
A metélőhagyma nemcsak szép és ízletes, hanem számos betegséget is gyógyít. Hasonlóan a fokhagyma egészségre gyakorolt jótékony hatásához, de valamivel gyengébb formában. A füvesemberek úgy tartják csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterinszintet, enyhíti a gyomorfájást és tisztítja a gyomrot, a beleket és a vért. A medvehagyma vízbázisú kivonata erős antibakteriális hatással rendelkezik, és természetes antibiotikumnak számít. Hazánkban Zala, Somogy és Baranya megyében a legelterjedtebb.
Első ránézésre kétségtelenül könnyen össze lehet keverni a mérgező májusi gyöngyvirágot, az ehető zöld növénnyel a medvehagymával, de nagy szerencsénkre az illatuk megkülönböztetik a kettőt egymástól. Így, ha enyhe fokhagyma szagot érzünk a zöld levelek között már csak hozzájuk hajolva, vagy a leveleket egymáshoz dörzsölve, akkor megnyugodhatunk, az már jó jele annak, hogy a megfelelő növényt látjuk. Bár nem igazán jó dörzsölni a leveleket, mert a gyöngyvirág levele már a bőrünkön át is mérgez.
De persze más megkülönböztető jelet is szükséges ellenőrizni. Ha már a medvehagyma keresésről beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a mérgező gyöngyvirágnak jellegzetes, szinte émelyítően édes illata van, és ha már el is virágzott a növény, és csak a leveleket látjuk, viszont nem érezzük a növény száránál a fokhagymás, metélőhagymás illatot, akkor az gyöngyvirág. Vagy őszi kikerics, az is nagyon hasonló. A kikericsnek szerencsére más az élőhelye: is, a medvehagymával ellentétben füves réteken, napfényes mezőkön nő, ez is árulkodó jel.
További megkülönböztetéshez szolgálhat még az alábbi kép is, amin jól látható, hogy míg a medvehagyma egylevelű, a földhöz közeledve már keskeny, fehéres szára van, addig a gyöngyvirág levelei általában két vagy több levéllel párosulnak a száron, és a száruk a földhöz közeledve halvány rózsaszínűek. Továbbá, hogy a mérgező gyöngyvirág levelei már fiatal hajtásként is fodrosabbak, a medvehagymáé inkább merev, egyenes. Továbbá a gyöngyvirág levelének hátoldala fényes, míg a medvehagymáé matt.
Ha vásárolnánk a száráról levágott medvehagymát, mindenképpen szagoljuk meg, ha nincs fokhagymás, metélőhagymás illata, és fodros a levele, ne vigyük haza. Illetve e vásároljuk meg ismeretlen helyről, kézből.
Szerencsésebb esetben már márciusban is fellelhető medvehagyma itt-ott, de legmarkánsabban április-május havában borítja be az erdőket. A medvehagyma otthona az árnyékos, félárnyékos lombhullató erdők, ahol nem egy-egy szál található, hanem nagy felületen, mint egy nagy zöld szőnyeg terül el. Az elterülő medvehagyma tenger ragyogó látvány, még annak is, aki nem szereti az ízét. És ha már az ízekről beszélünk, a zsenge leveleket érdemes még a virágzás előtt leszedni, mert a virágzás előrehaladtával a növény veszt az erejéből. Fontos tudni, hogy a törvényi szabályozás szerint, magánszemély naponta, saját felhasználására két kilogramm mennyiségű medvehagymát gyűjthet állami, nem védett területen. Természetvédelmi területen a gyűjtése egyértelműen tilos!
Szüret után a medvehagyma leveleket hamar fel kell ahhoz, használni, hogy ne essenek össze. Míg hazaérünk vele, addig is érdemes nedves konyharuhába, nedves újságpapírba és nylon zacskóba tekerni, otthon pedig vízbe állítani és betenni a hűtőbe, mint egy csokorvirágot, vagy ahogy a petrezselymet is érdemes tárolni. Ha van hermetikusan lezárt zacskónk, akkor abba hetekig is eláll a medvehagyma. Ha pedig felaprítva lefagyasztjuk, akkor hónapokig is eláll a mélyhűtőben. Kiolvasztva persze nem olyan frissek a levelek, mint frissen, de jó levesnek, pörköltbe, tésztaszószba keverni, vagy az omlett be rakni.
A szárítás is megoldás lehet a tárolásra, hasonlóan más fűszernövényekhez. Ehhez öblítsük le a növényt, majd vágjuk le a száráról a leveleket, oszlassuk szét azokat egy sütőpapírral leborított tepsire, és 50 Celsius fokon egy-két órán át légkeverésen vagy anélkül szárítsuk. Vagy egyszerűen terítsük szét egy konyharuhán, felaprítva vagy egészbe hagyva a leveleit. Hagyjuk így, amíg teljesen meg nem szárad, ami akár pár napig is eltarthat. A szárított leveleket morzsoljuk össze, és szárazon és sötétben tároljuk szorosan záródó fedeles üvegekben.
Olajban is hosszan eláll a medvehagyma. Vágjuk kisebb darabokra, vagy tegyük egészben az olajba, és tároljuk sötét és hűvös helyen. Ízletes, pikáns ízt kölcsönöz a sülteknek, tésztáknak vagy a salátáknak.
Medvehagyma pesto akárcsak más pesto, többféle magból készíthető – például fenyőmagot, napraforgómagot vagy mandulát – daráljuk le a medvehagymával, és keverjük össze olajjal, sóval, borssal és ízlés szerint parmezánnal.
200 gramm natúr krémsajthoz keverjünk 2-3 levéllel a finomra vágott medvehagymából. Kenjük friss kenyérre, pirítósra vagy kekszre. Szeljünk rá paradicsomot.
5 levél medvehagymát, egy evőkanál friss tárkonyt apróra vágunk. (Ha szárított tárkonyt használunk, nyugodtan áztassuk be egy kis ecetbe, hogy megduzzadjon, ebből egy teáskanálnyi elég). Keverjük össze a fűszernövényeket 2 dl creme fraiche-el, és ízesítsük sóval és borssal. Tálalásig tartsuk hűvösben a szószt. Hidegen kínáljuk sült hal, sertés vagy csirke mellé. Öntetnek is jó a hamburgerbe, és krumplisaláta alapjaként is használható.
Jó egy omlett vagy rántotta medvehagymával kicsit más reggelit ígér hétvégére. Keverjünk össze ehhez 6 tojást 2,5 dl túróval. Adjunk hozzá pár levél finomra vágott medvehagymát, és ízesítsük sóval, borssal. Az omletthez hasonlóan süssük meg mindkét oldalán egy serpenyőben, vagy közben kevergetve készítsünk rántottát.
Fotók: Getty Images
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.