Néha jó egy kicsit elborzadni, ilyenkor nézhetünk brutális filmeket 1. rész

Filmet nézni klassz dolog. Temérdek olyan szituációval találkozhatunk így, amelyekkel a hétköznapokon nem. Néha jobb is, ha amit látunk, nem éljük át. Azonban olykor-olykor szükségünk van egy kis borzongásra. Rendhagyó filmajánlónkban több szempontból brutális alkotásokat ajánlunk.

Brutális. Ezzel az egy szóval lehet leginkább jellemezni azokat a filmeket, amelyekről ez az összefoglaló szól. Hogy mitől lesz brutális egy film? Mondjuk attól, ha borzasztó dolgokat tapasztalunk általa. A témaválasztás, a műfaj mindegy. Nem csak a horror lehet kemény műfaj. Egy drámai alkotásban, vagy egy krimiben is lehetnek olyan történesek, amelyeket ezért, vagy azért brutálisnak érzünk.

Mégis, miért nézzünk ilyen filmeket? Nincsen elég problémánk? Időnként nem árt szörnyűségekkel szembesülni. Kinek ezért, kinek azért. Néha jó egy kicsit elborzadni, ilyenkor nézhetünk brutális filmeket. Filmes listánkban egyre fokozódik a brutalitási faktor, míg el nem jutunk a legkeményebb filmekig. Íme, az első rész.

Nyomtalanul (1988)

A thriller műfaj egyik nagyágyúja, még a nyolcvanas évekből. Mindazt megkapjuk, amit a műfaj nyújtani tud. A végletekig izgalmas, viszont mellőzi a misztikumot. Csakis a valóságot tárja elénk. Ezért is olyan brutális.

Saskia és Rex franciaországi nyaralásuk során megállnak egy benzinkúton, ahonnan a nő már nem tér vissza. Rex hosszú idő után sem tud továbblépni azon, hogy nincsen magyarázat barátnője eltűnésére. Pláne, hogy valakitől jeleket kap: ő talán tudhat valamit.

Ez a film nem a nyomozásról szól, hanem arról, hogy mi történik egy ilyen helyzetben az emberrel. Fokozatosan tudunk meg egyre több részletet – néha időbeli visszacsatolással –, hogy nyílegyenesen száguldjunk a kegyetlen befejezésig. Itt nem az elkövető személye a kérdés – aki egyébként teljesen tipikus figura, akár a szomszédunk is lehetne. Izgalmasabb kérdés: a miért?

Brutális ez is: Hideg nyomon (2007)

Ha gyerekrablási ügyről van szó, azt bizony komolyan kell venni. Mint ebben a filmben. Már  az első képkockáknál belecsöppenünk a közepébe: eltűnt a négyéves Amanda. A rendőrség nehezen jut előrébb, ezért a család felbérel egy magánnyomozópárost (őket Casey Affleck és Michelle Monaghan alakítja), akik nehezen szoknak hozzá az új szerepkörükhöz (korábban főként pénzbehajtási ügyekben dolgoztak).

És különben is: túl fiatalok, olykor túl hevesen és érzékenyen reagálnak bizonyos helyzetekben. De ismerik a város keményfiúit, ezért végül eljutnak Amandához. Az utolsó pillanatban azonban történik valami, és a kislányt mégsem tudják visszaadni az édesanyjának. Aki egyébként kőkeményen drogos. Ez is lényeges információ.

Szövevényes és szerteágazó, izgalmas történet, ahol végül a szálak összeérnek. És olyan morális kérdéseket feszegető, brutális befejezést láthatunk, hogy leesik az állunk. Felvetődik a kérdés: mi hogyan döntenénk? Ki a bűnös? Kit érdekel az igazság?

Születésnap (1998)

Thomas Vinterberg filmje úttörő, és itt a helye a listában. Nem másról szól a Születésnap, mint a családon belüli szexuális abúzusról. Egyszerűen és lényegre törően. És éppen ezért brutálisan. Ez mindenképpen kemény téma. Olyan hétköznapi szörnyűség, amely sajnos a valóságban is jelen van.

A családfő hatvanadik születésnapjára jön össze a család, az ünnepségre a rokonság és a barátok is hivatalosak. Megadják a módját a szórakozásnak. Christian (Ulrich Thomsen), mint az ünnepelt fia is felszólal. És ekkor elmondja, mit tett vele az apja. Szembesülünk azzal is, hogy egy ilyen információra hogyan reagálnak a rokonok, barátok. Ezt is szörnyű látni. Merthogy senki nem hisz a férfinek.

Aztán láthatjuk, minek kell történnie ahhoz, hogy végül forduljon a kocka. Vinterberg filmje egyfajta iránymutatás is: bemutatja, hogy mit kell tennie a közösségnek a hétköznapi gonosztevőkkel.

Farkasnász (2016)

Különös film a Farkasnász: nem a tettek miatt erős. A hangulat és a karakterek megszemélyesítése telitalálat. Az ausztrál Perth-ben sorozatgyilkos garázdálkodik. Az áldozatok fiatal lányok, akiket elrablásuk után brutálisan megkínoznak. Verés, szexuális erőszak szerepel a bűnök között. A történet vége pedig gyilkosság. Hasonlót láttunk már, de pont ilyet nem. A Farkasnászban más a perspektíva.

A gyilkos(ok) egy szerelmespár – ez is ismerős lehet –, de a kettőjük közötti kapcsolat meghatározó a filmben. Az emberi háttér. Ettől ütős a történet. Ha belegondolunk, már az emberrablás is egyszerűbb szerelmespárként. Sokkal hihetőbb. A tizenéves Vicki is önként ül be John és Evelyn autójába. A folytatás sejthető. De Vicki más. Megtalálja azt az utat, amely lehetőséget kínálhat számára a menekülésre.

A gyilkos párocska női tagja ugyanis szintén áldozat. Szerelmes, ezért bármire képes (Emma Booth remekül hozza az ambivalens, mégis kiszámíthatatlan karaktert). De megvan az oka, amiért segíti szerelmét a gyilkolásban és a kínzásban. Vajon ki lehet zökkenteni ebből a szerelmi függésből? A lassítások, és a zseniális zenei betétek remekül passzolnak a nyolcvanas évek hangulatához.

Kutyafog (2009)

Erős társadalomkritikával bíró alkotás, amelynek megnézése után sokáig gondolkodunk azon, hogy vajon mit is láthattunk. Adott egy háromgyerekes család, ahol a gyerekek kora, neme, sőt, a neve sem számít. (Ez utóbbi nincs is, úgy tartják számon egymást, hogy fiú, vagy kisebb lány.) A gyerekek egyébként majdnem felnőttkorúak. Mégis bezárva tartják őket a szüleik hatalmas birtokukon, ahol különös szabályok szerint élnek.

Itt a szavaknak más a jelentése. A zombi például egy szép sárga virág. A macska a világon a legveszedelmesebb fenevad, és a házat majd csak akkor hagyhatják el a „gyerekek”, ha kihullott a kutyafoguk (vagyis a szemfoguk). Ugye, milyen félelmetesen hangzik ez így leírva? A végtelenségig groteszk és bizarr.

A családfő egyfajta rendszert épített fel, amely a jutalmazáson és a büntetésen alapul. Kaszabolós, véres brutalitást láttunk már, ez most más. Tükröt tart mindenkinek. Annyira valószerűtlennek hat, hogy ilyen nincs. Vagy mégis? Az elnyomó rendszerbe hogyan furakszik be a szabadságvágy, az egyénire törekvés? Zseniálisan brutális. És egyben mélyen elgondolkodtató.

Furcsa játék U. S. (2007)

A zseniális osztrák filmrendező, Michael Haneke filmje nem más, mint egy fricska, amely nekünk, nézőknek szól. Az egyik leghátborzongatóbb félelem, hogy valaki(k) csak úgy besétál(nak) az otthonunkba, és azt tesz(nek) velünk, amit akar(nak). Tulajdonképpen ezen alapszik a Furcsa játék. A háromtagú család megérkezett a nyaralójába. Majd a szomszédban vendégeskedő fiatal fiúk egyike bekopog hozzájuk.

Ami ezután történik, az maga a rémálom. Elkezdődik a furcsa játék, ahol a fehér ruhás, kesztyűs, udvarias fiúk terrorizálják a családot. Fogadnak velük, hogy 12 óra múlva egyikük sem lesz életben. Mi lesz ennek a vége? Ahogyan az egyik fiú fogalmaz: „szórakoztatni kell a közönséget”.

És tényleg. Ez kell nekünk? Úgy látszik, hogy igen. Haneke tálcán kínálja a brutalitást. Közben semmi sincsen teljesen úgy. Visszatekerhetjük a lejátszót, hogy a család megmeneküljön. A kérdés, hogy melyik verziót választanánk? A fiúk tette csak egy eszköz, nem a brutalitás megjelenése a cél. Ez a film sem a véres erőszak mintapéldája, annál kegyetlenebb. A gonosz új megnyilvánulása. Látni kell.

Miss Violence (2013)

Úgy tűnik, hogy a görögöknél mások alig értenek jobban a kegyetlenséghez. A Miss Violence is példa erre. A láthatóan boldog család ünnepel. A szülinapos azonban a  gyertyafújás után az erkélyen át a mélybe veti magát. A család, és velük együtt mi, a nézők értetlenül kérdezzük: de miért? Persze sejthető, hogy van valami a háttérben. Az információ, és ezzel együtt a feszültség apránként bújik elő.

Hogy mi történik másoknál zárt ajtók mögött, azt nem igazán tudhatjuk. Ahogyan ennél a görög családnál is így van. Itt viszont általában nincsenek is ajtók, mert ahogyan a családfő, a nagypapa fogalmaz, itt nem lehetnek titkok. És valóban. A nagypapa mindenhol ott van. Mindent ő irányít. Ő meg az unokáiért az iskolába. A felnőtt lányát ő kíséri el nőgyógyászhoz. Nélküle nem történhet semmi.

Láthatjuk, hogy a gyerekvédelem sokszor tehetetlen. Aki bűnös, jó színben tűnhet fel a külvilág számára, sőt, gondoskodónak látszik. Az iskola bár látszólag odafigyel, a valódi szörnyeteg kimagyarázza magát. Aztán persze a négy fal között újra eljön a pokol. Van itt minden. Válogatott  lelki terror. Vérfertőzés. Pedofília, nemi erőszak pénzért cserébe.

Nem hisszük el, ami történik. A film remekül igyekszik átadni azt a tehetetlenséget, amit a hasonló helyzetben lévők érezhetnek. Innen csak egyféle menekvés létezik. Ha a gonosz elnyeri büntetését. Elnyeri? Nehéz film, amely szembesít azzal, hogy egyeseknek milyen szörnyűséget kell átélniük. Mi nézők pedig borzonghatunk, hogy ilyesmi létezik. Mert néha ez is kell, s ilyenkor nézhetünk brutális filmeket.

Fotó: Pixabay