A híre hamarabb bekopogtatott az irodába, mint maga a kolléganő. Jogász végzettségű nő, aki eddig sokat utazott. Volt már középvezető is, csak aztán történt valami, és most próbál itt elhelyezkedni. Nagyon helyes kis nő. Szóval, mindenki róla beszélt. Alig várták hát a januári első munkanapot, hogy végre megismerhessék ezt a csodanőt!
Angi, a csapat önjelölt pszichológusa késett, így ő nem is láthatta a nagybelépőt… csak a többiek mesélték el szörnyülködve: az új kollegina bojtos sapkában, Mickey egeres táskával csoszogott be az ajtón, majd az üres asztalára elkezdte kipakolni a dolgait. A cicás mappát, meg a csillogós, illatos zselés tollait.
– Te érted, hogy ez a nő hogy lehet jogász? – szegezték Anginak a kérdést. – A helyzet az, hogy értem, vagyis érteni vélem – indította mondókáját, és élvezte is, hogy az étkezőben minden szem rászegeződött.
– Ha egy felnőtt, érett személyiség infantilis dolgokat tesz, vagy gyermekes a megjelenése, akkor annak majdnem biztosan fájdalmas oka van: rideg gyermekkor, elvesztett szülő, vagy abúzus: fizikai, verbális, vagy szexuális bántalmazás. Az infantilizmus egyébként a latin infant szóból ered, ami nem meglepő módon gyermeket jelent. Egy idegorvos írta le először ezt a fajta magatartászavart, még 1864-ben – hadarta végig Angi.
– Na, jól van, Angikám, értjük mi, de akkor is, hogy tudott ez a réveteg tekintetű csaj végigtolni egy jogi egyetemet? – firtatták a kolléganői, nem, mintha Anginak tudnia kellett volna a választ, hiszen ő sem ismerte korábban. Ő azonban rávilágított a lényegre: – Egy infantilis ember mindig menekül a valóság elől. Számára az élet egy kegyetlen kihívás, a világ egy olyan hely, amelyet alig lehet kibírni józan ésszel. Ezért egy ilyen gyermeteg lélek mindig teper a teljesítményért, az elismerésért, és a dicséretért – foglalta össze, mintegy megvédve az új csapattársat.
Hát, ez remek. Vagyis borzasztó. És szerinted hogy fogunk tudni együtt dolgozni egy ilyen személyiséggel? – szólalt meg végül Gizus, a roppant csendes, de annál gyakorlatiasabb asszony, aki eddig a rizstésztát lapátolta jóízűen.
– Egy gyermeteg felnőttel nem könnyű együttműködni: mivel belül gyerek, elvárja, hogy az történjen, amit ő szeretne, ami neki jó. Így kompromisszumra nem képes, sőt, ha nem kapja meg, amit akar, hisztizni kezd. Elvárja, hogy szeressék, de ő nem képes adni, elmélyült kapcsolatot kialakítani – vázolta a borús jövőt Angéla, akiből a társai eddig ki se nézték, hogy ennyire képben van ezekben a dolgokban.
– Nos, ezért hát azt mondom, legyünk bölcsek: ne menjünk bele a játszmázásba, de tegyünk meg mindent, hogy megismerjük, és természetesen próbáljuk meg elfogadni őt olyannak, amilyen. Nehéz lesz, de neki is nehéz élete lehetett. Ezt szem előtt tartva talán könnyebb lesz elfogadnunk őt! – foglalta össze Gizus, a többiek pedig bólogattak.
Ebédszünetüket Feri dinamikus megjelenése szakította meg: – Csajok, ne tudjátok meg, mit láttam az udvarban! Parkol itt egy rózsaszín kisautó, szőrös a kormánya, és a lökött tulaja még szempillákat is ragasztott az első fényszórókra!
A lányok összenéztek, és rögtön sejtették, kié lehet.
– Na, és akkor mi van? Lehet, hogy a kislánya kedvéért csinálta! – mondták vállvonogatva, és ki-ki távozott a kis kuckójába.
Kép: DHgate
