Szabadságra sokféleképpen lehet szükségünk. A legkézenfekvőbb, hogy a munka alól szeretünk időnként mentességet kapni. Hétvégére, hosszú hétvégére, ünnepnapokra és a nyárra. Szabadságra lehet szükségünk az otthoni feladatok alól is, ilyenkor összegyűjtjük a mosogatni valót, egy nappal később nyúlunk a porszívóért vagy behunyjuk a szemünket a polcon leült porréteg felett. 

Szabadságot igényelhetünk a kapcsolatainkban. A párkapcsolatunkban, a baráti kapcsolatainkban vagy akár a szülői minőségünkben. Egy kamasz gyerek meg pont a szülei alól kívánhat mentességet. 

Persze a szülőség alól nem lehet csak úgy szabadságra menni. Azt szervezni kell. A szülők együtt vagy külön-külön is szabadságolhatják magukat. A külső segítségre is szükség lehet erre. Nagyszülő, nagynéni, nagybácsi, felvigyázó beugrására.
Az egyedülálló szülők is kaphatnak olykor felmentést, amikor a külön élő szülőnél van a gyerek. Ez lehet rendszeres szabadság is, például minden második hétvégén. De sűrűbben vagy ritkábban is előfordulhat.

Nekem rendszeres szabadságaim vannak. Volt idő, amikor nem tudtam ezekkel az időszakokkal mit kezdeni, válás után meg kellett tanulnom átadni, letenni a felelősséget, és élvezni a gyerekmentességet. Soron kívül. Mára már megy ez.

Soron kívül nem szülőként lenni, érdekes és izgalmas helyzet. Elképesztő szabadság. Nem én vagyok az az egyetlen egyedül álló anyuka, aki ilyenkor az első napokat teljes elvonulásban tölti, ha teheti. Nálam ez most szombattal kezdődött, így a hétvégét gyakorlatilag soron kívül töltöttem óriási semmittevéssel, amit a Netflix támogatott. 

A szülői szabadság része nálam az is, hogy nem főzök. Hideg ételeket eszem, vagy a fagyasztóból előkapottat, esetleg rendelek, vagy elmegyek enni valahová. Így volt ez ma is, elmentem ebédelni. Soron belül álltam, hosszú idő telt el, míg a pulthoz értem, és addig akaratlanul figyeltem és hallgattam mindazokat, akik velem együtt a kígyózó várakozásban voltak.

Soron kívül érezve magamat egyedül, gyerek nélkül. Aki nem volt se hangos, se türelmetlen, akit nem kellett játékkal, figyelem eltereléssel, beszélgetéssel támogatnom, hogy bírja a sorban állás nyűgjét. Igaz, már kamasz, ilyen problémám már nincs vele. Ebben a sorban viszont most rendkívül sok gyerek tiltakozott hangosan a tehetetlenség ellen. Amelyik csendben volt, azt a szülő támogatta a figyelmével. „A húsgombócot sült krumplival vagy krumpli pürével kérjem neked? Szeretnéd majd te kinyomni az áfonyalét? Ebéd után megnézzük a plüssöket?”

Soron kívül voltam azért is, mert nem küzdőm házassági problémákkal, de még olyan párkapcsolati nyavalyákkal sem, mint amiket a mögöttem álló barátnők egymásnak meséltek. Nem magukról, másokról. El is hangzott tőlük: kívülről nézve minden problémát másként, élesebben, pontosabb lát az ember, mint belülről. Megismertem a szóbeszédükből egy kisvárosi tanárnőt, aki rossz házasságba lépett, hozzáment olyanhoz, akiről, a mögöttem álló mesélő egyből megmondta_ nem lesz a pedagógushoz való. Unalmas lesz a számára a választott férfi. Nem is akar még egy gyereket szülni ebbe a szürke házasságba. 

Hallhatóan az említett nőnek is szüksége lenne soron kívül szabadságra. Mint mindannyiunknak. Kivonni magunkat a forgalomból időnként. Mert soron kívülről nézve minden más, új perspektívát kap. Átrendez, helyére tesz. Megold. Feltölt. A szülőt is felvértezi. Például türelemmel. Hogy amikor újra a gyerekével van, akkor képes legyen rá türelemmel figyelni.

Úgy talán akkor könnyebben vészeli át a kicsi gyermek a nagy sort, míg végre odaérnek a pulthoz, hogy a szülő kikérje a lazacot, a húsgombócot vagy éppen a sült csirkét. Áfonyával. 

Kép: Getty Images