Szökésben lévő kamaszok. Nevelőnők előtt maszturbáló srácok. A prostitúcióval kacérkodó vagy attól rettegő serdülő lányok. A nevelőotthonok felnőtt gyermekei. Tényleg ilyenek? Mit tehetünk értük? Tehetünk értük valamit? Egy egykori nevelő most úgy gondolja: felnyitja az emberek szemét, és megmutatja a földi pokol egyik bugyrát. Könyvet ír és előadást tart a gyermekotthonok kamaszairól.

Kamaszkor a gyermekotthonban beszélgetés és vetítés – hirdette a közösségi oldal a közelgő eseményt. Oltai Kata, a Golden Boundaries kiállítás kurátora beszélget állami gondozott serdülőkről, nevelésről Tóth Lajossal, az Átmeneti, avagy egy évad az Otthonban című könyv írójával a Capa Központban.

Hm, izgalmasan hangzik, ott a helyem! – gondoltam magamban rögtön, és kattogni is kezdtek bennem a kérdések… Pályaválasztás? Első szexuális tapasztalatok? Menstruáció, felvilágosítás, tamponvásárlás? Kozmetikus? Önismeret fejlesztése? Önállóságra tanítás? Szenvedélyek, önpusztítás? Mind olyan intim, kényes, életre szóló téma! Hogyan oldják meg mindezeket „bent” a szakemberek?

Kurva az anyám, az leszek én is?

A szervezők az ütős cím kiagyalásakor – Kurva az anyám – sejthették, hogy sokféle érdeklődőt vonz majd a program, de mivel január 31-én 17 órára, azaz hétköznap kora estére – ráadásul fizetőssé – tették, azt is tudhatták előre, hogy valójában csak egy kupac szakbarbár, és néhány személyes érintettségű vendég jön el.

Azok, akik csak „ismernek olyat, aki látott már gyermekotthont”, ezen az estén nem ülnek majd a sorok között. Ennek megfelelően azt is megvitathatták, ki legyen a beszélgetés moderátora. Ha pedig mindezeken végigrágták magukat, és helyes döntéseket hoztak, akkor egy mély, informatív, együtt-gondolkodós estének nézhettek elébe.

Nos, hát, nem egészen így történt.

A moderátor, Oltai Kata művészettörténész vitathatatlanul egy roppant választékosan fogalmazó, művelt és olvasott nő. De amikor egy „kvázi szakmai” hallgatóság előtt feltett egy olyan kérdést, hogy hogyan néz ki, hogy működik egy gyermekotthon (és a mindössze egyórás beszélgetés végére fel akar rajzolni egy ívet, melyben képet kapunk a gyermekotthonos kamaszok életéről), akkor nem csoda, hogy egy mélyet sóhajtott az amúgy nem kis létszámú vendégsereg.

Hogyan is néz ki egy gyermekotthon?

Miután a megkérdezett – az álnéven író, másfél évtizedig gyermekotthoni nevelőként dolgozó „Tóth Lajos” – nagyjából elmondta, hogyan is néz ki egy gyermekotthon (hány felnőttre jut hány gyerek), újabb felület-kapargatós kérdések érkeztek a moderátortól. Hogyan jutnak el az adományok a gyerekekhez, kik kerülnek egy csoportba, kimehetnek-e az utcára, kik mennek be önkénteskedni, és ők hogyan funkcionálnak bent? (Lehet, hogy ezt tíz mondatban össze lehetett volna foglalni az elején azoknak, akik esetleg tényleg se nem szakmabeliek, se nem érintettek, csak beszédültek az utcáról?)

Egy dolognak persze igazán lehetett örülni: a „szakmai élménybeszámoló” nem csapott át politizálásba, sem romantikus-utópisztikus eszmefuttatásokba. Maradtunk a realitások talaján. A szökött kamaszok rendőrségi ügyeinél, a kötődés nélküliségnél, a szakember-hiánynál, a reménytelen életkezdésnél, a bűnözésnél és prostitúciónál… éppen elég teher volt ez így is.

A kérdések óráján

Az álnév mögé bújt egykori gyermekvédelmis szájából folyt a keserűség és a reménytelenség. A „kérdések óráján” ketten is felszólaltak. Egy művészetterapeuta, aki mintegy három évtizede dolgozik több gyermekotthonban, és – hogy stílszerűen fogalmazzak – kevésbé borús képet festett a helyzetről, de belátta, hogy az álneves előadónak sok mindenben igaza van… egy másik, szintén szakmabeli, utógondozással foglalkozó hölgy viszont kifejezetten cáfolta és torznak tartotta a beszélgetés során felvázolt helyzetet. Ő egyetemen, főiskolán tanuló, vagy érettségit és szakmát, majd lakást vagy albérletet szerző egykori állami gondozottakkal foglalkozik évtizedek óta.

Nos, amikor már azt hittük, az előadó és a két kérdező részvételével elindul egy parázs, de tartalmas és informatív eszmecsere, a moderátor felkonferálta, majd elindította Regős Ábel Lili című, egy gyerekotthonban felnőtt kamaszlányról szóló dokumentumfilmjét.

Hát, ma sem váltottuk meg a világot, summáztam magamban csalódottan, és rohantam, hogy elérjem a hetes vonatot, otthon pedig átölelhessem a kisfiamat – aki élete első évét éppen egy ilyen intézményben töltötte.

Kép: Pixabay