Ébred az élet, a napsugár szórja
boldogan, s bőkezűn friss aranyát,
nyílik a sok virág, illatát ontja
a fáradtan nyújtózó kis aranyág.
Dobban a Föld szíve, szusszan a lelke,
a lágy tavasz sóhaja arcomhoz ér,
libben a fényben egy szép szárnyú lepke,
s madarak víg dala messze kísér.
Bokrokat cirógat langyos fuvallat,
és jéghideg emlékünk már csak a hó,
az égen a nap is vidáman ballag,
mert visszakacsint rá a hűsvizű tó.
Fűzfaág integet, dúdolgat halkan,
boldogan bólint, a tél messze jár,
zöldellő lombokkal így üzen majdan,
haját kibontva a sokszínű nyár.
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.