Olvasási idő: 2 perc

Jó estét! – Öltözködési anomália: légy egyedi, és vegyél új pulcsit

Az emberek általában szeretnének jól kinézni. Emiatt sokszor követnek például valamilyen diétát, vagy eljárnak sportolni. Mert a jó kinézet alapja, hogy a testünk azért nézzen ki valahogyan, vagy legalábbis tegyünk meg ezért mindent. Bár a testünk elfogadása is egy trend. Nem baj, ha nem tökéletes, az a fontos, hogy az nekünk megfeleljen.

Akiket elég sokan követnek ahhoz a közösség felületeken, hogy megnézzék, mit is csinál kedvencük egy-egy napján – ezt hívják vlognak – akkor általában nem látnak mást, mint embereket kávézni, főzni, a gyerekeikkel játszani, beágyazni vagy éppen feldíszíteni a lakást az aktuális ünnepnek megfelelően. Nem éppen egyedi elfoglaltságok, de az emberek úgy látszik, szeretik az ilyesmit nézni.

Nem véletlenül hoztam szóba a vloggereket – influencereknek is hívhatjuk őket akár –, mert ha már így kirakatba kerül az ember, kikerülhetetlen, hogy ne essen szó a kinézetről. A sporton kívül az öltözékről, a ruhákról. Egyébként is fő téma a közösségi felületeken, amellett, hogy vállald fel önmagadat, hogy légy egyedi.

De úgy, hogy azért mégsem hivalkodó, mert az sem jó. Az egyszerű nagyszerű. Vagyis a közösségi felületeken hivatalosan nem elfogadott öltözködési szabályozás szerint a túlságosan mintás holmikat kerüljük, legfeljebb néha-néha vegyük fel. Ha egyszínű, sőt, egymással passzoló ruhákból áll a gardróbunk, akkor azokat jobban tudjuk egymással variálni. Amellett, hogy a fotókon is jobban mutat. Az említett vloggereken kívül sok hétköznapi ember is ezt a trendet követi.

Azért én mégis fedezek fel némi öltözködési anomáliát ezekben a bejegyzésekben. Sok szól az ruhákról. Ez természetes. Hiszen a többség szeretné megmutatni magát. Az előnyös oldalát. Azt, hogy miben kávézik, vagy miben megy le a gyerekekkel a játszótérre.

Egy anya ott is érezheti magát csinosnak. De hiába érezhető elvárás az egyszerűség, mellette ellentétesen ott van az a nyomás is, hogy újabb és újabb ruhadarabokat szerezzünk be a kedvenc színünkből vagy fazonunkból. Még egy újabb farmert, mert az most akciós. Még egy pólót, mert ez most kicsit más, vagy magyar márka. Egy újabb pulcsit, mert abból télen sosem elég. Ez csíkos, az kockás, vagy éppen csillogó szálakkal átszőtt.

Sosem elég? Meddig nem elég? Tényleg szükségünk van ahhoz újabb pulcsit vásárolni, hogy kimondhassuk: így vagyok egyedi?

Kép: Unsplash

Müllner Helga

Újságíró és szociálpedagógus vagyok. Dolgoztam napilapnál, s most jelenleg a Szoknya és Nadrág Magazin olvasóinak írok.

Újságíróként az inspirál leginkább, ami körülöttem van. Az élet valódisága érdekel. Szeretek megfigyelni, beszélgetni, jelen lenni, kérdezni. Szeretek játszani. Érdekelnek az emberek. Szeretek róluk írni.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.