Talán a zöld színe, a luxust villantó ára, esetleg az afrodiziákum mívolta az oka, hogy az avokádó után most a pisztácia lett hihetetlen népszerű. Mindenhol ott van. A kávéban, a levesben, a sütemény tetején, a parfümökben és még a falfesték színében is. Kiváncsiak lettünk a csalogató csemege történetére.
Természetesen nem mi vagyunk az elsők, akik megkívánják a zöld magot. Héjjal, pucolva, pirítva, natúr, sósan, jó ropogósan. A pisztácia eredeti hazája Törökország és a Közel-Kelet volt. A legenda szerint Sába királynője a pisztáciát kizárólag királyi eledelként rendelte el, és megtiltotta a közembereknek a termesztését. Ezen meg sem lepődünk.
Csattanásra lett világsiker
A pisztáciához számos más történet, mítosz kapcsolódik. Egyikük az, hogy Nabukodonozor, Babilon ősi királya pisztáciafákat ültetett mesés függőkertjébe, hogy kedvére csemegézhessen a zöld aranyból. Egy másik történet pedig a pisztácia beéréséhez kapcsolódik. Régi mítoszok úgy tartják, azok a szerelmespárok lesznek boldogak, akik éjjel egy pisztáciafa alatt állva meghallják a pisztáciák csattanó kinyílását.
A pisztácia a Bibliában is benne van, mondhatni tévesen, közönséges diónak nevezve Mózes első törvényében, a 43. igevers 11. sorában: „Erre így szólt nekik Izráel, az atyjuk: Ha csak ugyan így kell lennie akkor ezt tegyétek: vegyetek e föld válogatott gyümölcseiből az edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfinak: egy kis balzsamot, egy kis mézet, fűszert, mirhát, diót és mandulát”
A pisztácia elterjedését az első században Vitellius császár erősítette akkor amikor debütált a nagyra becsült pisztáciával fővárosában, Rómában. Innentől kezdve a pisztácia uralta Olaszországot. Beszivárgott az olasz étkezési kultúrába, és kifejezetten olaszossá válni. „Latin Penny Nut” – latin fenyőmag néven vált ismertté, mert az olasz értékesítési útvonal végigvitte a zöld aranyat az alpesi hágókon. Végül az 1800-as években eljutott Amerikába, és lassan bekerült a nyugati étrendbe. Ma pedig az Internet sztárja. Mindenhol és mindenben ott van.
A világ számos pontján termesztik. A legtöbbet az Egyesült Államokban, egészen pontosan Kalifornia, Új-Mexikó és Arizónában évente 1 milllió tonnát szüretelnek, ami az össztermelés 36 százalékát teszi ki. Irán és Törökország adja a további 21 százalékát, Kína 7, Irán pedig a 4 százalékát. További fontosabb termelők: Szícilia, Madagaszkár, Tunézia, Afganisztán, Irak és Ausztrália.
Bronte pisztácia – ízben és színben a világ legjobbja
Az Etna lábánál már nagyon régóta termesztenek pisztáciát: a 9-11. században mór közvetítéssel jutottak el ide az első kis fák, amikor az arab törzsek uralmuk alatt tartották a szigetet. Ahogy az Etna környékén termelt boroknak is megvannak a maga különleges sajátosságai, úgy a brontei pisztáciának is a maga exkluzivitása. Ennek oka az, hogy a vulkán körüli föld tele van a hegyről lefolyt hamuból és lávából származó ásványokkal, így az ott termett pisztácia már csak ezért is felülmúlja a világ más részein élő versenytársait. Íze édes és finom, illata pedig egyedi.
De itt még nincs vége a Bronte pisztácia különlegességének. Ráadásként Szicília egy olyan sziget, ahol gyakran süt a nap, ami különösen hozzájárul a pisztácia nagyon magas klorofilltartalmához, ami a rendkívüli zöld színét adja. A Bronte pisztáciák olyannyira összetéveszthetetlenül smaragdzöldek, hogy a l’oro verde becenevet kapták – ami azt jelenti: zöld arany.
A kesudiófélék családjába tartozó sivatagi növény szereti a forró meleget, és a sok napfényt, a fagyokat is jól viseli, de az esőt és a párás környezetet nem kedveli. Bronte-ban a nappali meleget olyannnyira tökéletes hőmérséklet-ingadozásban váltják a hűvös éjszakák, hogy a pisztácia nedvességtartalma annyira lecsökken, hogy koncentráltabban jelennek meg benne az aromák, mint a bárhol máshol termesztett pisztáciában.
Az augusztus vége és október eleje között a pisztácia szüret során a lakosság egésze azzal van elfoglalva, hogy nehezen megközelíthető helyeken, meredek terepen, ágak és lávasziklák között kézzel betakarítsa az értékes gyümölcsöt. A betakarítás kétévente történik. Ez is természetesen hozzájárul ahhoz, hogy a Pistacchi di Bronte ára a legmagasabb pisztácia ár a világon.
A begyűjtés kézzel történik: lerázzák a termést az ágakról egy ponyvára, és a gyümölcsöket onnan szedik össze. Aztán a pisztácia szedők elviszik a házaik udvarára, ott 2-3 nap szárítás után hűtőházban, héjastól tárolják, és csak az eladás előtt pucolják meg, így akár két évig is (a következő szüretig) megőrzi minőségét. A pisztácia magjai az érés során már maguktól is felnyílhatnak.
Miért olyan népszerű a pisztácia?
Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy szeretjük az ízét. De a pisztácia bűntudattól mentes nassolnivalóként is hírnevet szerzett, rengeteg táplálkozási előnnyel bír. A pisztácia tápértéke kiváló: tele van ásványi anyagokkal, telítetlen zsírokkal és rostokkal, amelyek segíthetnek a vérnyomás, a cukor és a koleszterin egyensúlyban tartásában. Az egészséges zsíroknak fontos szerepe van az érfalak egészséges működésében, érszűkületek kialakulásának megelőzésében. A jó vérellátás pedig kulcskérdés, ha szexről van szó, tehát a pisztácia méltón nevezhető afrodiziákumnak.
De ne feledkezzünk meg fantasztikus jelenlétéről a vacsoraasztalnál se. Megszórhatjuk vele a krémleveseket, ott lehet a húsok tetején, a kenyérbe sütve, tortákat, süteményeket tölthetünk vele. A pisztáciából készíthetünk nugátokat, habokat, pudingokat és fagylaltot.
Kifejezetten népszerű a pisztácia krémmel töltött croissant vagy csiga, a pisztácia pesztós tészta, a pisztáciás tiramisu, a pisztáciás kéregben sült húsok, továbbá az abszolút személyes kedvencünk, a svéd ihletésű pisztáciakrémes semla.
