Mindannyiunknak van egy elképzelése a saját életéről. Arról, hogyan szeretné élni. Miként szeretné benne látni önmagát. Mi tenné boldoggá. Mi az, amit kitörölne belőle. Mi az, amit megszüntetne. Másként tenne. Vagy mégsem. Olyan nehéz megtalálni önmagunkat a folyton változó körülmények mentén. Mert mi van, ha valahol elvétünk egy elágazást – ha lemaradunk a saját jövőnkről? Ijesztően könnyű. Elég eggyel többször tétováznunk vagy idő előtt továbbállnunk, és elfogynak a lehetőségeink…mert az élet csak ilyen, tele van rendbomlással. Valahogy úgy, ahogyan Margaret Atwood: Rendbomlás című könyvében olvashatjuk, ami magyarul, idén áprilisban jelent meg először.

Margaret Atwood: Rendbomlás című írása már műfaját tekintve egy rendbomlás. A kötet olyan novellák gyűjteménye, amik tulajdonképpen egy regénnyé állnak össze. Vagy nem, mert ezek a novellák önmagukban is megállják a helyüket. Mi több, akár olvashatjuk más sorrendben is mint, ahogyan a könyvben találjuk azokat. Bár semmi értelme nincs ugrálni a novellák között. Hiába nem kronológiai sorrendben ismerjük meg a főszereplő Nell életét, mégis csak az a fajta időugrálás adja a rendet, ahogyan azt a szerző elénk tette: rendbomlásban. 


Rendbomlás? 

A rendbomlás mindannyiunk életében elkerülhetetlenül jelen van. Az elképzelt, óhajtott sorsunkat megannyi minden befolyásolja önmagunkon kívül. A kor, amibe születünk, a változó családi körünk, a közvetlen környezetünk, amiben felnövünk, a tágabb körülményeink, a szomszédaink, az iskolánk, a település formája ahol élünk, az ország, aminek állampolgárai vagyunk, a hely, ahol dolgozunk, az egészségünk, az örökölt sorsunk és még a nemünk is. Margaret Atwood, tőle megszokott módon mindezeket figyelembe veszi, amikor megeleveníti Nell sorsát. Ahány kor, ahány társadalmi forma, ahány történelmi tény, tűpontosan és higgadtan használja háttérként. 

Kanadában vagyunk, hol lennénk máshol? Nell figurája, életének alakulása olykor azt sugallja, a megtestesítője életéből jön. Márpedig Margaret Atwood Kanada egyik legjelentősebb kortárs szerzője. És életének egy-egy mozzanata ott van Nell életében, amit megismerhettünk…

Margaret Atwood újra feladta a leckét

Margaret Atwood a sciense fiction műfaját MaddAdam trilógiájával szerettette meg velem, és az írónő stílusa azóta nem enged el. A Rendbomlás című novellagyűjtemény-regényéről olvashatjuk, hogy egy eddig nem ismert, új stílusát ismerhetjük meg benne, de véleményem szerint Atwood eddig sem volt kevésbé érzelmes. Csak most nem dísztópiát írt, nem is valós történelmi eseményen alapuló regényt, hanem a megszokott, józan és kissé távolságtartó leírás helyett, egy jóval bensőségesebb, és érzelmesebb megfogalmazást használt.

Amit talán, a sokszor első szám harmadik személyben történő mesélésnek is köszönhető. A történetek elmondásában márpedig az írónő tökéletes, gondoljunk csak a Szolgálólány meséjére, amit több, mint negyven nyelvre fordítottak le.

 A Szolgáló lány meséjét “ellenjóslat„-nak nevezte, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem következik be. A rendbomlás című művével feladja a leckét az olvasónak. Ahogyan most is. Világosan közli velünk, a rendbomlás is talán elkerülhető mindannyiunk életében, ha igyekszünk nem elvéteni egy-egy lépést, ha figyelünk, akkor és úgy cselekszünk, ahogy kell. És akkor talán, olyan történet kerekedik ki az életünkből, amilyet mi magunk szeretnénk.  Fájl Szerkesztés Megtekintés Beillesztés Média Eszközök Táblázat Bekezdés

Változékony narratíva és időrend

A történetfüzér első novellájában a Kanadában élő Nellt idősként ismerjük meg. Az élete vége felé közeledve lelassult, komótos létformát tart fent, amibe a rossz hírt éhgyomorra, reggeli előtt jobb, ha nem tálalja fel a férje Gilbert, akit Tig becenéven ismer mindenki. 

A könyv, és így Nell története pedig a tizenegyedik fejezetben akkor zárul le a számunkra, amikor Nell már középkorú asszonyként, kilencven éves édesanyját ápolja. A kettő között pedig megismerjük Nell életének legfontosabb állomásait, azokat a pontokat, ahol valamilyen rendbomlás törte meg a sorsát. Ezeket a fordulópontokat mindig annak fényében mesél el, amikor azt akkor, és úgy, ahogy megéli. Kiskamaszként makacsul, némán görnyedve a gyapjúgombolyagok között, hogy a kötés fölé hajolva ne arra gondoljon, hogy hamarosan érkező húga, már az anyja hasában elveszi tőle a gyerekkorát. 

Később pedig élete közepén egy farmon találva magát bárányok, egy özveggyé lett páva, tyúkok, kakasok, irdatlan mennyiségű tojások, a vidék összetéveszthetetlen íze mellett. 

Hol egyes szám első személyben, ő maga meséli el önmagáról a történteket, az érzelmeit, a körülményeket, hol egyes szám harmadik személyben, mesél Nellről a szerző. A narratíva változékonysága, az időben való ugrálása is feladja a leckét az olvasónak. Ami nem szokatlan az írónő olvasóinak. 

Kikötni valaki mellett

De ami ennél többet ad az olvasónak az nem más, mint az a felismerés, hogy bár mindannyiunkból, csak egy történet marad, azt mi magunk is alakíthatjuk, befolyásolhatjuk.

Nell kislányként nem változtathatott azon, amit a szülei nekiszántak, de felnőttfejjel megismerve elmúló anyját már láthatta másképpen. A kor amibe beleszületett sem volt változtatható a számára, de az igen, ahogyan megélte azt. Nell a hatvanas években volt kamasz, és kétezret írnak mire az öregkor küszöbére ért, ami alatt jócskán változott a világ. 

Mindannyiunknak van egy elképelése a saját életéről. Nellnek is volt. Arról, hogyan szeretné élni. Miként szeretné benne látni önmagát. Mi tenné boldoggá. Mi az, amit kitörölne belőle. Mi az amit megszüntetne. Másként tenne. Vagy mégsem. Mindannyiunknak olyan nehéz megtalálni önmagát a folyton változó körülmények mentén. 

Nell sem tudta mindig. Egyformán vágyott a biztonságra és a szabadságra. Minden férfiben egy lehetőséget látott, amiből gyorsan lehetetlenség volt. Tiger lett végül az ő biztonsága és szabadsága egyszerre. Amihez ez a felismerés vezetett:

„De mi van, ha valahol elvétek egy elágazást – ha lemaradok a saját jövőmről? Ijesztően könnyű. Elég eggyel többször tétováznom vagy továbbállnom, és elfogynak a lehetőségeim – egyedül maradok majd, mint a sajt a házasodó gazdáról szóló gyerekdalban.“

Fotó Margaret Atwood: Luis Mora