Szeretnék megosztani önökkel egy érzést. Gyakran előfordul velem, hogy hirtelen azt sem tudom eldönteni, fiú vagyok-e vagy lány. Persze nem szó szerint – inkább akkor mondom ezt, amikor úgy érzem, túl sok minden szakad rám. Tele a határidőnaplóm tennivalókkal, a fejem tele van gondolatokkal, és a hócipőm megtelt problémákkal. Ilyenkor az anyukám szokott kisegíteni ezzel a mondattal: „Jaj, kislányom, nem igaz, hogy nem tudod!” – és ilyenkor nevetünk.

Nemrég, amikor megint majdnem kimondtam ezt magamról, már a fülemben csengett anyukám hangja, egy pillanatra elbizonytalanodtam: ha gendersemleges szeretnék lenni, vajon illik-e így beszélnem magamról? Pláne mások előtt? Mi van, ha ez nem otthon hangzik el, hanem egy társaságban? Vagy ha éppen egy cikkben írom le?

Manapság ugyanis egyre óvatosabbnak kell lennünk. Az új elvárások szerint igyekeznünk kell gendersemleges nyelvet használni, nem lehetünk szexisták, és azt is tudnunk kell felismerni, ha velünk szemben valaki az. Különben könnyen támadások érhetnek minket.

Már ha a megjegyzés valóban szexista volt. Ez viszont egyre nehezebb kérdés, mert nincsenek rá egyértelmű szabályok. A határvonalak egyre bizonytalanabbak. Gondoljunk csak a legfrissebb esetre: Fucsovics Márton–Boris Becker–Böszörményi Anett ügyére.

A wimbledoni tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében, amikor Fucsovics Márton játszott, a kamera végigpásztázta a nézőteret, és hosszabban elidőzött a teniszező barátnőjén, Böszörményi Anetten. Ekkor a hatszoros Grand Slam-győztes Boris Becker, aki a BBC szakértőjeként kommentált, ezt mondta: „Úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”

Ezt a megjegyzést rögtön felkapta a Women in Sport (Nők a sportban) nevű szervezet, mert szerintük ez szexista kijelentés volt. Hiába nem érezte sértve magát Böszörményi Anett, lavina indult el, és Boris Beckert szexizmussal vádolták meg. Ez is mutatja, milyen nehéz ma eldönteni, mit lehet kimondani, és mit nem.

Anett egyébként így reagált:
„Ha nő vagy, akkor ez egy szép bók egy férfitól. Csak annak szexizmus, akit nem ismernek el. A nevemben ne ítélj meg mást. Köszönöm a szükségtelen lépést… Kívánom, hogy egy nap ugyanilyen bókot kapj egy igazi férfitól. Ha nő vagy, a »csinos« egy szép bók egy úriembertől.”

Ugye milyen nehéz? Nekem például átfutott a fejemen: szabad-e azt gondolnom, hogy nő vagyok, magyar vagyok, és talán csinos is? Ha ezt jólesik hallani, akkor már bajban vagyok?

Tényleg nehéz. És az is kérdés bennem, hogyan készüljek fel olyan stresszes helyzetekre, amikor újra úgy érzem, nem tudom eldönteni: fiú vagyok-e vagy lány? Például repüléskor. Főleg most, hogy egyre több légitársaság elhagyja a megszokott köszöntést. A Lufthansa például már nem mondja azt, hogy: „Hölgyeim és Uraim.” Jelenleg is keresik a megfelelő, semleges köszöntést. Más társaságok már bevezették: „Üdvözöljük minden kedves utasunkat!”

Kezdem megérteni, hogy előbb-utóbb meg kell tanulnom úgy gondolni magamra, mint egy emberre – nem nőként vagy férfiként. A repülőgépen is csak egy utas leszek. Egy utas, aki bár szeret repülni, azért fél is tőle.

Azt hiszem, amíg nincsenek egyértelmű szabályok, mit lehet mondani és mit nem, talán jobb, ha gendersemleges maradok. Mert a végén úgyis csak az számít, hogy én tudom-e a választ: fiú vagyok-e vagy lány?

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Unsplash