Olvasási idő: 3 perc

Veganuár: Az év(tized)indító motiváció egészségesebb életmódhoz

A Veganuár, ahogy a nevéből is sejthető a vegán és a január szavak keresztezéséből jött létre, amely egy teljes hónapos kihívásra, az étkezési szokások megváltoztatására invitálja az embereket. Az újév egy kellően jó rajt bármilyen célkitűzéshez, a tervek megvalósításának elindításához, egy új, tiszta lapot jelképez.

Bekezdés

Január elsejével az újévi fogadalmak és elhatározások óriási lendületben vannak, amelyek ezután általában csak apadni szoktak. Ehhez a motivációs rajthoz tervezték társítani azt a programot, amelyhez most már több százezren csatlakoznak.

Veganuár, veganuary: vegán és január

A veganuár név, eredetileg veganuary egyszerre két dolgot is takar: egyrészt annak a brit nonprofit szervezetnek a nevét, amely 2014 januárjában életre hívta ezt a kezdeményezést, másrészt annak a kampánynak a megnevezését, amelyben arra ösztönözik az embereket, hogy tegyenek egy próbát és január hónapban váltsanak növényi alapú étrendre.

A Veganuary csapat azon túlmenően, hogy arra buzdítja a bátor jelentkezőket, hogy egy időre változtassák meg étkezi szokásaikat, bemutatja azt is, hogy a vegán étrend milyen pozitív tulajdonságokkal bír, a tisztán növényi étrend hogyan hat az egészségre és az emberi szervezetre. Az étkezés mellett fontos szerepe van a szemléletformálásnak, ezért etikai és környezetvédelmi vonzatai is vannak.

A szokások megváltoztatása nem egyszerű feladat, így a szervezők és ezen kezdeményezést támogató egyéb szervezetek abban is segítséget nyújtanak, hogy a kíváncsi és elszánt emberek milyen eszközökkel, receptekkel, étkezési tippekkel tegyék a váltást könnyebbé és gördülékenyebbé.

A veganuár kihíváshoz való csatlakozás szabadon történik, de azon személyek, akik regisztrálják magukat a brit programba, e-maileken keresztül napi szinten kapnak támogatást útmutatók és recept adatbázis formájában. A szervezők ezzel kívánják hivatalosan mérni azt, hogy az egész hónapot lefedő kezdeményezéshez hányan is csatlakoztak.

Annyi bizonyos, hogy azon érdeklődők, akik veszik a bátorságot, azok valóban új és izgalmas alapanyagokkal, ízekkel, textúrákkal és színpompás étkezésekkel boldogíthatják testüket és lelküket egyaránt.

Kampány az egészségért

Felmerül a kérdés, hogy miért is jó ez, miért kell a veganuár mellett kampányolni? Magyarországon is egyre több olyan magyarra fordított és hazai könyv, kutatás és publikáció jelenik meg a vegán étkezés témakörében, amelyek orvosi és tudományos megfigyeléseken, kísérleteken és kutatásokon alapulnak.

Az egyik ilyen úttörőnek számító anyaggal a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete állt elő még 2016-ban. Az Orvosi Hetilap 157. évfolyamának 47. számában megjelent, A növényi alapú étrendről című összefoglaló értekezésben összesen negyvenkét külföldi tudományos anyag eredményeit vizsgálták és foglalták össze, többek között a nagy mennyiségű fehérjebevitel szükségességére, a B12 vitamin és túlzott vasbevitelre vonatkozó tévhitek eloszlatására fókuszálva.

Ebben olvashatjuk: „A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitűnik, a növényi alapú étrend nem a „tudományt” használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Múltja komoly történelmi alapokon nyugszik. Ismeretanyaga az orvosszakmai és egészségtudományi irodalomban is megjelenő legújabb kutatási eredményeknek, tanulmányoknak köszönhetően folyamatosan fejlődik, bővül.”

Mit ad a vegán értrend a szervezetnek?

A helyesen összeállított, változatos növényi alapú étrend bizonyítottan segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint a cukorbetegséget. A vegán táplálkozást folytató emberek kevésbé hajlamosak az elhízásra és a daganatos megbetegedésekkel szemben is preventíven hat. A növényi alapú étrend egyik fontos eleme a rostbevitel, amely a megfelelő emésztést és bélműködést támogatja, valamint a könnyebb étkezések segítenek a magasabb energiaszint elérésében is.

A növényi alapú étrend nem csak az egészségre gyakorol számos pozitív, tudományosan is bizonyított hatást, hanem a környezeti fenntarthatóságot is támogatja, valamint az emberi lélekre nemességét is erősíti.

A húsfogyasztás és az ezt kiszolgáló állattenyésztés óriási földterületeket vesz igénybe annak érdekében, hogy a húsállatok számára elegendő mennyiségű növényi táplálék és az azt kiegészítő takarmány rendelkezésre álljon. Ez túlzottan igénybe veszi a környezetet, ráadásul a mezőgazdasági művelés alá volt területeket folyamatosan növényvédő szerekkel kezelik, amelyek sok esetben még mindig káros kémiai anyagokat tartalmaznak. Az állatok ezekkel a kezelt növényekkel táplálkoznak, emellett mesterséges úton nagy mennyiségű vitamint és hormont is juttatnak a szervezetükbe. A káros anyagok így közvetetten bejutnak a hússal táplálkozó és tejtermékeket is fogyasztó emberek szervezetébe. A nagyüzemi tenyésztés talaj igénybevétele mellett a légkörre is komoly hatással van, mivel az állatok által előállított metán nagyobb arányban járul hozzá a felmelegedéshez, mint a járművek káros anyag kibocsátása.

A vegánság és a növényi alapú étrend az egészségmegőrzés és a környezetvédelem mellett erkölcsileg is fontos tényező, hiszen egy komoly állatjogi kérdés is. Az élet védelme, szeretete és tiszteletben tartása jótékonyan hat az emberi szellem felemelésére és a lélek boldogságára.

Veganuár hazánkban

A hazai érdeklődők is számos helyről kaphatnak segítséget, ha szeretnék kipróbálni a vegán étrendet. Akár csak most a veganuár alatt, avagy később. Több olyan blogger, gasztro világban tevékenykedő személy, növényi alapú étrendet folytató táplálkozási szakértő és persze étterem is kínál direkt erre a hónapra megálmodott szakmai előadásokat, étkezési programokat, komplett menüket, vagy éppen főzőkurzusokat. A kihívás magyar oldala ITT érhető el. A brit hivatalos regisztrációt ITT végezhetjük el.

Fotó: Veganuary

Kelemen Dániel

Kelemen Dániel

Dániel elmondhatja magáról, hogy „Szép Zalában születtem.” Nagykanizsán látta meg a napvilágot és ott is nőtt fel egy igazi panelrengetegben. Egyetemi tanulmányait Zalaegerszegen folytatta, így a megyeszékhelyhez is szép emlékek kötik. Szakmáját tekintve közgazdász, csaknem kétszáz fejlesztési projektben vállalt már kisebb-nagyobb szerepet.

Több évet töltött Pécsen, majd 2019-ben hazatért szülőföldjére, hogy Keszthelyről kiindulva fedezze fel Zalát és innen indulva hódítsa meg a Balatont. Romantikusan vonzódik a vidéki élethez, a felfedezés és az új élmények megtapasztalása hajtja. Apa, futó és közösségi aktivista, aki számára kiemelten fontos az egészség és a környezet védelme.

Már óvodáskorában nagy mesemondó volt, az önkifejezés és a fogalmazás mindig is jól ment neki. Az írás iránti érdeklődése a közösségi médiafelületeken való egyre nagyobb szerepvállalásával bontakozott ki.

A Szoknya és Nadrág Magazinnal első ízben, mint interjúalany került kapcsolatba, később pedig csatlakozott a szerzők sorához. A Szeretünk Zala nevű platformon is olvashatók írásai, emellett pedig a Kanizsai Futóklub tagja.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.