Nem kell sorozatfüggőnek lenni ahhoz, hogy olyan szériákat is végignézzünk, ami nem teljesen felel meg az ízlésünknek, mert mégis van bennük valami, ami a képernyő elé szögez. Lehet csak a házi munka, szoptatás, vagy valamilyen rutin feladat mellett, de nem hagyjuk félbe, végignézzük.
Ez a nyár hemzseg a sorozatoktól, a streaming szolgáltatók úgy nyomják magukból a szériákat, mintha nem lenne mi mást tennünk, mint ülni és nézni. El is lehet szakadni a képernyő elől nyaraláskor, a szabadság ideje alatt, ha végre nem otthon vagyunk, ami kimondottan felüdítő, de nem a hétköznapokban.
Sokan vagyunk, akiknek jó ha a mindennapi tevékenysége mellett szól valami, megy valami. Kínos vagy sem, még a nyár adta szürke hétköznapokban is jól jön háttértámogatásként, ha nincs csend, ha valami történik, nem velünk, hanem másokkal. Akár egész nap szól a tévé, vagy futnak a streamingen a filmek, sorozatok, amit nem csak hallunk, hanem olykor, akár látunk is. Ilyenkor az sem baj, sőt külön jó, ha amúgy -szinte- nézhetetlenül kínos a sorozat, mert akkor nem kell rá nagyon figyelni.
Nézhető és nézhetetlen szériák
Na ez az, amit nem lehet meghatározni, mindenkinek mást jelent mitől nézhető és mitől nem követhető egy sorozat. Mindannyiunk élethelyzete más, ami nagyban befolyásol bennünket abban is, hogy mi az, ami per pillanatnyilag kikapcsol, feltölt bennünket, szórakoztat vagy éppen eltereli a gondolatainkat, valamiről, amiről nem szeretnénk tépelődni. És mi az, amire vágyunk, ami hiányzik az életünkből, ami felpörget, elgondolkodtat, megnevetett, jólesően megsirattat, mi az ami feszélyeztet, félelmet vagy éppen viszolygást kelt bennünk – mert mindettől függ milyen sorozatot nézünk vagy sem.
Én például a Netflixen futó Szabó című sorozatot már az első epizód egyharmadában kinyomtam, mert az értelmi fogyatékos, őrült apa totál megrémisztett, pedig félig figyeltem csak oda, bútorcsiszolás-festés mellett indítottam el a sorozatot. Aki például ajánlotta az csupa jót mondott róla, ő teljesen átlépett ezen a momentumon és nézte tovább a sorozatot. Pedig
Persze, nagyon sok minden befolyásolhat még a választásunkban, például az is, hogy milyen sorozatokat néztünk korábban. Én az Édes magnóliák harmadik évadát láttam a Szabó című sorozat előtt, márpedig elég meghatározó különbség van a kettő között. Hogy miért? Mert az Édes Magnóliákban még egy őrültet sem ábrázolnának ijesztőnek. Sokkal inkább esendőnek.
(Szörnyen) Édes magnóliák
Ez (nekem) egy olyan sorozat, ami annyira habos, gej és szenteskedő, hogy az már kínos, mégis nézni kell. Főszereplője három gyerekkori barátnő, akik egy kitalált, dél-karolinai kisvárosban élnek Serenity-ben. Serenity jelentése: nyugalom, higgadtság, derű – ami már előre sokat sejtet a sorozatról.
Az Édes Magnóliák tulajdonképpen egy keresztény alapú és hangulatú széria. A három barátnő, Maddie Townsend (JoAnna Garcia Swisher) három gyerekes elvált anyuka, Dana Sue Sullivan (Brooke Elliott) séf és a Sullivan’s nevű étterem tulajdonosa és Helen Decatur (Heather Headley) ügyvéd – ők hárman együtt az édes magnóliák, akik élete, családtagjai és barátai körül forog a sorozat, beleszőve Serenity városának történéseit is.
Mindezt fűszerezve (vagy inkább túltolva) a keresztény erkölcsi alappal, ami önmagában képviselhet egy követendő értékrendet még akkor is, ha nem hívőként, vagy más vallás hívőjeként nézzük a sorozatot. Hiszen alapja a hit, a szeretet, a remény és a bizalom. Csakhogy ez olykor annyira leegyszerűsítve jelenik meg a három barátnő életében, mintha tényleg bármilyen nehéz élethelyzetben elég lenne annyit idézni a Bibliából: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok„
Márpedig az Édes Magnóliák személyes és családi életében is történik elég emberi fájdalom, vétkezés: hazugság, hűtlenkedés, válás, gyermek elvesztése, örökbeadás, anyagi nehézség, baleset, betegség – amiket a való életben jóval tovább tart átvészelni, feldolgozni, meggyászolni mint a sorozatban. Ettől olyan kínosan szirupos a sorozat, és talán pont ezért nem is lehet figyelmen kívül hagyni az Édes Magnóliák történetét, mert mindannyiunknak szüksége lenne arra, hogy hamarább túljussunk a saját nehézségeinken. Még akkor is, ha tudjuk ez csak film, mert valahogy saját reményünket élteti tovább amit benne látunk. Még ha az olykor kínosan szirupos is.
És egyszer csak…!
Bár teljesen más műfaj az ikonikus Szex és New York folyatása, az És egyszer csak…! ezt a sorozatot sem tudom más szóval illetni, mint a kínossal. Amit mégis nézünk. Ezt a szerintem, igen találó kifejezést Sárga Nóra véleményezte. Mert két egyedülálló anyuka mi másról beszélgethet, a hétköznapok kivesézése után, mint a sorozatokról? Amikből igyekszünk mindenféle jót magunkba szívni, ha lehet.
Ám az És egyszer csak…!-al nem sok mindent lehet kezdeni, mint nézni (vagy sem). Magunkba szívni belőle valami jót, alig. Merthogy túl sok mindenről akar szólni egyszerre a sorozat, és ezért nem igazán szól semmiről sem. A filmkritikusok, szakértők szerint az a baj ezzel a sorozattal, hogy a mai újonnan kialakuló erkölcsi, etikai értékrend szerint visszatekintve a Szex és New York-ra mint előzményre, borzasztóan kínos momentumokkal találkozhatunk, amiket ebben a folytatásban akarnának az alkotók kijavítani, helyére tenni, csakhogy nem sikerül. És talán felesleges is. Szerintem el kell fogadni, hogy akkor más világot éltünk, és inkább csak előre nézni.
Így ebben a folyatásban benne van minden, ami körülveszi a mai világunkat, a covid utáni idegállapotunkban. Például az óvatosság. Egy gyorstalpaló LMBTQ tanfolyam furcsa-kurtán, ami nem igazán alkalmas az érzékenyítésre, arra inkább, hogy a fejünket fogjuk. És van benne valami maszlag, ami a divatot jelentené, csakhogy ma már nem a címkék, a márka és a sok ruha a lényeg, hanem ellenkezőleg a minőség, és a fenntarthatóság, de arról nem sok szó esik, vagyis alig.
Szólna az érzelmekről is, az egyedüllétről, a gyászról, az újrakezdésről és az ismerkedésről ötven felett, de ez is annyira leegyszerűsítve, hogy sírni lehetne tőle. Mégis nézzük. Kínunkban. Mert mégis van benne valami. Talán mi magunk, azok akik valamikor nézték és szerették a Szex és New Yorkot.
Kínos jóllét mindenáron
Kínos vagy sem, a jóllétre törekszünk mindannyian, csakhogy a jóllét is mindenkinek mást jelent. Az influenszerek trollkodásáról méltán híres Celeste Barber fotóin és videóin évek óta nevetünk az Instagramon, márpedig a humorból sosem elég. Talán pont ez indította el a Jóllét mindenáron sorozatot Celeste főszereplésével, ám mindent tudtunk tenni, csak nevetni nem a sorozat nézése közben, ami több, mint kínos.
A sztori szerint Celeste itt a negyven körüli Liv, akinek az életét az esztelen bulizások és egyéjszakás kalandok töltik ki New Yorkban. Mindaddig míg egy hétvégére hazautazik a legjobb barátja születésnapjára Ausztráliába, ahonnan nem tud visszautazni. Mert alkohollal és droggal tarkított szülinapi bulin ellopják a zöldkártyáját, amit akkor kaphat vissza, ha felhagy az alkohollal és a droggal, csökkenti a vérnyomását és koleszterin szintjét – az USA csak egészségeseket fogad. Márpedig Liv vissza akar jutni New Yorkba, mert így gasztró újságírói karrierje forog kockán. Így kicsit visszahuppan a rokonai és barátai viszontagságos életébe is, miközben igyekszik visszanyerni az egészségét.
Ez pedig nem megy olyan humorral Celeste Barbernek, mint ahogy megszokhattuk az Instagram paródiáiban. Kicsit hasonlóan az előző két említett sorozathoz, túl sok mindenhez nyúl egyszerre ez a sorozat is, de egyik élethelyzet sem kap elég mélységet ahhoz, hogy értéket tudjon adni a nézőnek. Kínos jelenetek, semmitmondó viccek, elnagyolt megoldások jellemzik a sorozatot. Kínos jóllét mindenáron.
