Olvasási idő: < 1 perc

Ma annak is elkezdődött az iskola, aki messziről elkerüli

Az iskolakezdés nem magánügy, hanem közügy. Ha nem így lenne, akkor Google kereső aktuális fotója sem ezzel fémjelezné a napot. Mindannyiunkat érint még akkor is, ha egyébként messziről elkerüljük az iskolát. Mert szeptember elsejével nem csak az iskola kezdődik el, hanem a hétköznapi élet is.

A meteorológiai nyár végével és a becsöngetéssel járó reggelek másságát mindenki megérzi. Hirtelen tele lesznek a tömegközlekedési eszközök, többen lesznek az autóutakon. Sor keletkezik a metróbejáratoknál, tele lesznek a parkolóházak. A pékségekben hirtelen megszaporodnak a vásárlók, a reggeliztetőkben a vendégek, akik most gyorsabban hajtják fel a reggeli kávéjukat. Nem úgy, mint egy hete, amikor még komótosabban lehetett feketézni. Az is érzi, hogy elkezdődött az iskola, akik nem járnak már iskolába, nem pedagógusok és nincs iskoláskorú gyermekük se.

Az iskola ma visszavonhatatlanul elkezdődött. Becsöngettek. Vagyis elindult a verkli mindenkinek. A szabadságolásból visszatérve mindenki újult erővel (vagy még fáradtabban) indul neki a munkahelyi feladatoknak, így egészen biztosan, hogy munkánktól függően, de számíthatunk arra, hogy több megbízás, feladat hárul ránk, mint a nyáron volt. Több telefonhívással, e-maillel, megbeszéléssel számolhatunk.

De mindez persze nem jelenti azt, hogy a még meleg napfényt, a friss levegőt ne használhatnánk ki iskola után, munka végeztével vagy akár hétvégente. Teljesen tőlünk függ, hogy mivel töltjük a szabadidőnket míg tart még a csillagászati nyár, akkor is, ha már becsöngettek az iskolákban, és így az életben. Az iskolakezdéssel még nincs vége a világnak, csak másik kezdődik el.


Fotó: GettyImages

Polgár Ágnes

Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő.
Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.