Harry Potter történetével előbb-utóbb minden gyerek megismerkedik. J. K. Rowling a karakterek és a roxforti miliő megformálásával is sokat adott nekünk. Harryék együtt nőnek fel az olvasókkal. Tanulnak, szeretnek, barátkoznak, nyernek, veszteségek érik őket. Éppen mint bármelyik iskolában. Vagyis: majdnem. Roxfort egy csoda-hely. Ha itt tanulhatnánk, de jó is lenne! Mert van, amit érdemes átvennünk Roxfortból.
Szerintem nincsen olyan ember, aki ne tudná, hogy ki az a fiú, akinek villám alakú forradás van a homlokán. Ő Harry Potter. Amikor J. K. Rowling megírta nekünk Harry Potter történetét, talán nem is gondolta, mennyi mindent ad majd az olvasóinak. Elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak, akik közül sokan éppen Harry miatt kedvelték meg az olvasást.
Azért a regénysorozatból készült filmek között is akadnak megnézésre érdemes darabok, a teljes sorozatnak pedig van egy íve, amely végére az alapkonfliktus megoldódik, miközben a szereplők is változnak. Felnőnek, akár az olvasóval, nézővel együtt, és pozitív személyiségbeli változásokat is megfigyelhetünk.
Jöhetne a bagolyposta
Egy ilyen iskolában egyszerűen jó ott lenni. A tálalás is roppant élvezetes. Harry személyével és a hétköznapi embernek is befogadható varázsvilág megteremtésével Rowling legendát teremtett. A történet akkor kezdődik el, amikor Harry bekerül a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Hogy ez micsoda csoda hely! Rowling szerencsére ír az iskola működéséről, tanárokról, tantárgyakról, az igazgatóról.
És még sok minden másról is. A tanórákon kívüli életről, a diákokat foglalkoztató kisebb-nagyobb problémákról. De azért is jó hely Roxfort, mert egy olyan iskoláról olvashatunk, ahol mindenki szívesen tanulna.
S ha már Roxfort: vajon hány tízéves gyerek reménykedik abban, hogy bekopogtat hozzá az a bagolyposta, amely a sikeres roxforti felvételiről értesíti? Mert milyen jó lenne a Roxfortba járni! Tényleg, milyen jó? Ha Roxfortot, mint szervezeti egységet vizsgáljuk, láthatjuk, milyen pozitív példát mutat. Akár több elemet is átemelhetnénk a Roxfortból a mai oktatási rendszerbe. Miért ne?Vagy legalább játsszunk el a gondolattal: mit adhat nekünk Roxfort és Harry Potter?
Rowling a Roxforttal egy olyan olyan iskolát teremtett meg, ahol jó diáknak lenni. Ahol elfogadnak, befogadnak. A Roxfort ilyen tekintetben is iránymutató. Tulajdonképpen megvalósítják az inklúziót, a befogadást, amely az integráció magasabb szintű formája. A Roxfort tele van hátrányos helyzetű gyerekekkel. Harry Potter is az. Vagy a nagycsaládos Ron.
De ha már csak a sárvérűekre, vagyis a nem tiszta vérű mágusokra gondolunk, akiket származásuk miatt sokan még most is lenéznek. És akiket a Roxfort tárt karokkal vár, akkor azért néhány hazai iskola igazán magába nézhetne.
Tőlük tanulhatnak: példamutató és emberséges tanárok
Talán leszögezhetjük, hogy egy iskolát az ott tanító pedagógusok teszik olyanná, amilyen. A Roxfortban a tanárok jelenléte kiemelkedő. Nem csak azért, mert ez egy bentlakásos iskola, s éppen ezért a pedagógusok éjjel, nappal a diákjaik mellett vannak. Ők tulajdonképpen nevelők. A Roxfortban tanítók mind támogatók, példát mutatnak. Emberségesek. Nem kell ennél több.
A Harry Potter-történt idejében szinte végig Albus Dumbledore az igazgató. Az ő támogató jelenléte adja meg Harrynak azt a hátteret, és löketet, amelyre szüksége van. Dumbledore figyelembe veszi a diákok egyéni képességeit. A vele való beszélgetésekből Harry mindig kap valamit, s vele mi, olvasók is.
Dumbledore szavaira érdemes oda figyelni: A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában. (A Titkok kamrája részben hangzik el.) Ne szánd a halottakat, Harry! Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek (A Halál ereklyéiben olvasható.)
Kemény és igaz mondatok, amelyekben minden tanítás ott van, és még annál több is. Dumbledore mindig komolyan veszi a tanítványait. Úgy segít, hogy gondolkodásra készteti őket. Például az Azkabani fogolyban időnyerőt ad Hermionénak, hogy minden tanórán részt vehessen, de aztán ezzel mentik meg Siriust, Harry keresztapját is a haláltól. Amikor még mindenki kételkedik, Dumbledore elhiszi Harrynek, hogy Voldemort visszatért (A Tűz serlege című részben.)
Ha a tanároknál tartunk: sok mindenkitől sok mindent tanulhatnak a roxforti diákok. Hagrid állatszeretete példamutató. Jó, hogy erre is kitér Rowling. Az általa pártfogolt lények sem nem szépek, sem nem kedvesek, tulajdonképpen perifériára szorultak, ő mégis látja bennük a szépet és jót.
Van itt minden: goromba hipogriff, óriási emberevő pók, hatalmas skorpió-szerű szurcsók, vérszomjas háromfejű kutya. Hagrid mindnek menedéket nyújt, és erre neveli a diákokat is. De egyébként is mindenhol ott vannak az állatok. A postát is baglyok hozzák-viszik, a patrónusok is állat képében jelennek meg.
Tanuljuk azt, amit Harry Potter
A Roxfortra aztán valóban elmondható, hogy gyakorlat orientált oktatással adja át a tudást. Olyan tárgyak szerepelnek az órarendben, amelyre egy mágusnak szüksége van. Gyógynövénytanon Bimba professzorral közösen ültetnek át mandragórákat. Nem tankönyvből tanulnak, a diákok maguk végzik a feladatot.
Piton bájitaltan órái megfelelnek egy hétköznapi kémia órának. Hétköznapi? Itt minden diák maga kísérletezik a szerekkel. Minden megtapinthatnak, megtapasztalhatnak. Piton gyűjteményében olyan alapanyagok is megtalálhatók, mint a varangydudva, amitől kopoltyúja és úszóhártyái nőnek annak, aki beszédi.
Lupin a sötét varázslatok kivédése órán bizonyítja, hogy hiába a különlegessége – lényegében fogyatékossága – nincsen nála alkalmasabb pedagógus. A mumus varázslat gyakorlása közben úgy támogatja a diákokat, hogy egyenként figyel rájuk.
A kviddicset szerintem bármelyik tornatanár megirigyelheti. Látványos és összetett sport. Ugyanakkor itt is érvényesül az elfogadás és a demokrácia, amelyben a Roxfort élen jár. Csapatban játsszák, de a posztok mindegyikéhez más képesség kell. Arra erősít rá, hogy mindenki másmilyen, másban kiemelkedő. És a csapatban lányok és fiúk is helyet kaphatnak. Itt nem a nem számít, hanem a tudás. Mi ez, ha nem elfogadás?
A merengőt Dumbledore használja a túl sok emlék és gondolat lecsapolására. Ha belegondolunk, nagyszerű találmány. Jó lenne, ha valóban létezne. Sok diák hasznát venné a mai iskolákban.
Bár a Harry Potter sorozat a kilencvenes évek végén játszódik, mégis üdítő, hogy nincsen benne online jelenlét. A Roxfortban a diákok szabadidejükben könyvtárba járnak, sétálnak a parkban, kviddicseznek, vagy beszélgetnek a klubhelyiségben. A Roxfort világa teljesen kütyümentes. Így is lehet élni. S ha már itt tartunk: klubhelyiséget minden iskolába! Töltsék meg tartalommal a diákok. A feltétel: zéró internet.
Amit nem tanulhatunk meg a tankönyvekből…
Bajtársiasság. Hit. Saját magunkban, másokban. Kiállni a barátainkért és magunkért. Az igazságért. Emberség. Emberiesség. Akaraterő. Küzdeni a végsőkig, amikor láthatóan már remény sincs. Az utolsó utáni szalmaszálba is belekapaszkodni. Ez mindaz, amelyet nem sajátíthatunk el tankönyvekből.
Harry Potter, Ron és Hermione barátsága kiemelkedő. Mindenben támogatják egymást. Nincsen olyan feladat, vagy próbatétel, amelyben ne lennének egymás mellett. Követendő példa mindenki számára. Harry tényleg kivételes személy. És nem a sebhelye miatt. Amikor kiderül Piton titka, érzi és helyén kezeli a szülei esendőségét. Felvállalja, hogy itt most csak ő segíthet a varázslótársadalomnak.
Ő egy olyan ember – megkockáztatom: vezető –, aki nem előre küldi a követőit, a csapata tagjait, hanem előre megy és arra kéri őket, hogy kövessék. A harcban ő áll az élen, de elfogadja a segítséget. Például amikor a Főnix rendje című részben megalakul Dumbledore serege. Harry vállalja, hogy a saját tudását megosztja a jelentkezőkkel.
De a bajtársiasság másokban is megmutatkozik. Amikor a Halál ereklyéiben hatan is isznak a százfűlé-főzetből, hogy Harry bőrébe bújjanak, és ezzel félrevezessék Voldemortot, az életüket kockáztatják. Egy közös célért. És ez is a sorozat egyik kulcsmomentuma.
Ezt most nem kell egyedül csinálnod, Harry – hangzik Ron szájából, amikor a Főnix rendje című részben együtt mennek el Misztériumügyi Főosztályra, ahol azt a jóslatot őrzik, ami elárulja a titkot, miért fontos Voldemortnak Harry.
Harry Potter története nagyon jól láttatja, hogy csak harccal és küzdelemmel érhetünk célt, együtt. Mert minderre szükség van, hogy kiálljunk magunkért vagy egy közösségért. Hitelesen azt közvetíti a célközönségnek, hogy az élet értelme csak ez a küzdés, az összefogás, a barátság lehet. Tehát van mit tanulnunk Harry Pottertől. Jó lenne, ha megérkezne az a bagolyposta. De még jobb lenne, ha az iskolák ezekre az értékekre is felvérteznék a diákokat.
Fotó: IMDb
