Ha szerelmesek vagyunk, akkor megszűnik a világ. Csak a mi létezik. Más nem is számít. Ha racionális szempontok miatt vagyunk benne egy kapcsolatban, még az sem baj. Így is működhet az együttélés. De ha az egyik fél rosszul szereti a másikat, az már baj. És ha a friss házas feleség egy hónap után valaki mással kezd viszonyt? Bárkivel megtörténhet. Mindennek megvan az oka, és néha érdemes az okok mögé nézni.
Nászút anyámmal. Amikor meghallottam az ismerősöm ezen kijelentését, nem kicsit lepődtem meg rajta. Tényleg a saját édesanyjával ment el nászútra? Tuti nem tudott leválni róla. Mármint az anyjáról. Vagy az anyja nem akarta elengedni a lányát. Még a saját nászútjára sem.
Pedig olyan boldognak tűnt az ismerősöm a férjével. A romantikus megismerkedés után azonnal összeköltöztek, és az eljegyzésre, az esküvőre sem vártak sokáig. Még egy éve sem voltak együtt, amikor gyűrű került a lány ujjára, és rá pár hónapra már lebonyolították az esküvőt. Nem bírtak várni – gondoltam én. Biztosan annyira szeretik egymást.
Pedig olyan szépek voltak együtt
Hát persze, más oka nem is lehet az ilyen gyors frigynek. Hacsak nem a váratlan gyermekáldás szól közbe. Azt mindenki tudja, hogy ha jön a baba, akkor jobb hamar lebonyolítani az esküvőt. Ha addig nem házasodott össze a pár, akkor is. Ha csak rövid ideje ismerik egymást, akkor is. De itt láthatóan nem erről volt szó.
Mindenki együtt örült a párnak. Tényleg szépek voltak. Huszonévesek. A vőlegény fess, jó kiállású. A menyasszony eltökélt, bizakodó. Hogy szerelemesek voltak azt nem tudom, de úgy gondolom, hogy igen. Máskülönben miért házasodtak volna össze, alig több, mint egy évvel a megismerkedésük után?
Aztán egy hónap után jött a hír. Vagy pletyka, ahogyan gyakran mondják, amikor valaki másról kiszínezve mesélnek el valamit. Tehát az a bizonyos pár már nincs is együtt. Szakítottak. Minden ismerős kíváncsi volt, hogy miért, és persze többen tudták, hogy hűtlenség történt. A lány csalta meg a férjét. Pedig olyan szépek voltak együtt. Az esküvői fotókon, ahogyan egymásra mosolyognak. A lány az anyjával volt kénytelen elmenni a nászútra. Egyből az jutott az eszembe, hogy megérdemli. Ha már hűtlen volt, egye meg, amit főzött. Nászút az anyjával. Szegény férje, most egyedül maradt.
De semmi sincsen egészen úgy. Már én is máshogyan látom ezt a történetet. Mert beszélgettem azzal a lánnyal. Megismertem az ő oldaláról a történteket. Hiába, az igazság mindig több oldalú.
Ez tényleg nem szerelem volt
Szenvedett a kapcsolatban. Jó kérdés, hogy akkor miért ment hozzá ahhoz a férfihez? Én is ezt a kérdést tettem fel először. De volt válasza, amit én elfogadtam. Családot akart, és úgy érezte, ez a férfi megadhatja neki. Az már mellékes volt számára, hogy szerelmes belé vagy sem. De igazából maga sem tudta eldönteni, hogy ez szerelem, vagy sem.
Valójában imponált neki, hogy a férfi csak magának akarja. Nem igazán zavarta, hogy hétvégente egyedül hagyja, a hobbijának él, és azt kéri, legyen meleg étel, mire hazaér, és lehetőleg a lakás is tiszta legyen. Hogy senki még csak rá sem nézhet, idegen férfiak lehetőleg hozzá se szóljanak. A lány úgy érezte, ilyen lehet egy igazi felnőtt kapcsolat. Ha most, majdnem negyvenévesen visszagondol, már biztosan ő is máshogyan látná a történteket. De ott és akkor mégis belement.
Pedig voltak figyelmeztető jelek. A külvilág hiába hitte őket boldognak, valójában soha senki nem kérdezte meg a lánytól, hogy tényleg boldog a párjával? A lány esküvője előtt alig pár héttel csúnya szemölcsök jelentek meg a jobb gyűrűs ujján. Úgy mesélte, hogy csak arra tudott gondolni, az esküvői fotóikon azt nézi majd élete végéig, hogy a szemölcsös ujjára húzzák fel a jegygyűrűt?
Talán naivan és kicsinyesen hangzik, de megértem, hogy akkor neki ez számított. Aztán a szemölcsök gyógyszeres kezelés hatására elmúltak a nagy napra. Megvolt az esküvő. Kevés meghívottal, igazán kicsi lagzival. Én nem is voltam ott vendégként. Akkor még nem volt képben a nászút.
Nászút anyámmal
És rá egy hónapra már nem voltak egy pár. A lány életében tényleg megjelent valaki, aki megmentette. Így fogalmazott ő is nekem: megmenekültem. Egy rossz kapcsolattól és saját magától. Mert rájött, hogy ami a férjével köztük volt, az tényleg nem szerelem. Még időben. Inkább egy gyors válás, még úgy is, hogy mindenki más értetlenkedik, mint szenvedni egy rossz kapcsolatban.
Persze még könnyebb lett volna, ha meg sem történik az esküvő. De az már megtörtént, és felesleges kívülállóként azt elemezni, hogy ki csinálhatta volna másképpen. Ki csinálhatta volna jobban.
Az a kapcsolat, amely a végét jelentette az ismerősöm házasságának, egy fellángolás volt. De mégsem csinálná máshogyan a lány. Mert akkor szüksége volt annak a másik férfinek a szerelmére, a megértésére, a gondoskodására. Még abban a rövid időben is többet kapott tőle, mint az egy hónapos férjétől. De annyi volt, elengedték egymás kezét ők is.
Lehetett volna másképpen is. Mert előfordulhat az is, ha már házasságban élve összeakad valaki mással a tekintetünk, és kész. Megvan Ő. Milliószor történt már ilyesmi, hogy két házasember az élete olyan szakaszába lép, hogy összeakadnak, és egymásba szeretnek. De itt nem ez történt.
A lány az anyjával utazott el a nászútjukra. Nem volt egy önfeledt nyaralás. Ennyit mesélt róla a lány, de többet nem. Nem is tudom, mit élnék át hasonló szituációban: nászút anyámmal. S ha már itt tartunk, nászút nélkül is lehet boldogság. Nem muszáj ezzel indítani a házasságot. A lényeg a felek boldogsága. Az mindegy, hányszor mondjuk ki az igent. Egyszer úgyis megleljük Őt.
Fotó: Unsplash
