Ha evésről van szó, egy gyerek soha nem viccel. Leginkább az anyák vannak kitéve az étkezés okozta majrénak, hiszen általában ők látják el étellel a családot. Miért is majré? Mert a gyerek vagy eszik. Mindent, válogatás nélkül. Vagy szinte semmit. Vagyis legfeljebb néhány ételt. Ilyenkor nehéz összeegyeztetni az igényeket. Főleg, ha a felnőttek – főleg anya – olykor mást is enne a virslin kívül. Humor nélkül nem megy.
Kaja-majré: így fogalmaztam meg magamnak mindazt, amit érzek a családunk étkezési szokásaival kapcsolatban. Mert ahányan vagyunk a családban – öten –, mindannyian mást és máshogyan étkeznénk. S ez bizony okoz feszültséget.
Nem így terveztem. Amikor anya lettem, elképzeltem, hogy majd a gyerekeim jóízűen falják a gyümölcsöket. Szeretik a főzeléket, és mindent megkóstolnak – netalántán el is fogyasztják –, amit eléjük tálalok. Egy ideig így is történt. A legidősebb fiam hozzátáplálása – majdnem – nagykönyv szerint történt.
Kaja-majré
Azért csak majdnem, mert nem hat hónaposan kezdtük. Hét hónaposan még jól elvolt az anyatejjel. De utána minden zöldséget, gyümölcsöt, majd többféle húst is megkóstoltattam vele. És el is fogadta. Öröm volt nézni, ahogyan evett. Még másfél-kétéves korában is azt főztem a kimerítő játszóterezés után, amihez csak kedvem volt. Jöhetett a tökfőzelék, masnitészta sütőtökös raguval. Különféle szószok, krémlevesek. Aztán minden megváltozott.
A két kisebbik gyermekem megismerkedése a szilárd ételek világával nem hosszú történet. Gyakorlatilag nincs miről beszélni ebben a témakörben. Köszönték szépen, ők elégedettek voltak az anyatejjel másfél évig. De mivel a bátyjuktól eltérően valamiért kisebb mértékben szedték magukra a kilókat, ott volt a külső nyomás, hogy ez csak amiatt lehetséges, mert nem esznek még brokkolit. A kaja-majré talán itt kezdődött nálam úgy igazán.
Az ételekkel kapcsolatos trükközés soha nem ment. A formáljunk állatkákat és járműveket a zöldségekből, vagy legyen a paradicsom az uborkavonat kereke az én gyerekeim kiröhögték. De meg nem ették volna. Összeszámoltam, hogy hány olyan főtt étel van, amelyet mindhárman szívesen fogyasztanak. Ez négy ételt jelent pontosan. És az egyik a palacsinta.
Ha a gyerek válogat
A másik három a húsleves, a gulyásleves és a rántott hús. Ezen kívül a virsli – de csakis az a bizonyos füstölt jöhet szóba –, és a sült krumpli a nyerő. Sokaknál ez a kettő talán nem is számít ételnek. De nálunk igen. Ha a gyerek nem eszik semmit, de nyúz a védőnő, a gyerekorvos, és még kórházba is szeretnék fektetni a gyerekeket, hogy megtanítsák enni – teljesen komolyan, ez így elhangzott az asszisztens szájából, természetesen nem maradtunk ott.
Ebben a helyzetben igenis étel a virsli és a sült krumpli. Nem véletlenül hívjuk családilag a gyorsétteremláncokat krumplis boltnak. A biztos pont az életünkben a sült krumpli – leginkább, ha utazunk. A virslit pedig rendszeresen variálom. Mindegyik külön fogásnak számít. Főve, hotdogként, karikára vágva serpenyőben sütve. Nyársa fűzve grillen vagy kemencében sütve pedig kész a virsli-saslik. Ez az igazi kaja-majré.
Azért igyekszem nem túl komolyan venni az ingerszegény étkezéseinket. Ez néha sikerül is. Néha. Mert mindehhez csatlakozik a férjem, aki az étkezéseket lerendezné azzal, ha létezne egy megfelelő tápanyagtartalommal bíró tabletta, amelyet elég egy nap bevenni, és le van a gond az evésről.
Ha anya megkóstolna mást is
Én inkább azért eszem, mert ízlik, amit éppen elfogyasztok. Nem üzemanyagként tekintek az ételre, hanem leginkább élvezeti forrásként. Szóval nehéz nálunk az igényeket összeegyeztetni. Már a főzéstől is elment a kedvem. Mindig csak ugyanazokat az ételeket elkészíteni.
Persze, főzhetnék magamnak külön, de erre már nincsen energia. Ugyanis más ételek is vannak a tarsolyomban, amelyeket ötünk közül legalább hárman szeretnek. S ilyenkor – általában a kisebbik fiamnak – valami mást kell készíteni. Mert létezik olyan gyerek, amelyik nem szereti a pizzát és a spagettit. Nálunk lakik.
Így ő ilyenkor megkapja a virslijét vagy rántottát. Ugyan egyik sem bonyolult fogás, de mégis külön készül. A kaja-majré nem vonatkozik az édességekre. Természetesen. Ebédre is szívesen enne csokis muffint, vagy szivárványos muffint, esetleg szintén színes palacsintát.
Én-idő: amikor azt ehetek, amit csak szeretnék
Az utóbbi időszakban viszont újra van kedvem főzni. Tulajdonképpen ez lett a saját én-időm. Nem is a főzés, sokkal inkább az evés. Amikor azt ehetek, amit csak szeretnék. Talán én sem vagyok egy igazi ínyenc.
Ha valamit megszeretek, azt többször is elkészítem. Akár hetente többször. De ez sem zavar. Nem szeretek kísérletezni, de megérzem egy recepten, hogy az jó lesz. Cicomázni sem szeretem az ételeket. Nem díszítek, megeszem úgy, ahogyan van. Talán az sem véletlen, hogy mindegyik recept hús nélküli, s többségük elkészíthető vegán módra is.
És a receptek….
Hetente többször is meg bírnám enni a pikáns édesburgonya-krémlevest, annyira ízlik. Kinézetre nem túl fotogén, amiatt fotóm sincs róla. A bacon kockákat kihagyom, és chili helyett őrölt füstölt paprikát és chipotle chilit teszek bele. Sajtot szórok bele. Hogy mennyire szeretem a chipotle chilit, arról már írtam. Ezzel a levessel kezdődött a chipotle-mánia. Vöröshagyma helyett póréval még finomabb. És számomra nem szentségtörés jobb minőségű – mondjuk bio – leveskockát használni alaplé helyett.
A chipotle mellett újabban szenvedélyesen rajongok a petrezselyemért is. Nyáron ellennék petrezselymes újburgonyán, csakis vajjal készítve. A török paradicsomos bulgursaláta Mautner Zsófi receptje, és rengeteg petrezselyem kell bele. Tehát jöhet. Bónusz, hogy főzni sem kell. Reggelire, ebédre, vacsorára, és csak úgy napközben falatozva – bármikor szívesen fogyasztom. Annyit csaltam a recepten, hogy bulgur helyett kuszkuszt használok.
Steiner Kristóf receptjei varázslatosak. Ahogyan ő beszél a főzésről, az egyből evésre csábít. Bár nem vagyok vegán, mindig találok nála olyan receptet, amelyről tudom, hogy az jó lesz. Ilyen most a briam (a recept a videó leírásában közvetlenül elérhető), ami Kristóf szerint a görögök lecsója. Szerintem nem. Több annál. Sült zöldségek paradicsomos szószban – mennyei. Egyébként is kedvelem a szaftos ételeket, de a briam azért is jó választás, mert egy könnyed fogás. Imádnivaló.
A zöldséges quiche kedvencem még. A belevalókat úgy variálom, ahogyan kedvem tartja. Általában póré, bébispenót és cukkini kerül bele. A tészta pedig az egyszerűség kedvéért a bolti hűtőpultból való.
És végül az édesség – flanc nélkül
Ha édesség, akkor az nálunk általában csokis. Csokis muffin, csokitorta, csokis kuglóf. Minden tej- és tojásmentesen. A gyerekek kérik és szeretik a színes sütiket. Nálunk a muffin és a palacsinta is sokszor szivárványszínben pompázik. Az ételfesték géltől olyan, amilyen. Tudjuk, hogy ez nem a legegészségesebb hozzávaló, de nálunk belefér. De ha csak a magam kedvére sütök – mert éppen nincsenek otthon a gyerekek –, akkor szívesen sütök valami gyümölcsöset.
Nem túl bonyolultat. Rusztikusat. Amolyan vidéki stílusban. Mert nekem úgy tetszik egy étel, ha minden flanc nélküli. Ilyen a fordított ananásztorta, amit most először készítettem, de nem utoljára. Ez is könnyedén tejmentesíthető (például Alsan margarinnal), tojást pedig nem tartalmaz. Édes és szottyos a karamelltől, és elég egy edény hozzá, ugyanis serpenyőben sül. A recept ötlete egy balerinás-egeres meséből származik. Hiába nincsenek otthon a gyerekek, akkor is mindenhol ott vannak.
És ez így van rendjén. Nálunk nem számít, hogy mit, csak egyenek. Talán később változik az ízlésük. Az biztos, hogy nincs az a kaja-majré, ami miatt erőltetnénk bármilyen ételt. Ennek ellenére most már többször főzök csak magamnak. Már csak az élvezet kedvéért.
Fotó: Unsplash
