Az ételeket lehet szeretni vagy nem szeretni. Így van ez a legtöbb dologgal az életben. Ételek tekintetében mindenkinek vannak kedvencei, amelyet szívesebben fogyaszt, mint bármi mást. Ez az írás a spenótról szól. Arról a tényleg zöld zöldségről, amelyet sokan ki nem állhatnak. De vannak olyanok is, akik lelkesednek érte. Sőt, egyenesen imádják. Én is közéjük tartozom. És a fiam is.
A fenti fotón én vagyok látható egészen apró koromban, az egyik kedvenc elfoglaltságom közben: eszem. Egészen pontosan ismerkedem az ételek ízének sokszínűségével, amely már babakoromban rabul ejtett. Az arcomon elégedettség látható.
Minden bizonnyal valami finomságot kanalaz a számba mérnöki pontossággal az édesanyám. Talán éppen spenótot, amely kicsiként is a kedvenc ételem volt. És most is az. De akkor hogyan lehet spenót a falon?
Spenót a falon
Van a családi archívumunkban egy másik legendás fotó, amelyen a másod-unokatestvéremmel ülünk ketten egy etetőszékben. Sokszor emlegetjük ezt a fotót, ugyanis a látványos méretkülönbségen túl a javamra (ő egyébként a fiatalabb kettőnk közül, tehát ez a méretbeli eltérés csakis ennek tudható be) látható a spenót a falon. Vagyis a nyoma.
Amit vélhetően odakentem nagy lelkesedésemben. Vagy akár mi ketten odakentünk. Merthogy a spenótimádatomban a másod-unokatestvérem is osztozott velem. Még szerencse, hogy akkoriban egy tízemeletes panelban éltünk. Csak ők a hetediken, mi a harmadikon. Így átjárhatott hozzánk spenótot falatozni. Ez jó párszor megtörtént. Így lett nálunk spenót a falon.
És ezzel a fotóval sikerült örök emléket állítani a spenótos falnak, ugyanis a kattintás után nem sokkal lecsempézték a szüleim a konyha falát gyerekkarnyi magasságig. Hogy máskor ne maszatoljuk össze a zöld kezünkkel, illetve könnyen lehessen takarítani.. Másod-unokatestvéremmel közös spenótrajongásunkat jellemzi az is, hogy amikor kivették a manduláját, és csak pépeset ehetett, termoszban vittük be neki a spenótot a kórházba.
És hogy milyen is az a spenót, amelyet mi annyira szerettünk? Először is zöld. Olyan zöld, amit mesterségesen kikeverni szinte lehetetlen. Egyszerre tompa fényű, de mégis harsogó. A spenót tényleg zöld zöldség. Csak áradozni tudok róla.
Megalapítjuk a Spenótimádók Klubját
És hogy jön a képbe a fiam? Akiről – illetve a testvéreivel együtt akikről – már megírtam, hogy olyan kaja-majrésak, hogy csak néhány étel van, amelyet fogyasztanak. Köztük olyan válogatott étkeket, mint virsli, sült krumpli, rántott hús, húsleves. (A kaja-majrés gyerekekről szóló írásunkat ITT tudja elolvasni)
A legidősebb fiam ilyen szempontból kivétel. Mert neki az egyik kedvenc étele a spenót. Kéri, követeli. Már nem csak engem lep meg édesanyám karácsonyra, születésnapra, hétvégére, bármilyen látogatásra spenóttal, hanem a fiamat is. Ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a spenót igenis finom. Fokhagymás és krémes.
Édesanyám spenótjának a receptje rendkívül egyszerű. De ugye az egyszerű dolgok is lehetnek finomak. A kulináris élvezethez nem szükséges raklapnyi hozzávaló. Édesanyám általában mélyhűtött spenótot használ. Ha frissből készül is finom, bár akkor nehezebb elérni a krémes állagot. Úgy viszont haraphatóak az apróra vágott zöld levelek.
Az alaphoz nálunk lisztes rántás készül, amelyhez pirospaprikát és zúzott fokhagymát teszünk. Erre jön a spenót. Amelyet a rántással elkeverünk. Sózzuk, borsozzuk, és szerecsendiót reszelünk bele. Majd tejjel felengedjük, és jól összerotyogtatjuk. Nem vagyunk vegánok, de a fiam tejallergiája miatt már vegán módon készül ez a főzelék. Tej helyett Meggle növényi tejszínnel.
Nálunk nincsen spenót a falon. A fiammal a spenótozás az egyik közös szenvedélyünk. Talán egyszer megalapítjuk a Spenótimádók Klubját. Ki csatlakozik?
Fotó: A szerzőé
