Mindenkivel megesik, hogy meghallgatásra lenne szüksége. Lehet nem egyszer. Sőt, egészen biztos, hogy többször. Egyszerűen csak arra, hogy kiönthesse a szívét. Annak, aki komment nélkül meg is hallgatja. És csak annyit mond legfeljebb, amennyi szükséges.

A vasárnap estébe csörög bele a házitelefon. Szabadkozás a vonal túlsó végén. Amire máris érkezik a mentesítő válasz: – Ugyan, hagyd már! Majd, hosszú időn át meg sem szólal a hívott fél, csak egy-egy értem, elhiszem, együttérzek veled kifejezéssel reagál.

Barátnők közt

És ez így van rendben! Vagy mégsem? Olyan nagyon nehéz eltalálni, hogy mennyit mondjunk, hogy az ne legyen se több, se kevesebb, mint amennyi szükséges, mint amivel tényleg segítünk és nem ártanak egymásnak.

Ez a jelenet persze előfordul hétköznap reggel is, miután a gyerekeket bevitték, illetve bekísérték az iskolába, vagy ebédidőben, míg sorban állnak a minden mentes bisztróban, délután, amikor a gyerekekért mennek, vagy a pont egyszerre történő bevásárlás ideje alatt, ha kell. Olykor éjszaka is, amikor a kölykök végre alszanak. Hol az egyik barátnő, hol a másik szorul figyelemre. Vagy akár ketten egyszerre. A legtöbbször telefonon, ritkábban személyesen folynak a diskurzusok. És persze mellette, folyamatosan tart akár online chaten is, ha szükséges, a beszélgetés. És jó esetben nincs semmi para, egyszerűen csak beszélgetnek a barátnők egymás közt.

Amikor viszont baj van

Tisztában vannak azzal, hogy bármi megtörténhet velük is. Ahogy annak az ellenkezője is. Tudják, hiszen tanulták az egyetemen a különféle lélektani órákon, hogy az ember élete során kikerülhetetlenek a válságok, krízisek, fájdalmak, veszteségek. Senkit nem kímél a sors, az univerzum, a (jó)Isten, (bal)szerencse. Továbbá ismerik a tényét annak is, hogy a csapások feldolgozása nem egyik percről a másikra történik, s míg a folyamat tart, míg nem szedi össze magát az ember, míg nem épül fel a tragédiából, addig érezheti magát az ember(lánya) hol fent, hol lent, a nehezen kezelhető érzelmeik függvényében.

Amikor a legjobb egy jóbarát segítsége, amennyiben az tényleg barát, és nem ellenség!

Mert ezek a hol bizakodó és optimista vagy ellenkezőleg hol lemondó és pesszimista érzelmek igazi dzsungelt teremtenek a panasszal élő lelkében. Éppen ezért, ha valamelyikükre (olykor mindkettőjükre egyszerre) hárul a hallgatóság, a támasz szerepe, mindaddig míg nem tudják, hogy szavaik, tanácsaik hogyan hathatnak, a lehető legjobb, ha csak nagyon figyelmesen hallgatják a másikat. A legbölcsebb, ha az arcuk, a hangjuk, a testbeszédük és legfőképpen a mondani valójuk, a megértésen kívül nem árul el túl sok érzelmet, inkább csak valamiféle nyugalmat áraszt. Miközben vigyáznak, hogy ne legyenek se közönyösek, se túl aggódok sem. Ahogy túl aktívak, se túl passzívak a megoldások tekintetében, a segítség nyújtásban. Mert még egy jó értelemben vett megjegyzés vagy cselekvés is rosszabbat tehet akár. Még a legjobb barátnőktől is sülhet el rosszul egy félmondat. Bármennyire nem szándékuk ártani a másiknak. Tudják, ha jól figyelnek, idővel észreveszik úgyis mire is lehet szüksége adott helyzetben egyiknek, másiknak. A legjobb, ha átgondolják önmaguk mit éreztek hasonló helyzetben. Mert tudják, egyszer fent, másszor lent. Soha nem mondhatják azt soha. Mert velük is bármi, de bármi megtörténhet. Ezért sem ítélkezhetnek, nem törhetnek pálcát a másik felet!

Kommentár nélkül

A hallgatásukkor, odafigyelnek arra is, hogy lehetőleg ne fűzzenek megjegyzést semmire sem. Még azokat az üres frázisokat, közhelyeket is lehetőleg igyekeznek elhagyni, miszerint: – Ne aggódj!, – Minden rendben lesz!, – Gondolj valami másra, ami eltereli a figyelmedet!, – Ne érdekeljen ki, mit mond!, – Ne vedd a szívedre!, – Idővel csillapul a fájdalmad! 

Helyette inkább hagyják, hadd beszélje ki az aggodalmát, a félelmét, a veszteségét, a kétségét a másik. Azaz, inkább csak terelgetik egymást értő figyelemmel, szeretettel, hogy panaszaik alatt saját maguknak válaszoljanak, saját maguk jussanak el a saját igazságukhoz, döntésükhöz. Próbálják megérteni egymást, de nem próbálják a másik helyett megoldani a problémát. Még ha nevetségesnek, túlzónak, elérhetetlennek, vagy egyenesen butaságnak is tűnik mindaz, amit megoldásnak, útart az egyikük, akkor sem mondanak ítéletet a másik felett, inkább csak biztosítják egymást a jelenlétükről.

Vissza-visszatérni

Mindaddig, míg a szív nem nyugszik meg, nem dolgoza fel a történteket, tudják, hogy bármikor szükség lehet menet közben is a támogatásra. Ezért a barátnők különösen fontosnak tartják, hogy akár többször is jelezzék: nem okoz gondot számukra a beszélgetés, nem terhes meghallgatni egymást. Mert tudják, ha a másik tart attól, ő most teher a másiknak, azzal akár növekedhet a szorongás, a mellőzöttség, a kilátástalanság érzése. Tisztában vannak azzal a másik bármikor bezárkózhat. Akár többször is biztosítják egymást arról, hogy nem terhes számunkra, hogy kiöntik egymásnak a szívüket, végtére is az emberi kapcsolatok, a barátság erről is szól.
S ha mégis, bármi balul sülne el, akkor sem, soha, semmilyen körülmények között nem dörgölik azt egymás orra alá, hogy én megmondtam előre. Mert sosem mondták meg előre a tutit. Sosem, mióta csak barátnők. Tízen, húszon éven túl. Bármi is történt velük, külön és együtt, hosszú-hosszú évek óta. Átéltek vizsgákat, költözéseket, szakításokat, új pasikat, munkahely-váltásokat, házasságokat, gyerekszüléseket, betegségeket, válásokat, újabb és újabb pasikat. De ha baj van, akkor csak hallgatnak. Egymásra.

Fotó: Pixabay