Sokan éveken át cipelik magukkal azt az érzést, hogy nem jó helyen vannak – de nem mernek lépni. A biztos megélhetés, a környezet elvárásai vagy éppen a saját félelmeik miatt maradnak egy olyan munkában, amely nem tölti el őket örömmel, sőt: lassan felemészti őket. Ez a cikk azoknak szól, akik érzik, hogy máshol lenne a helyük, de még nem tudják, hogyan vágjanak bele. Mert hivatást váltani nem könnyű – de lehetséges. És néha éppen ez az első lépés a valódi önazonosság felé.

A megfontoltság gyakran visszatart attól, hogy merjünk dönteni fontos kérdésekben.
Például abban, hogy kilépjünk egy olyan munkából, amit utálunk. Egy olyan foglalkozásból, amihez valójában semmi közünk, amihez nem érzünk hivatást. Sokan mégsem lépnek, mert túl megfontoltak. Inkább maradnak ott, ahol vannak – hiszen valamiből meg kell élni. Folyamatosan ott lebeg előttük a kérdés: mi lesz velük, a családjukkal, amíg váltanak? És mi történik, ha rosszul döntenek, ha nem tudnak elhelyezkedni az új szakmájukban?

Ha a foglalkozásukban sikeres embereket hallgatjuk, szinte mindannyian elmondják, hogy maguk sem úgy kezdték az ipart, hogy profiként születtek. Viszont, kitartóak voltak és merészek. Nem hagyták saját magukat sem lebeszélni a döntésükről, pedig ő is elbizonytalanodtak, kaptak pofonokat és érte őket kudarc.

De merre induljunk tovább? A magunknak jól feltett és megválaszolt kérdések segítenek abban, hogy helyre tegyék bennünk merre is van a mi utunk:

  • Mi az ami most a legjobban bánt, zavar, mit nem bírok legkevésbé a munkánkban?
  • Milyen munkakörnyezetben érezném jól magamat?
  • Csapatjátékos vagyok, vagy magánzó?
  • Mennyit akarok, tudok és bírok tanulni még?  Mire van lehetőségem?
  • Miben vagyok jó és kevésbé amikor munkáról van szó?
  • Megteszem amire képes vagyok?
  • Mi szerez örömöt nekem?
  • Hogy tudnám kipróbálni, amit szívesen végeznék a jövőben?
  • A másik új szakma, ami tetszik nekünk az valóban összeegyeztethető önmagunkkal?

Igazából teljesen mindegy, hogy mit csinál egy ember, az egyik legfontosabb az, hogy amit választunk, ahhoz étsünk nagyon, és folyamatosan haladjunk abban előre, képezzük magunkat, járjunk nyitott szemmel és legyünk nyitottak a szakmánk újdonságai iránt.

Ugyanez a helyzet akkor, amikor valaki váltani szeretne. Bár nagyon nehéz és iszonyú kitartást igényel, de felnőtt fejjel, munka vagy gyerek mellett is tanulhatunk újat. A váltásra tekintsünk úgy, mint hosszú távú befektetésre. A lényeg az, hogy elérjük egy olyan tudásszintet, amivel már magabiztosan állíthatjuk, megtanultuk, elsajátítottuk az új szakmánkat. Legyünk tisztában az értékeinkkel  és tanuljuk meg eladni azokat.

Mert az önbizalom amit így kapunk segít ahhoz, hogy fel is merjünk állni az adott posztunkból és váltani merjünk.  Ha elutasítanak is bennünket, nem nyerünk el egy várva várt pozíciót, akkor is kell, hogy maradjon bennünk annyi vagányság és önbizalom, hogy felálljunk és küzdjünk tovább. Nem szabad félni attól, hogy elesünk egyszer, kétszer vagy többször, menni kell előre addig, míg a helyünkre nem kerülünk.

Váltani soha nem késő. Ne habozzunk és ne keress kifogásokat, de mindenképpen tartsuk szemünket a célon, hogy elérjük azt. Ne munánk legyen, hanem hivatásunk, olyan, ami önmagában már boldoggá tesz bennünket.

Fotó: Pixabay