Bár még mindig kakukktojásként tekintenek azokra a párokra, ahol az anya dolgozik és az apa marad otthon a gyerekkel, azért egyre több család dönt így, és az indok nem feltétlenül csak anyagi jellegű. Az első kérdés a párokhoz az apa felé irányul, milyen férfiként ebben szerepben lenni. Arra valahogy kevesebben kíváncsiak, milyen érzés az anyának visszamennie dolgozni. Erről írunk mi:

Hazánkban sem szokatlan, hogy anya dolgozik, apa babázik. Én ezzel először külföldön találkoztam ezzel, tizenhárom évvel ezelőtt a testvérem vállalta úgy, hogy ő marad otthon a féléves kislányával, és a párja megy vissza dolgozni, mert a sógornőm jobban keresett akkor nála. Fiatalon vállaltak gyermeket és mindketten tanultak még, ráadásul abban a jóléti társadalomban ahol ők északon élnek, ez jóval gyakoribb megoldás, mint itt nálunk akkor volt. Még ma is. A váltásnál volt egy átmeneti időszak, amikor egyszerre voltak otthon az unokahúgommal. A legszebb emlékeik egyike az a pár hét.

Második műszak – Apa maradt otthon

Egy házaspár a fogadalmában azt is megígéri egymásnak, hogy jóban és rosszban is kitartanak egymás mellett és figyelemmel vannak egymás  felé. Pontosan ezt tette Melinda is. Figyelembe vette a párját, amikor azt javasolta visszamegy dolgozni, és hagyja, hogy a férje maradjon otthon a kicsikkel. – Hosszabb időt szerettünk volna együtt tölteni, három fiúnk született egymás után nagyon hamar – 13 és 14 hónap különbséggel – és úgy éreztem, a férjemnek pihennie kellene, mert nagyon sok volt neki, hogy a megfeszített munkája után hazaérve, rögtön kezdte a második műszakot velünk. Így úgy döntöttünk, legyen félévig itthon velünk. Viszont, amikor látszódott, nem biztos hogy visszaveszik a munkahelyére, azaz azonnal felmondanának neki, ahogy visszamenne dolgozni, akkor én álltam újra csatasorba – meséli Melinda.

Amikor megkérdeztük Melindát, miért volt a férje fáradtabb, mint ő három gyerekkel, Melinda nagyon reálisan fogalmaz: – Nekem alapból több energiám van, ilyen típus vagyok. És a férjem a sok munkája után mindig rohant haza segíteni, semmi mást nem csinált. Nem sportolt, nem járt össze a barátaival sörözni, nem élt valamilyen hobbinak, csak a munka és mi voltunk neki.

Melinda férje végül – a tervezett hat hónap helyett – csak egy év után tudott visszamenni dolgozni akkor, amikor új pozicíót kínáltak fel neki a régi munkahelyén.  Azóta a házaspárnak született egy kislánya is. Melindáék szívesen emlékeznek vissza erre az egy évre, még ha nehéz is volt, mert a három fiú különlegesen kötődik az édesapjához.

Szerepcsere előnyei

Gergő már egyéves volt amikor Borsikát felkeresték a munkahelyéről azzal, hogy az utóda felmondott és szükség lenne rá. – Ekkor sok minden jött össze egyszerre, a férjem nem a legjobb helyen dolgozott kevesebb is volt a fizetése, mint az enyém, én nagyon bezárva éreztem magamat, hiányzott már nekem a felnőtt társaság, és mivel a férjem első pillanattól lelkes apuka volt belevágtunk a szerepcserébe – kezdi a történetüket Borsika.

Borsika ezután kivirult, nagyon jót tett neki, hogy kimozdult. Ugyanakkor, a munkája rengeteg volt, mindennapos volt a túlóra, ami a kisfia születése előtt könnyebben vállalható volt számára, de most ezt soknak érezte. – Mégis, a csere jót tett nekünk, mert a férjem rájött mi is a nehéz abban, hogy otthon van egész nap a kicsivel, mialatt én tapasztalhattam, hogy munka után tényleg nehéz hazaérni a második műszakra. Ahhoz, hogy egy ilyen helyzet jól működjön, kell hogy mindkét szülő el tudja fogadni a másik eltérő módszereit. Kell a bizalom, hogy napközben minden rendben megy otthon, az anyuka ne gondolja hogy csak ő tudja megfelelően gondozni a gyereket – foglalja össze az anyuka.

Az igazsághoz még hozzátartozik az is, hogy Borsika, a második gyermekük, a kislányuk születése után már nem ment vissza dolgozni, mert akkorra már a munkahelyén olyan negatív változások történtek, ami miatt nem akart visszasietni. Érdekességként még elmondta, hogy a kisfiúk apás lett, a kislányuk anyás, de, hogy ez most a szerepcserének köszönhető vagy sem, az soha nem derül ki.

Arról, hogy a férje hogyan élte meg mindezt, Borsika elmondta, senki se nézett furán rájuk. Ráadásul a férfi munkahelyén, ami egy szoftverfejlesztő cég, mondhatni gyakori jelenség, ha az apa marad otthon a gyerekkel. Így néhány meglepődött arckifejésen túl legfeljebb olyan reakciókat kapott csak a férje, mint a „Nahát, de cuki ahogy viszi a hátán a kisfiút! – felkiáltás volt.

Kevés az a napi 24 óra

Anya dolgozik, apa babázik. A megkérdezett interjúalanyok közül Viki jelenidőben éli át milyen az, amikor ő dolgozik és a férje van otthon a kisbabával. – Miért is döntöttünk úgy, hogy szülés után viszonylag hamar visszamegyek a munkahelyemre? Erről még akkor beszélgettünk a férjemmel, amikor Manó még pocakban volt. Amikor bejelentettem főnökömnek, hogy babát várok, már akkor jeleztem, nem maradok sokáig távol. És ehhez tartottuk is magunkat. Az ok viszonylag egyszerű. Anyagiak miatt. Többet keresek, mint a férjem, van hitelünk, és mivel idővel szeretnénk kistestvért, időben el szeretnénk kezdeni a gyűjtést a kismamagondozásra, szülésre. Röviden, tömören ennyi – válaszol nagyon bátran és nyíltan a kérdésre Viki.

De persze, semmi nem ilyen egyszerű az életben. Mert elég hamar kiderül Viki számára, a döntést könnyebb volt meghozni, mint végrehajtani. Sokáig rágódott azon, hogy akkor mikor is menjen vissza dolgozni, viszont a férje miatt is ki kellett találni az időpontot, mert a munkahelyen neki is jeleznie kellett, meddig marad és mikortól megy GYED-re.

– 8 hónapos volt Ágó, amikor visszamentem teljes munkaidőben dolgozni. Nekem nagyon nehéz volt. Lelkileg. Jött a szeparációs szorongás is. Na nem Manónál, hanem nálam. Pedig csaknem öt hétig mindhárman otthon voltunk együtt. Izgalmas időszak volt. Élveztem, hogy Joci velünk van. Sok boldog pillanatot együtt éltünk meg abban a pár hétben – emlékszik vissza Viki.

Viki és a férje egyébként egy multinacionális cégnél dolgoznak. Sokan meglepődtek a munkahelyükön, amikor meghallották, hogy Apu lesz GYED-en. De, Vikiék úgy érzik sok pozitív reakció volt. Voltak kollégák, barátok, akik kicsit irigykedtek is talán. – Mivel a csoportunkban amúgy is kevesen vagyunk, a helyettesítésemet, a távolmaradásom idejére meg kell oldania a főnökömnek. És mivel azt látták, hogy továbbra is számíthatnak rám, mert betartottam az ígéretemet, így szerencsére ugyanabba a munkakörbe tudtam visszamenni, mint amiben szülés előtt voltam.

Megbízik, de olykor mégis aggódik

Az első két hónap nagyon nehéz volt Vikinek. Lelkileg is, fizikailag is. Félt, és tudta, sok mindenről lemarad. Ám a kisfia, Ágó, mintha megérezné ezt, a legfontosabból még nem hagyta ki az anyukáját. – Az egyik legnagyobb élmény: február 19-én, hétfőn álltam újra munkába, és előtte való héten pénteken, 16-án reggel, azzal fogadott minket Ágó, hogy állt a kiságyában. Előtte csak próbálkozott az álldogálással, ezért ezelőtt csaknem két héttel lejjebb engedtük az ágyát. Akkor reggel megállapítottuk, hogy igen, az ágyat most már teljesen le kell engedni. Az nagyon jó érzés volt, hogy ezt még megkaptam Manótól – meséli csillogó szemmel Viki. Viki teljesen megbízik a férjében, de bevallja, olykor még most is aggódik, de ez így természetes szerinte. (Szerk: Szerintünk is!) Sok fotót kap otthonról, újabban néha videón kapja az élménybeszámolókat.

– Teljesen más így megélni, hogy napról napra mennyit fejlődik, hogy nem vagyok mellette. De, ha hétvégén én tapasztalok valami újat, akkor nagyon boldog vagyok és nagyon rá tudok csodálkozni, hogy ” Jé, már ezt is tudja” – ismeri be Viki. Amellett, hogy lemaradhat a kisfia életében valamiről, az idővel is bőven küzd Viki, az utazás, a munka és a háztartás sok terhet jelentenek számára, ezt az interjút is csak hosszú hetek után tudtuk összehozni, mert kevés számára az a huszonnégy óra, amiből egy nap áll.

Viki elmondja, a férjét a kíváncsiság hajtotta: – Ki akarta magát próbálni egy teljesen új szerepben, nem csak a hagyományos patriarchális apaként. És abszolút, teljesen jól helyt áll. Mint apaként, mint háztartásbeliként. Több mint száz százalékon ellátja Ágót, ezen kívül főz, bevásárol, takarít, mos, vasal, tanul…. utóbbi esetben néha Nagyi segít be egy picit, de legtöbbször akkor tud tanulni a férjem, amikor Ágó alszik. Kész profi. Nagyon jól érzi magát GYED-en lévő Apukaként. Néha ugyan kicsit fáradt a nap végére (fordított esetben én lennék fáradt). Imádja a kisfiát és egy percet se bánja, hogy így döntöttünk – fejezi be a történetüket Viki.

A „bevállalós” apa

Két évvel ezelőtt volt, hogy Kata ment el dolgozni, míg a férje otthon maradt a kislányukkal, a férjét azóta is jó értelembe véve froclizzák a munkahelyén, mert nem ez a “megszokott” felállás.

– Mindenkinek, minden szempontból ez volt a legjobb döntés – kezdi Kata – másfél éves volt a kislányom, amikor felhívtak a munkahelyemről, félig viccesen, hogy lenne-e kedvem visszamenni? Addig-addig ültették a bogarat a fülembe, míg a férjemmel kitaláltuk, hogy én visszamegyek, ő pedig otthon marad. Egyrészt anyagi megfontolás is állt mögötte, mert én jobban kerestem, másrészt nyugodtabban bíztam a férjemre a kicsit, minthogy bölcsődébe adjam annyira kicsinek. A lelkemnek mindenképpen jobban esett, a férjem prímán el tudta látni a gyerek körüli teendőket.

Később hároméves kora előtt végül bölcsis lett a leányzó, ám Katának ekkor már jóval könnyebben ment a lelki leválás így a beszoktatásnál, hiszen a nagy elengedésen addigra már túl volt akkor, azzal, hogy korábban visszament dolgozni.

Kata úgy látja, hogy míg a férje volt otthon, azalatt nagyon jó kapcsolat alakult ki a gyerek és az apukája közt. – Máig nagyon apás a kislányunk, biztos vagyok benne, hogy szegényebb lenne a kapcsolatuk, ha nem így történt volna.   – véli az anyuka.

Katától megtudom azt is, hogy a férje, nagyon szerette azt az egy évet, amíg otthon volt a kicsivel. A játszóteres kismamák rajongtak a férfiért, amiért ilyen “bevállalós” apa volt. Persze a főzés és a házimunka része ugyanúgy Katára maradt, mintha ő lett volna otthon, mert csak a gyermeknevelést vette át teljesen a férfi, de ma sem döntene másként, egyikük sem bánta meg egy percre sem a döntésüket. Egy apa is nyugodtan otthon maradhat a gyerekkel.

Fotó: Jonathan Daniels az Unsplash-ról