

Maradnia kellett volna még – sokan érezzük így. Költőként és esszéistaként személyes, ironikus és pontos hangon írt. Szövegeiben a nyelv, az identitás és a mindennapi élet kérdései egyszerre jelentek meg, gyakran finom humorral és intellektuális fegyelemmel.
Nádasdy Ádám 1947. február 15-én született Budapesten, Nádasdy Kálmán világhírű rendező és Birkás Lilian opera-énekesnő gyermekeként. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, diplomáját 1970-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán angol–olasz szakon. Két évig gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1972-től 2018-ig az ELTE oktatója volt. 2012-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 2017-től professor emeritus lett. Az angol és olasz mellett németül és franciául is beszélt.
Az ELTE oktatójaként generációk számára tette világossá: a nyelv nem merev szabályrendszer, hanem élő, folyamatosan változó jelenség.
Ismertségét annak köszönhette, hogy a bonyolult nyelvészeti kérdéseket is világosan, hétköznapi példákon keresztül tudta elmagyarázni. Következetesen képviselte, hogy a nyelv nem „romlik”, hanem alakul, és a nyelvhasználat sokfélesége természetes jelenség.
Nyelvészként elsősorban az angol nyelv hangrendszerével és történetével foglalkozott. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, valamint a Magvető Kiadó szerzője volt.
Nevéhez kiemelkedő műfordítások fűződnek, különösen William Shakespeare műveinek újrafordításai. Mintegy tizenkét drámát ültetett át magyarra, köztük a Hamlet, a Rómeó és Júlia, a Vízkereszt, vagy bánom is én, és A vihar című műveket.
Munkáiban nem pusztán a szöveg, hanem a színházi hatás újrateremtésére törekedett: fordításai mai nyelven szólalnak meg, miközben megőrzik az eredeti művek erejét.
Fordított drámákat, verseket és operalibrettókat, és gyakran vett részt szövegkönyv-tanácsadóként operaprodukciókban. Célja nem a szó szerinti hűség, hanem a hatás pontos közvetítése volt.
Nem kerülte a közéleti kérdéseket: következetesen képviselte a nyelvi nyitottságot és a gondolkodás szabadságát. Kisebbségi és identitáskérdésekben is megszólalt, stílusa tárgyilagos, érvelő és higgadt volt. Írásai egyszerre voltak határozottak és segítő szándékúak.
Nádasdy Ádám öröksége nemcsak tudományos publikációkban és műfordításokban él tovább, hanem abban a szemléletben is, amelyet képviselt: hogy a nyelv megértése egyben önmagunk megértése is.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között Déry Tibor-jutalommal, Füst Milán-díjjal, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal és Artisjus irodalmi nagydíjjal.
Gyászolják: férje Dr. Patczai Márk, lányai Nóra és Vilma, unokái Ábel, Olga, Noémi, Ágnes, Konrád és Matild; valamint barátai, kollégái, tanítványai és tisztelői.
Mi maradni, maradni című versével búcsúzunk tőle. Legyen könny neki a föld.
Nádasdy Ádám: Maradni, maradni
Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
Fotó: Valuska Gábor
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.