Olvasási idő: 4 perc

Nem a ruha teszi a kislányt

Két fiú után egy kislány. Ha csupán stílus tekintetében vizsgáljuk a felállást, egyértelmű, hogy öltözködéskor igazi ruhaorgiában lehet részünk. A kék, barna, zöld – és ezek ezernyi árnyalata – mellett végre megjelennek a szekrényben a rózsaszín és csillámpónis pólók, a csillivilli, habosbabos, tüllös ruhacsodák. Vagy nem. Egy kétéves, két fiútestvérrel rendelkező nagylány édesanyjának szubjektív, és legalább ennyire önironikus stílusnaplója következik.

Karóczkai-Müllner Helga

Nőként sokszor nagy gondban vagyok, hogy mit vegyek fel reggel. Blúz nadrággal, egy csinos tunika hozzá passzoló skinny farmerrel. Blézer szűk nadrággal. Vagyis ideális esetben akár szóba jöhetnének ezek a lehetőségek is, de kisgyerekes, aktívan játszóterezős anyukaként maradok a lezser, legalább térdig érő tunikáknál cicanacival. Nagy melegben rövidnadrággal, csak mert a homokozó szélén üldögélve nem szeretem mutogatni azokat a ruhaneműket, amelyek nem tartoznak másokra. Ha már magamat feláldozom a praktikusság oltárán, a kislányom igazán viríthatna kislányos rózsaszínben.

Ahogyan azt anya elképzeli

Mert hogy a lányunk egyáltalán nem az a csendesen babázós fajta. Két évével és két bátyjával együtt inkább autózik, mint babázik. A játszótéren sem bánja, ha az orra hegyéig saras lesz, vagy ha leesik a körben pörgős hintáról. Bár ismerünk olyan kislányt, aki habos, tüllös öltözékben sem átall a homokban hemperegni, így ez a szerelés sem lehet kizáró ok egy jó kis sarazásra ebben a korosztályban. De mégis: elég hamar kiderült, hogy a lányunknak jobban áll a kék, mint a rózsaszín. Sárga, piros, bézs, szürke a kedvenc ruháinak a színe. S ugyan a babakelengyéje azért még jórészt rózsaszínből állt.

Egy idő után azon kaptam magam, hogy igyekszem mellőzni a leglányosabbnak kikiáltott színt vásárláskor.  Persze mondhatjuk, hogy egy kétévest még a szülei öltöztetik. Ők választják ki az aznapi szerelést. De aki ismeri a korosztály jellemzőit, az tudja, hogy anyának a szekrény előtt legtöbbször még csak vétójoga sincsen. A kis hölgynek határozott elképzelése van, s rendszeresen a bátyjai cuccai között találja meg a neki tetszőt (szuperhősös pólók, zoknik rulez!). Így két fiú után is maradtunk a kékeknél. Többnyire. Nem tagadom, még ha nem is kulcskérdés a gyereknevelésben az öltözködés, azért szeretek néha nekem is tetsző holmikba bújtatni a lányomat, s a kettőnk közös stílusát megtalálni. Mert olyan jó két fiú után egy kislányt öltöztetni. Rózsaszín nélkül is.

Nem a ruha teszi a kislányt – Szubjektív stílusnapló

Ebben a nagy ruhaügyi egyetértésben készültek az alábbi fotók, amelyek nyomokban sem tartalmaznak piszkos gyereket, amely csak a véletlen műve. Mert hogy bármilyen ruhában, bárhova megyünk, általában nem abban indultunk haza. Ez így van rendjén.  Stílus ide, menő öltözködés oda, egy kétéves akkor a legboldogabb, ha talpig maszatos lehet. És mi úgy szeretjük, amilyen. Legyen rajta bármilyen ruha. Figyelem! Szubjektív stílusnapló következik, a nyár legkedvesebb öltözékeiből összeállítva:

Harmonizáló kiegészítők

A legstílusosabb kiscsaj a játszón. Előre gondolkodott, amikor kiválasztotta indulás előtt a piros pólót. Öltözködésnél alapszabály, hogy harmonizáljon a ruha a kiegészítőkkel, ebben az esetben a piros póló és a piros lapát.

Harmonizáló kiegészítők: piros pólóhoz piros lapát

Kék sapi

Egy meleg, nyári napon készült a felvétel, amelyen a modell bemutatja a saját  elképzelését a divatról. A fekete alapon szívecskés napozóhoz vagány, kék sapkát választott. Stílus a köbön. Talán valamelyik bátyjától nyúlta le?

Kék sapi

Blúzban

Megvillantja csajosabb oldalát. Blúzban, színben hozzá passzoló rövidnadrágban, és egy vagány, kétéveseknek kötelező cicás kalapban, amely a nyár kedvenc kiegészítője.

Homokozóban is blúzban

Laza gatya

Csak lazán felkapott egy kék alapon virágos nyári nadrágot. A színes pólót, és rózsaszín kardigánt anya ajánlotta, és végül meglepő módon nem követte tiltakozás a javaslatot. Tessék, most lebuktunk, hogy mégis van rózsaszín holmi a szekrényben. Színek kavalkádja. Kell ilyen is. Késő nyáresti sétákhoz is ajánlott szett.

Laza gatya

Még lazább gatya

Szeretjük a kantáros nadrágokat. Pólóval és anélkül is hordható. A klasszikus Minnie-figurával díszített baseball sapka teszi teljessé, és valamelyest csajosabbá az öltözéket.

Még lazább gatya

Méglazább gatya

Minnie

Minnie, az örök visszatérő. Magának választotta, mint ikonikus figura. Becsszó, semmilyen szülői nyomás nem áll a háttérben. Tényleg nem.

Minnie

Minnie

Nyuszi

Na, ezt a ruhát én is felvenném. Tényleg, sokszor jut eszembe a gyerekruhák között sétálva, hogy nagyobb méretben miért nincs belőle?

Nyuszis ruha

Tudom, tudom, tudom

A pólójával üzen a nagyvilágnak. A pozitív mondanivaló a sugárzó magabiztosságban is tetten érhető. Menő darab erdei sétákhoz (is). Nem mellesleg hazai készítő alkotása. Nem a ruha teszi a kislányt.

Tudom, tudom, tudom

Fotó: A szerző sajátjai

Müllner Helga

Újságíró és szociálpedagógus vagyok. Dolgoztam napilapnál, s most jelenleg a Szoknya és Nadrág Magazin olvasóinak írok.

Újságíróként az inspirál leginkább, ami körülöttem van. Az élet valódisága érdekel. Szeretek megfigyelni, beszélgetni, jelen lenni, kérdezni. Szeretek játszani. Érdekelnek az emberek. Szeretek róluk írni.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.