Nemet mondani elsőként tanul meg az ember. Gyerekként könnyű kimondani, de felnőttként egyre nehezebb. A bátorság elszáll. A nem szónál, már csak az igent nehezebb kiejteni. Igent mondani egy másik embernek, egy programnak, egy feladatnak. Bárminek, ami új.

Annyi minden van, amit szeretnénk, csak éppen az elérhetetlen, vagy elérhető, de nem illik, nem ildomos, esetleg az elérésével kényelmetlen helyzetbe is kerülhetünk, mások neheztelésével járna, vagy semmi ilyen nincs, csak tele vagyunk gátlással, hiszen ha valamire igent mondanánk, akkor azzal nagyon is kitárulkoznánk.

Annyi helyen tanítják, olvashatunk arról, hogyan mondjunk nemet. Hogyan mondjunk nemet egy meghívásra, hogyan mondjunk nemet a főnökünknek a túlórára, hogyan mondjunk nemet a maximalizmusra, az időrablásra és még számtalan dologra.

Arra már kevésbé, hogyan merjünk igent mondani valamire, amit szeretnénk. Sokszor inkább lemondunk dolgokról, félretesszük, keresünk magunknak valamit amivel helyettesíthetjük az eredeti elképzelésünket és még gyártjuk is hozzá magunknak a magyarázatokat a döntésünk helyessége mellett.

Ahelyett, hogy igent mondanánk. Igent mondanánk magunknak.

Igent mondani olyan dologra, amiket szeretnénk, valóban akár ijesztő is lehet, mert akár mélyebb változást is hozhat az életünkben. De ha folyton félretesszük a kívánalmainkat, akkor tulajdonképpen magunknak mondunk nemet, míg másoknak igent. És ezzel megtagadjuk önmagunkat.

Márpedig, ha az, amit szeretnénk, nem okoz direkt rosszat másnak, akkor miért ne tennénk meg? Egy-egy igentől még nem dől össze a világ.

Kezdésként, csak korlátozzuk a nemek számát és mondjunk igent a kisebb horderejű dolgokra!

Ha eleinte nem vagyunk elég bátrak, de égetőnek érezzük a változást, tényleg kezdjük az egyszerű dolgokkal. Valóban írhatunk itt is egy listát, mint az élet oly sok területén, hogy mik azok, ahol legutóbb nemet mondtunk, pedig igent szerettünk volna.

Nem ciki igent mondani, egy figyelmességre, egy apró ajándékra, egy kisebb szívességre is. Ha a másik beszerezne nekünk egy különleges fűszert, feladna helyettünk egy levelet, odaadna nekünk egy tárgyat, melyről tudja, az a bögre,  az a könyv, az a toll vagy az üveg szörp tetszene, ízlene nekünk, és ezt ő gond nélkül és kedvességből tenné, akkor miért ne fogadhatnánk el? Szívességbanknak hívják ezt, és ennyitől még senkinek nem leszünk a lekötelezettei. Csak nyertünk magunknak kicsi időt vagy némi örömöt. És egy jó barátot. Akinek máskor mi is adhatunk valamit.

Gondot okozhat minden olyan is, ami a komfortzónánk határát feszegeti, és ezért nem kap igent tőlünk: nem próbálunk ki egy új sportot, nem megyünk új szórakozóhelyre, vagy eleve el sem indulunk, nem nézünk más műfajú  filmet, nem kóstolunk  szokatlan ételt, nem dolgozunk más módszerrel, nem veszünk más fazonú ruhát, nem viselünk más árnyalatú színt, nem barátkozunk másokkal a vissza-visszatérő helyszíneken sem, nem tanulunk új dolgot, nem fekszünk le korán késő helyet, vagy fordítva, nem megyünk ki futni a benti futópad helyett, nem teszünk eritritet a cukor helyett a kávéba, arany színű ékszer helyett nem veszünk ezüst színűt, féltékenység helyett nem mondunk igent a bizalomra, nem ülünk be felnőtt fejjel az iskolapadba és nem váltunk munkahelyet, ha beledöglünk az érdektelenségbe, akkor sem.

Inkább maradunk bent a csigaházunkban, mert úgy nem érhet bennünket baj. Remekül megtanulunk nemet mondani, mert arra találunk egy csomó tippet akárhol, hogyan is kell. Gyártjuk a magyarázatokat, az érveket a saját igenjeink és önmagunk ellen.

Pedig az igenek akár gyökerestül is megváltoztathatják az életünket! Egy szépen levezetett, átgondolt igen, nem feltétlenül okozhat kárt. És még ha ellenállást is válthat ki a környezetünkből, hogy mi újítunk, az is csak ideiglenes. Ha a szeretteink azt látják, hogy az igenek mosolyt csalnak az arcunkra, jó irányba változik az életünk, akkor nem lesznek ellene. Sőt az igenektől eredő jókedv és életerő még ragadós is lehet.

Gondolkodjunk a nemek helyett igenekben, valahogy így:

• mondjunk igent az esti könyvolvasásra a vasalás helyett
• mondjunk igent a reggeli imának, relaxációnak, ne rohanjunk
• mondjunk igent egy őszi ízű gesztenyés kávéra, a keserű fekete helyett
• mondjunk igent a kollégának, aki amúgy is autóval jár, hogy elvigyen a buszmegállóig, ha szakad az eső
• mondjunk igent arra a piros divatos kabátra, amit a kirakatban láttunk, nem számít, hogy az feltűnő, ha nekünk az tetszik
• mondjunk igent arra a várva várt csókra, ha már régóta magányosak vagyunk
• mondjunk igent egy drámára a moziban, lehet jobban kikapcsol, mint egy vígjáték
• mondjunk igent egy tanfolyamra, ha régóta vágyunk tanulni azt a valamit
• mondjunk igent a baráti borozásra, ha már hónapok óta téma a meghívás
• mondjunk idén igent a korcsolyázásra, ha az a sport a titkos álmainkban szerepel
• mondjunk igent a váratlan vendégre, még jót is mulathatunk vele
• mondjunk időt egy állásinterjúra, ha váltani szeretnénk
• mondjunk igent arra, amire igent szeretnénk valójában mondani

Legyünk bátrak és merjünk mások lenni, merjünk izgalmat vállalni, merjünk változtatni. Felejtsük el az élből elutasítás kibúvóját! Így új dolgokat ismerhetünk, tanulhatunk meg, változatosabbá és pozitívabbá tehetjük az életünket. És ha az az új dolog, amire igent mondunk, esetleg nem jól sülne el, akkor is legalább elmondhatjuk magunkról, hogy új tapasztalatot nyertünk, amivel csak magunkat tettük gazdagabbá!

Fotó: Pixabay