldásokat találni, megoldani a különféle problémákat, közben saját magára nem figyelt. Nem, mert nem tudott szabadulni ettől a tehertől. Nem jutott energia már saját magára. Vagy nem is volt bátorsága saját magával foglalkozni. Másokkal könnyebb volt. 

Érzékeny emberként sok mindent megérzett maga körül, anélkül, hogy bárki mondott volna bármit is. Érezve  hangulat másságát másban, a saját viselkedésével próbálta egyensúlyba hozni a másik hangulatát. Az lebegett a szeme előtt, hogy mások nélküle nem boldogulnának. Neki kell jófejnek lennie, tőle függ, hogy mások hogyan boldogulnak vagy sem. Milyen a kedvük.

Voltak, akik ezt akarva vagy akaratlanul kihasználták, már automatikusan hozzá fordultak bárminemű gonddal. Még akkor is, amikor már egyértelmű volt, hogy nem kellene. A törékeny nő nem egy szuperhős. Sőt, most ő szorul(na) segítségre. Be kell(ene) látnia, hogy nem ő tartja a világot a hátán. Illetve igen, de csak és kizárólag a saját magáét. De azt sem egyedül. A segítség bárkinek elkelhet. A felelősségvállalás szerepe az is, hogy segítséget kérünk saját magunk számára, ha szükséges. Magunkat szeretni is jól kell tudni. 

Fotó: Pixabay
Grafika: Mucsi Boglárka