Várni a csodát. Ez a legjobb, amit karácsonykor kívánhatunk magunknak. Hogy ez leginkább már csak a gyerekeknél valósul meg? Általában így van. Pedig a karácsony erről szól. Hit és remény nélkül mit sem ér az élet. Már el is felejtettük, hogyan kell. A Karácsonyi krónikák napokban debütált második része pont ezt mutatja meg. Nem nyögvenyelősen. Csak annyira karácsonyi, amennyire feltétlenül szükséges.

Karácsonyi krónikák. Ennél találóbb címmel nem találkoztam manapság. Arról szól, ami. Nem ígér sem többet, sem kevesebbet. Pont elég. Egy történetet mesél el a karácsonyról (mi másról). És gyerekekről, és persze a Mikulásról (természetesen).  De micsoda történetet! És hogyan!

Leginkább arról, hogy hinni és remélni még mindig a legmegfelelőbb, amit karácsonyra kívánhatunk magunknak. A Karácsonyi krónikák első részét két éve vetítette a Netflix. A napokban viszont kijött a második része, amely talán még jobban sikerült, mint az első. Ez egy gyerekfilm. De nem baj, ha felnőttek is látják. Ha csak egyetlen karácsonyi filmet nézünk meg az idén, akkor az a Karácsonyi krónikák legyen.

Karácsonyi krónikák

A Karácsonyi krónikák első részét másfél hete láttuk a gyerekekkel. Kedves, bájos történet, amely bizonyos szempontból semmi újat nem hoz. De hát a közönség már csak ilyen telhetetlen, mindig vágyik az újdonságra. De a karácsony az karácsony. Mit lehet ezen a témán újítani filmen? Semmit. De azért mégis.

A Karácsonyi krónikákban például elképesztően menő Mikulást láthatunk. Kurt Russell alakítja. Teljes beleéléssel. Látszik, hogy élvezi a szerepét. Ő, mint Mikulás tényleg jól néz ki. Hosszú, piros bőrkabátot visel, szőrmebéléssel (amely remélhetőleg műszőrme) Maga a karakter viszont egyáltalán nem mű, teljesen hiteles. Amolyan menő nagypapa fizimiska.

Úgy képzelem, hogy Kurt Russell a való életben is ilyen nagypapa lehet. Még ha nem is bújik Mikulás ruhába. Tehát még mindig az első résznél járunk (amelyet ajánlok megnézésére a második előtt, de nem feltétlenül szükséges, így is élvezni tudjuk). Kate Pierce és Teddy Pierce testvérek. Édesapjuk megrögzött karácsony-mániás, de sajnos meghal. Kate (az éppen tinivé lett kisebb testvér) ugyanúgy érez a karácsony iránt, mint édesapja, de a serdülőkorú Teddy hitét vesztette már régen.

Egy karácsonyi videó közben lát Kate egy a képbe benyúló piros kart. Aztán megjelenik náluk a Mikulás, és elkezdődik a kaland, amelyben van börtönben éneklő Mikulás és a városban elszabaduló rénszarvasok. Mókás, vicces, aranyos. Nálunk mindenkit lekötött már ez az első rész is.

Még a négyéves is tátott szájjal bámulta – leginkább – a rénszarvasokat. A 6 és 10 éves fiúk pedig azonnal tervezni kezdték, ők hogyan lesik meg kamerával a Mikulást (erről ITT írtunk). Kurt Russell egyébként a rénszarvas szánt is nagyon meggyőzően kormányozza. Tényleg abszolút hiteles.

A második felvonás

A folytatás még jobban sikerült, mint az első. Az első rész végén még csak jót kuncogtam azon, amikor az utolsó jelenetben, már a Mikulás főhadiszállására besétált Mikulásné. Akit nem más alakít, mint Kurt Russell felesége, Goldie Hawn. Ebben a részben már ő is főszerepet kapott férje mellett. És újra itt vannak a Pierce gyerekek is.

Teddy és Kate számukra nem éppen ideális helyen töltik a karácsonyi szünetet: az óceánparton. Ráadásul édesanyjuknak új barátja van, aki túl kedves, és a Kate-nél három évvel fiatalabb fia, Jack is állandó társaságuk. Kate szeretne hazamenni, mert a tengerparton még hó sincs és nem lehet szánkózni, amikor nem teljesen véletlenül Jack-el együtt a reptér helyett az Északi-sarkon landolnak.

Mikulás – aki karácsony előtt néhány nappal azzal múlatja az időt, hogy egy gigantikus méretű hópárducot üldöz – megmenti a gyerekeket, és hazaviszi magukhoz. A két gyereknek nem kell sok, szinte azonnal alkalmazkodnak Mikulásfalvához. Már miért is ne? Nekik az még természetes, hogy manók mászkálnak mindenhol, minden ki van világítva, és mindent fehér hótakaró borít.

Ők még szeretik a havat, mert lehet szánkózni. Nem a nyűgöt látják benne. Boldogság békesség és mézeskalács illat lengi be a tájat, mégsem giccses. És ehhez hűen asszisztál Mikulás és Mikulásné. Mindketten fürdőznek a szerepükben. És ezt jó látni. Ilyen lehet az, amikor azt mondják, hogy a színész és a szerep egymásra talált. Jó, persze színészként talán nem nagy kihívás eljátszani a Mikulást.

Hinni valamiben még mindig egy igazi csoda

De ez a két ember tényleg élvezi, amit csinál. Velük kapcsolatban még az a poén is vicces, hogy miért nem Mikulásnéfalva a hely neve, amikor mindent Mikulásné tervezett meg. Vagy amikor Mikulásné vacsorát készíteni indul, így sorolja a hozzávalókat: Kell piros alma. Kis kalács, nagy kalács. És mogyoró.

A kaland most sem maradhat el. A történet szerint Belsinckel, aki korábban Mikulás manója volt, de száműzték, és ember lett (és egyébként ő vitte el Kate-t és Jacket Mikulásfalvára) tönkre szeretné tenni a karácsonyi varázst. Ezért ellopja a karácsonyi csillagot. Ezt szeretné visszaszerezni Mikulás Kate-tel együtt.

Jack pedig Mikulásnénak segít otthon megfékezni az elvadult manókat. Szóval bőven lehet részünk kalandban. Egy elsősorban gyerekkorosztályt megszólító karácsonyi filmnél lényeges, hogy mennyire hihető a történet. Hogy ne lepleződjön le a varázs. A Karácsonyi krónikák kifejezetten az.

Kezdve Mikulás kinézetén. Hogy nem bájolgó, hanem igenis férfias. Hogy vannak érzései, de nem fakad sírva, ha lát egy hópelyhet. Kifejezetten tetszett nekem is, és a 10 éves fiamnak is, amikor Mikulásné a krónikák közül elmesélte Szent Miklós történetét. Nem hosszú jelenet, de ezzel is hitelt, és valódi alapot ad a sztorinak.

Ebben a részben nincsen szó az ajándékok szétosztásáról. A karácsony megmentése a cél, és ezért tesznek is. A hit és remény visszaszerzése áll mindenekelőtt. Amelyre most van a legnagyobb szükségünk. Hinni valamiben még mindig egy igazi csoda. Itt az alkalom erre, idén karácsonykor.


Fotó: Netflix

Karóczkai-Müllner Helga