Persze! – legyint az olvasó – újságíróként könnyű mondani, hogy írjuk le és ki, ami bánt, mert egy grafomának ez könnyű. Lehet, hogy így van, nem tagadom. Talán úgy érezhetjük nekünk ez nem menne, nem tudjuk jól megfogalmazni ami a fejükben kering, majd’ szétrobban így is az agyunk, kattog a szívünk is mohón.
Nem kell szépen írnunk, sem költőien fogalmaznunk, egyszerűen azt kell leírni amit érzünk. Ha, ma azt érezzük, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, mert az a másik tönkre tette az életünket, akkor azt kell leírni. Amennyiben meg úgy érezzük, hogy mi voltunk a balgák, mert a lelkünk mélyén tudtuk, hogy csak csalódás lesz a vége, mert az a másik meg egy gyáva féreg, akkor azt kell leírnunk. Ám, ha mérgesek vagyunk arra, aki harmadikként pofátlankodott be a kapcsolatunkba, tönkre vágva így a házasságunkat, akkor azt kell leírni. Írásban még fel is pofozhatjuk, vagy meg is téphetjük az illetőt.
Tényleg, bármit, de bármit lejegyezhetünk egy szótlan felületnek, legyen az egy üres Word dokumentum a gépünkön, egy blogbejegyzés, amit csak mi látunk, vagy tán egy üres spirálfüzet, mert kézzel írni különösen velősebb.
Nem állít meg, nem értelmez félre, nem viszi bele a saját véleményét, érzését, nézőpontját, se a saját érdekét ez a csendes, passzív lelki-szemetesláda. Csak mereven hallgat és várja, hogy teletöltsük szavakkal. A mi gondolatainkkal.
Minden áldott nap, csak húsz perc-fél órát lenne jó az érzelmeinkkel édes kettesben eltölteni ahhoz, hogy azok a helyükre kerüljenek. Mert bizony egy szakítást vagy válást soha nem könnyű megélni. Stresszes, nyomasztó, fájó érzés mindenkinek. Ha viszont minden egyes nap leírjuk azt, ami aznap felmerült bennünk legyen az egy durva káromkodás, egy kétségbeejtő kiáltás, a zokogás sikolya vagy egy kérdés, bármi, azzal szó szerint kiírjuk magunkból mind azt a negatívot, ami feszélyez bennünket és gátol a továbblépésben.
S még az is lehet, annyira segít a tisztánlátásban, hogy még orvosolni is tudjuk az őszinte szavakkal, mondatokkal a problémát, még egy kapcsolatot is megmenthetünk azzal, ha pontosan látjuk önmagunkat és a másik embert.
A stressz, a gyakran megnövekedett pulzusszám, a kialvatlanság, a nem evés, minden ami egy szakítás, válás feldolgozásának fájdalmával jár az befolyásolhatja az egészségügyi állapotunkat, hosszútávon betegséget okozhat. Az írás ezt az állapotot csillapíthatja azzal, ha nem tartjuk magunkban az érzéseinket, mi több vissza-vissza térünk rá, újra és újra szembenézünk vele, ahogy visszaolvassuk magunkat, mind addig míg egyszer csak üresen nem marad a papír, a monitor, mert megnyugodtunk és feldolgoztuk a sérelmeinket.
Ha írunk, akkor azt is elkerülhetjük, hogy másokat terheljünk a saját problémáinkkal. Persze, jó kivel megbeszélni azokat, de ahhoz, hogy fel is tudjuk dolgozni a válással járó sérelmeinket, fájdalmainkat nem jó, ha mindig ugyanazt durrogtatjuk. Miközben írunk, át is tudjuk gondolni az érzéseinket, a meglátásainkat.
Ha szükséges, írásra fel!
Kép: www.pixabay.com
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
