Tökéletesnek lenni fárasztó. Na meg lehetetlen is. Már csak azért is, mert ami egyikünk szerint tökéletes, az a másiknak lehet épphogy hibás. Nem is lehetünk mindenkinek egyszerre tökéletesek. Nem véletlen, hogy a randiguruk is azt tanácsolják: ne mutassuk magunkat másnak, mint amilyenek vagyunk, mert hosszú távon úgysem lehet színlelni. Előbb-utóbb úgyis kibújik a szög a zsákból – vagy épp a fogunk fehérje.

Tökéletes születésnap?

Ma egy kedves ismeretlen írt nekem az Instagramon: tetszik neki az oldalam, és kérdezett is valamit. Megköszöntem a visszajelzést, jól is esett, de hozzátettem, hogy csak két nap múlva válaszolok, mert most a fiam tizenkettedik születésnapjára készülök. Erre ő boldog születésnapot kívánt, és hozzátette: biztos minden tökéletes lesz.

Elgondolkodtam. Mitől lehet egy szülinap tökéletes? Finom a torta? Valódi a meglepetés? Van lufi, jó a helyszín, mindenki ott van, aki számít?

Nálunk idén nem ilyen. A fiam beteg, ágyban fekszik. Nincs buli, nincs baráti zsivaj. De most kapott egy új ágyat – és bár nem születésnapi ajándék volt, nagyon örült neki. Megköszönte. Nekem ettől lett ez a születésnap majdnem tökéletes. Mert érezhetem, hogy jól nevelem őt. Hogy egy ágyat is meg tud köszönni.

Tökéletes ágy

Lehet egy ágy tökéletes? Hát hogyne. Elég megnézni a reklámokat. Kemény vagy puha matrac, rugós vagy memóriahabos, aloe verás huzattal vagy kárpitozott ágykerettel. Mindenki másra esküszik. És talán ez a lényeg: mindenkinek más a tökéletes – legyen szó ágyról, születésnapról vagy épp saját magunkról.

Születésnapokon hajlamosak vagyunk számot vetni. A fiam is teszi. Már hetek óta foglalkoztatja, mitől lesz más az élete, ha tizenkét éves lesz. Beszélgetünk róla: milyen volt pár éve, mit gondol magáról most. Azt is elismeri, ha korábban nem mindig viselkedett úgy, ahogy most már kellene. Azt is meg tudja állapítani, ha más gyerek nem viselkedik helyesen.

Szeressük magunkat

Sokat hallják az iskolában: viselkedjetek jól, legyetek jó gyerekek, ne legyen panasz rátok. Ő igyekszik is megfelelni ennek. Egy tizenkét éves már felelősséget visel – még jogilag is, hiszen bizonyos esetekben már büntethető. Ez ijesztő gondolat, mégis fontos tudatosítani, erről is beszélgettünk, mert az iskolában is gyakran figyelmeztetik erre őket.

Azt viszont ritkábban hallják – se az iskolában, se az életben –, hogy hibázni emberi dolog. Mindenkinek vannak gyengeségei, és nem kell mindent elnyomni vagy elrejteni magunkban. Ami az egyik embernek erény, az a másiknak lehet hibának tűnik. Nézőpont kérdése.

Ahelyett, hogy bántanánk magunkat, érdemes inkább megérteni a hibáinkat – és megtanulni együtt élni velük. Sőt, akár előnyünkre is fordíthatjuk őket. Szerethetjük magunkat úgy is, ha nem vagyunk tökéletesek. Sőt, talán pont így érdemes.

Én ezt kívántam most a fiamnak: hogy merjen önmaga lenni. Szeresse magát – hibáival együtt, úgy ahogy van, tökéletlenül.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: AdobeStock