A pokémonok és az emberek világa mindig összefonódott. A színes kitalált karakterek a gazdáikkal együtt csatáznak más pokémon-ember párosokkal. A hangsúly a közös feladaton van, az összecsapások nem véresek. Videójátékként startoltak el a pokémonok, de a történetüket hamar megrajzfilmesítették. A legújabb Pokémon-moziban is van harc, de ez a harc már túlmutat azon, hogy melyik pokémon győzi le a másikat. Ezúttal magasabb a tét.
A pokémonok története nem túlságosan bonyolult. Ők olyan apró méretű lények, tulajdonképpen zsebszörnyek, amelyek közreműködésével harcolni lehet. Minden pokémon más-más harci képességgel rendelkezik, amely képesség a csata során bevethető.
A pokémonok és gyerekek együtt küzdenek, hogy minél több pontot gyűjtsenek össze együtt, és ők legyenek a világ legnagyobb Pokémon-mesterei. De a pokémonok egyfajta háziállatok is, tehát mondjuk úgy, hogy többféle funkcióval rendelkeznek. Ez a világ pedig kiválóan alkalmas arra, hogy egy japán videójáték alapját adja, a pokémonok így tűntek fel először egy japán videójáték főszereplőiként tűntek fel először huszonöt éve.
A népszerűségüknek köszönhetően a játék megjelenése után szinte azonnal rajzfilmsorozat készült, amelyek főleg a Palett városi Ash és pokémonja, Pikachu kalandjaira fókuszál.
Pokémonok és emberek
De Pikachu nem az egyetlen pokémon, a kitalált lényekből több száz létezik, az ő tulajdonságuk határozza meg a harc kimenetelét. De legalább ennyire fontos, hogy a pokémonok gazdáikkal milyen kapcsolatot tudnak kialakítani.
Tehát a legismertebb pokémon Pikachu, az ő gazdája, barátja Ash. A pokémonok manapság is népszerű karakterek. Nem hagyják, hogy elfeledkezzünk róluk. Mobiltelefonos játék applikációként a gyerekeink így több évtizeddel a kezdetek után is szívesen gyűjtenek össze pokémonokat. Ennek a játék app-nak az előnye, hogy segítségével kimozdítható otthonról a csemete, a színes lényecskéket ugyanis séta közben az utcán, a parkban, de akár a szántóföldön, vízparton is be tudjuk fogni.
Így nem véletlen, hogy még mostanság is jelennek meg Pokémon-filmek. A legújabb mozi a Pokémon: A dzsungel titkai, amelynek most nem Ash és Pikachu a főszereplői. hanem a zarude-ok. Ők olyan pokémonok, akik nem a kedvességükről híresek. Keményfejűek, makacsok, erőszakosak, és a dzsungelben élnek.
Kinézetre olyanok, mintha egy páviánt és egy gorillát kereszteztek volna. Egyikük mégis kivételes, hiszen talál egy ember csecsemőt, és felülkerekednek az érzései. Úgy dönt, hogy felneveli, hiszen nem hagyhatja magára, és Koko-nak nevezi el. Még úgy is, hogy emiatt a klánja száműzi őt, mert a zarude-ok törvénye tiltja, hogy más fajokat engedjenek a területükre.
A népétől elszakadt zarude lesz tehát Koko apukája. Mindent megtanít neki. Hogyan szerezzen élelmet, hogyan éljen túl a dzsungelben. Úgy élnek ők ketten, mit apa és fia. Mint egy család.
A dzsungel titkai
Koko jóban van a többi dzsungellakó pokémonnal is, Papa-zarude-ról pedig kiderül, hogy a zord külső kifejezetten érző lelket takar. Igazi Maugli-történetnek tűnik A dzsungel titkai-mozi. Az állatok (itt a pokémonok) által nevelt gyermek, de még a helyszín, a dzsungel is stimmel. Koko Ash-el és Pikachuval való véletlen találkozás alkalmával döbben rá, hogy ő nem egy pokémon, hanem ember. Szembesíti apját: ki ő valójában?
A dzsungel titkai lelkét az a kapocs adja, amely Koko és apja kötődését mutatja meg, amely az előzmények tekintetében is példaértékű. A szembesítés hatására („Te tanítottál mindenre. Miért nem mondtál semmit az emberekről?”) Koko apja csak annyit mond: „nem akartam, hogy szomorú legyél”.
A történet során persze kiderül az is, hogy kik Koko igazi szülei, miért fontos a Gyógyító Forrás és a Szív-fa? És ott van még az együttműködés is. A szövetség. Merthogy a dzsungelt veszély fenyegeti, és azt a zarude-ok egyedül megvédeni nem tudják. Ezért rá kell jönniük, hogy csak együtt sikerülhet megoldást találniuk a gondjaikra.
Az apám fia vagyok
A dzsungel titkai egyértelműen kifejezi azt, hogy az igazi érték, ha tiszta szívvel fordulunk egymás felé. A szülőség nehéz, hiszen Koko és Ash is bőven kiskamasz korban van, tehát a szülőktől való elfordulás már megkezdődött.
Koko apja kételkedik magában, hogyan lehetne ő jó apa? De mégis érzi, hogy bármitől megvédené a fiát. Mert az nem kérdés, hogy Koko a fia. Az üzenet tehát egyértelmű: a valódi szülőség nem a vér szerinti kötődésen múlik, sokkal inkább azon, hogy ha a szívünkben él a másik.
Ahogyan a filmben a zarude-apuka megfogalmazza nevelt fia kapcsán: „Szülőnek lenni annyit jelent, hogy van, aki sokkal fontosabb nekünk, mint mi saját magunk”. Erre reflektál egy meghatározó, és igazán felemelő jelenet, amikor Koko torkaszakadtából kiabálja bele a dzsungelbe, többször egymás után: „Én az apám fia vagyok!”
Pokémonok és emberek sorsa tehát összefonódott. S még ha nekünk, embereknek nehezünkre is esik az együttműködés az élet bármely területén, azért jó látni, hogy a pokémonoknak és az embereknek sikerült tenni a közös jövőért.
Fotó: Netflix
