Mindannyian ugyanúgy jövünk a világra: nem tudunk autót vezetni. Egyáltalán még azt sem tudjuk mi az az autó. Ha a párnapos újszülöttet autóval viszik haza, akkor is az újszülött legfeljebb az autó mozgását érzi, hallja a közlekedés zaját, de hogy mi az az autó, na arról fogalma sincsen.

Kérdés az is, milyen családba és a világ mely pontjára születik az a gyermek, van a szüleinek autója vagy nincs? Hogyan közlekednek, ha nincs? Gyalogosan, kerékpáron, lovon, öszvéren, csónakkal, hajóval, vonattal vagy más városi tömegközlekedéssel? 

Hogy későbbiekben az autóvezetés kérdése mikor kerül elő, bizony áll azon is, hogy mit szokott meg a gyermek, az egyén. Lehet még felnőtté válása előtt, szülői engedéllyel megtanul autót vezetni, vagy csak később szerez jogosítványt. Az is lehet, sosem tanul meg vezetni. Vagy legalábbis már úgy tűnik sosem, aztán egyszeriben, már túl a negyedik, ötödik ikszen mégis nekiveselkedik. KRESZ-t tanul, volán mögé ül, megtanítják neki a szükségeseket. Megszerzi a jogosítványát, majd vezetni kezd. Rutint szerezni.

Tanuló jellel matricázott autón. Hátha figyelembe veszik a vele együtt közlekedők. Mellette az anyósülésen segítséggel. Lehetőleg olyannal, aki jól vezet, rutinos, és legfőképpen biztató és türelmes. Nem ordítja le a tanuló fejét, hogy te hülye, óvatosabban fékezz már, nem látod, hogy nem neked van elsőbbséged? Ha a tanulóvezető egy anyuka, akit a saját fia okít szeretetből, türelemmel az egészen jól hangzik. Valahogy így: – Nyugi anya, lélegezz! Most orral parkolunk, és utána szuszogunk egyet. 

És így akkor nem is olyan ördöngösség az orral parkolás, még úgysem, hogy a mögöttünk haladó várakozni kényszerül és dudál, mert nem akarja látni, hogy anya, egy nő, valaki vezetni tanul. Pedig ott van az autón a mindent eláruló T betű. Azaz a jel, hogy azt az autót valószínűleg egy tanulóvezető hajtja. A dudáló elfelejti, senki sem született úgy, hogy tudott autót vezetni. Ő sem. Neki is türelemre és megértésre volt szüksége a kezdetekben. 

Kép: Adeevee