Ezek a napok az emlékezésről, a gyászról, a veszteségről szólnak. Halloween, mindenszentek, majd a halottak napja. Mindannyian máshogyan, más programokkal és gondolatokkal a fejünkben birkózunk meg a kapcsolódás hiányával, a veszteséggel. Vagy látszólag sehogy, valahogy úgy, mint Scarlett O’ Hara tette az Elfújta a szél című regény hősnője, amikor veszteség érte őt. A hosszú hétvégen újra megnéztem a történet filmadaptációját, sőt a folytatását, a Scarlett című minisorozatot is. Ami megerősített abban, számomra hogyan viselhető el a gyász. És talán nem csak nekem, hanem másnak is.

Ez a hétvége bizony most igazán hosszúra nyúlt, nyúlik. Sokan szabadságolták magukat már pénteken, hogy elutazzanak valahová az ősz, a hétköznapok és a gyász elől. Vagy éppen pont azért, hogy ott és úgy éljék meg a gyászt, ahol és ahogyan az nekik jólesik, ahogy az nekik megy. Mert mindenki másként él és másként is gyászol.

Hangolódás a gyászra

Mi itthon maradtunk. A fiam füle és torka péntek reggelre begyulladt, eleinte a gyógyulásra koncentráltunk. Szorgosan csepegtettem orrba és a gyulladt fülbe, illetve főztem kannaszámra a csipkebogyó, hibiszkusz és gyömbér teát felváltva. Na meg a kompótot, mert a kuckózós őszi napok nálunk nem telhetnek el a főtt, fűszeres gyümölcsös finomságtól. És persze olvasás és filmezés nélkül sem.

Majd eljött a Halloween, ami szerintem, a gyerekekkel kihagyhatatlan lehetőség arra, hogy ráhangolódjunk a gyászra, hiszen a kisebbek, fiatalabbak is feldolgozzák a veszteségeket, csak másként, mint mi felnőttek. A gyerekek gyászáról ITT írtunk korábban.

A fiammal tökfaragás előtt Halloweeni ifjúsági mozikat néztünk és sárgarépás muffint ettünk birslekvárral. Papírdenevérekkel díszítettük a lakást és gyertyákat gyújtottunk. Pont annyit, amennyi veszteséggel számolnunk kell. Társasjátékoztunk, kártyáztunk – távol élő családtagjainkkal beszéltünk videóhívással.

Elfújta a szél

Amikor úgy éreztük, hogy már elég közös időt töltöttünk együtt, akkor mindannyian elvonultunk, hogy azzal töltsük az időnket, ami saját magunknak jólesik. A kamasz fiam az Assasin’s creed Valhalla videójátékban banditákat, druidákat, vikingeket, jég és tűzóriásokat, templomosokat segített át a túlvilágra. Hiába, mindenki másként éli meg a veszteséget.

Én pedig ráböktem az HBO Maxon az Elfújta a szél című filmre, hogy újranézzem Scarlett O’ Hara történetét, aki nagylány korom óta példamutató regényhősnő a számomra.

Annak ellenére, hogy pontosan tudtam már kamaszként is, hogy Scarlett sógornője, és végül legjobb barátja Melaney Hamilton Wilkes visszafogottsága, jótékonysága és kedvessége mennyivel nemesebb női alakot képvisel, mint az öntudatos, makacs és harcias Scarletté. Mégsem akartam Melanie lenni. Nem is lettem. Visszanézve életem eddigi veszteségeit, küzdelmeit, például az egészségem elvesztését rákbetegséggel, majd az egészségem visszaszerzését műtéttel, kemoterápiával és életre szóló diétával, elmondhatom, többnyire Scarlettként küzdöttem, küzdök.

A történetet először Margaret Mitchell két, vaskos kötetéből ismertem meg. Édesanyám könyvtárában bukkantam a két puhakötésű könyvre. 14-15 éves lehettem akkor. Az 1939-ben készített, szintén két részes filmet később láttam, és többször is megnéztem az anyukámmal, és egyedül is.

Később elolvastam Scarlett életének képzelt folytatást is, amit már Alexandra Ripley írónő fogalmazott meg. Regényéből négyrészes televíziós sorozatot is forgattak.

A gyászhoz nem kell halál

Scarlett O’Hara a gazdag, déli földbirtokos lánya minden ujjára felcsavar egy udvarlót, de neki csak egy szerelme kell: Ashley Wilkes-é. A férfi azonban unokatestvérét Melaney Hamiltont veszi el feleségül, a családi szokás szerint. Scarlett bosszúból férjhez megy Melanie bátyjához, éppen azon a napon, amikor kitör az amerikai polgárháború.

Az elkényeztetett és magabiztos tizenhat évesből nagyon gyorsan felnőtt lesz a háború szörnyűségei között. Miközben mindenki mást (sogórnőjét, unokaöccsét, testvéreit és apját) igyekszik eltartani és megtartani a családi birtokot, amiért akár az ördöggel is szövetkezne.

Három férj, három gyerek, és a beteljesületlen szerelem – ez az összegzés a könyvben olvasott történet végén (a filmben csak egy gyereke születik) tizenkét évvel később, amikor Scarlett már egy felelősségteljes nő, és aki már kezdi érteni az élet mibenlétét. 

Ekkora ismeri fel, hogy régóta nem Ashley a szerelme, hanem harmadik férje Rhett Buttler. Ám addigra már késő a házasságuknak. A kislányuk halálát (ugratásnál leesett a lóról) már nem képesek együtt feldolgozni.

Scarlett rengeteg veszteséget él át. Mégis minden gyermeki önzőségén túl nem ismer félelmet, konokul küzd a saját és mások életéért, hogy legyen miből és mit enniük, és azért az érzelemért is, amit szerelemként él meg viszonzatlanul Ashley majd a harmadik férje Rhett Buttler iránt. A gyászhoz nem kell halál.

Ráérek holnap is gondolkodni

Tudjuk, vannak olyan veszteségélmények, amikor a gyász nem konkrétan egy elvesztett személyhez fűződik, hanem a vele való kapcsolódás hiányához. Ehhez a hiányhoz az sem kell, hogy ezt a személyt fizikailag elveszítsük. A gyászt okozhatja az is, ha ráébredünk arra, hogy valakivel nem olyan volt a kapcsolatunk, amilyet szerettünk volna, amilyenről úgy éreztük, arra lett volna szükségünk, amilyenre vágytunk.

Scarlett O’ Hara úgy él túl minden veszteséget, hogy tulajdonképpen sosem engedi át magát a gyásznak, hanem keres magának valamit, amibe bele tud kapaszkodni, amiért érdemes tovább élnie és küzdenie.

Ráérek holnap is gondolkodni – mondja, vagyis a gyász okozta kínt addig hagyja elcsendesedni magában, míg az olyan kicsire nem szelídül, amivel már meg tud birkózni.

Én, és sokan mások is valahogy így éljük túl a veszteségeinket. Gyász helyett: Ráérek holnap is gondolkodni – mondom magamban, hesegetem el a rossz, fájó érzéseket, ha veszteség ér.

Ezekben a napokban jöttem rá, ezt hozta nekem az Elfújta a szél, és tanította meg Scarlett O’ Hara.

 

Születésnap halottak napján

Miután végig néztem Scarlett sorsát, kedden, mindszentek napján ellátogattunk egy közeli ó-temetőbe, ahol gyertyákat gyújtottunk azoknak a rokonainknak az emlékére, akik már nincsenek köztünk. Utána pedig fellépcsőztünk a Kő nevezetű hegyre, ahol a feszület alatt hálát mondtunk mindazért, ami szépíti az életünket.

Mert az élet kiszámíthatatlan. Nem tudjuk mit hoz a holnap. Minden egyes nap születnek és halnak meg emberek. Érhet bennünket öröm és bánat is.

Scarlett O’ Hara története a Scarlett című regényben folytatódik. Ebben további öröm és bánat után újra egymásra talál Scarlett és Rhett, de a találkozásból nem lesz újra házasság, mert Rhett ekkor már más nő férje és Scarlett egy másik férfi jegyese. Viszont Scarlett Írországba tart, ősei visszavásárolt birtokára Ballyharába, amikor felismeri, hogy újra gyermeket vár Rhett-től. A szülés azonban nehéz, és csak egy helyi javasasszony, Grainne tudja megmenteni mindkettejük életét. Grainne-t a helyiek boszorkánynak tartják; ez, és az, hogy Scarlett lánya, Katie a halottak napján jön a világra, ráadásul aznap, amikor Scarlett nagymamája (akiről Scarlett a nevét kapta) meghal, félelemmel tölti el a babonás íreket. 

Mindezek mellett Scarlett új hazájában sincs béke, Ballyharán összecsapás van az angol urak és az ír felkelők közt, és Scarlettnek ismét menekülnie kell. Rhett menti ki őt és lányukat, egy elhagyatott toronyba, ahol Rhett szerelmet vall Scarlettnek. 

Az élet már csak ilyen, bármi történhet velünk bármikor. Lehet happy end is a vége. Halloween, mindenszentek, halottak napján is. Mert az élet közben halad. A gyász pedig arról szól, hogy mi a veszteségeinkkel tovább élünk. 

Forrás: ITT és ITT és ITT és ITT

Fotó: Getty Images