Másfél órás elvonulásra kaptam meghívást egy jurtába Mihók Anita hangterapeutától. A Világok Közti Hangutazás című alkalmon nem volt más dolgom, mint elengedni magamat. Tartsanak velem, elmesélem milyen is egy hangutazás a világok közt.
Wanita azaz, Mihók Anita zenész, zenetanár. A Zeneakadémián klasszikus gitárosként végzett, majd jazzt tanult, mert nehezen vette a klasszikus zenével járó kötöttségeket, és szabadabb, improvizatív áramlásra vágyott. Huszonöt évig latin jazzt játszott, majd kis elvonulás után lépett a jelenlegi útra. Bár nem szereti címkézni magát, elmondhatja még, hogy hangterapeuta, újrahangolás konzulens, erőforrás coach, továbbá mások által sámán gyógyítónak mondott segítő.
Amihez máris hozzáfűzném, a sámán nem jelent mást, mint gyógyítót. A sámánok gyógyítanak gyógynövényekkel, mint a füvesemberek, de akár hanggal is, mint Anita, aki a hangok, a sámándob rezgésével dolgozik, kapcsolatot teremt az égi és földi energiákkal, dolgozik a négy elemmel (víz, tűz, levegő, föld) és tisztító, oldó, gyógyító szertartásokat végez. Aminek semmi köze nincs semmilyen valláshoz. Ami például nem mindegy, ha valaki hívő. Mint például én.
Így gond nélkül tettem, amikre Anita felszólított bennünket, a Wanita – A Világok Közti Hangutazáson. És amikor az Égiektől kértünk segítséget, például az alkalom elején, én baptistaként az Úristenre gondoltam. A többiek pedig arra, akiben hisznek. Vagy sem.
Anita, vagyis Wanita
Anita misztikus beceneve egy hangutazás közben érkezett meg hozzá egy gondolatban. Ebben a látomásban egy régi korban, talán a középkorban látta meg magát egy fa emelvényen szenvedélyesen beszélni a tömegnek. Mellette volt egy fa tábla, amire ez volt vésve díszes betűkkel: WANITA.
Anita másnap megnézte a Wanita kifejezés jelentését, ami így szólt: Wanita a nő. Amiről érezte, ebben benne van minden: a lány, a szerető, a feleség, az anya, a sámánnő, a gyógyító asszony és így tovább. Amikhez kapcsolódnak a megértés, elfogadás, a szenvedély, a bennünket körülvevő szép dolgok, örömök, művészetek, a támogatás, az áramlás, sokszínűség, a gyógyítás és megannyi más.
Ez annyira megtetszett Anitának, hogy ebben a névben benne van minden – a legtágabb értelmezésében a mindennek – ő maga, hogy elfogadta ezt a „küldeményt”.
Fekvő koncert a Jurtában
A mintegy 20 négyzetméteres téliesített jurta, Anita otthona mellett áll. Kívülről nézve hirtelen egy nagyobb kör alakú letakart kerti medencének vélheti az ember, aminek fura módon fa ajtaja van. Amin belépve egy másik világba érkezünk. Az ajtóval szemben egy kisebb pódium féle áll, amin sorakoznak a réztálak, látható egy sámándob a gitár, effektpedálok, és egy kis erősítő. A jurta falánál körben állólámpák állnak, amik a szivárvány váltakozó színeiben finoman töltik be a teret. Míg én magam a jurtában feküdtem, meditatív állapotban a lámpákat, a gitár- és egyéb tokokat és a fa ablakon át beszűrődő napsugarat és a faágakat néztem, amiket finoman mozgatott a szél.
Mielőtt a koncert még elkezdődött volna, Anita, akarom írni Wanita ráhangolódásra hívott bennünket. Az égbe emeltük mindannyian a kezünket, és meghatározott sorrendben a halántékunkra, a szívünkre és a köldökünkre helyeztük azt, miközben kértük az Égiek segítségét az alkalomhoz. A kis bemelegítő után kényelmesen elhelyezkedtünk fejünkkel a sátor belseje felé fordulva a lehelyezett dupla polifoam matracokra, párnára hajtva a fejünket. Ki-ki a hasára, a hátára vagy az oldalára fordulva, esetleg betakarózva. És elkezdődött a fekvő koncert. Kis madár csivitelését hallottam meg és felcsendült a gitárszóló.
Gyógyító hangok a mélyről
Leírhatatlan az a hangörvény, az a koncert, ami ezután következett. Mivel nem láttam Anitát, ezért elképzelni se tudtam honnan, hogyan, miből, miként érkeznek a hangok. A gitár mellett, vagy azt felváltva a lágy énekszerű hangokat olykor felváltotta egy intenzívebb moraj, olyan nagyon „állati” hang, mintha egy indián vagy afrikai törzs esőkérő, mágikus szertartásán vennék részt, amin a törzsvezető, a varázsló olyan furcsa, idegen, kissé ijesztő erős hangokat ad ki. Igyekeztem nem törődni ezzel, azaz nem értelmezni mi lehet ez, csak elfogadni.
Elengedtem magamat. Kicsit kényelmetlen volt simán a hátamon feküdni, fájt tőle a csípőm, így felhúztam a lábamat, később pedig az oldalamra fordultam. Ritkán nyitottam csak ki a szememet, inkább hagytam, hogy elrepítsen egy történet, ami nem álom volt és nem is én akartam, hogy úgy alakuljon, ahogy. Igazán nem is alakult sehogy se a történet. Csak láttam magamat egy szituációban újra és újra. Az biztos, hogy nem voltam ott a jelenben, vagy mégis. Világokon belül, és át utaztam.
A zene vezette ritmusra kezdődött el a gondolataimban, vagy mondhatni látomásaimban az a bizonyos szituáció újra és újra, de mindig másként kezdődve elölről. Vége sosem lett. Mintha nem az is az lett volna ennek a gondolatnak a mondandója, hogyan végződhet az a szituáció, sokkal i inkább az, hogy milyen, míg tart. Ennek később az alkalom végén lett is jelentősége, de az „értelmét” csak napokkal később fedeztem fel magamban.
Később egy személyes beszélgetésből tudtam meg, hogy azokat a bizonyos hangokat Wanita adta ki. Elmesélte, hogy amikor megvásárolta az első, még nem személyesen neki készíttet sámándobját, és elkezdte megszólaltatni, akkor jöttek ki belőle először ezek a hangok, amik tényleg olyanok, mint amilyet az indián törzsekben lehet hallani kántáláskor. Anita nem is tudta magáról, hogy képes ilyen hangokat megszólaltatni, számára is új volt. Ösztönösen törtek fel belőle, olyan mélyről, amiről nem is tudta, hogy mélység benne van. Akkor azon az első alkalmon mintegy négy órán át dobolt és énekelt, beszippantotta ez a más tudatállapot…
Mára már ezeket a hangokat megtanulta „kezelni”. Előhívni magából, ha szükséges megállítani, és nem hagyni, hogy saját maga „elvesszen benne”. Hanem vezesse, és általa segítsen másoknak. Merthogy a dob, a hangtálak és a hangja is egyfajta rezgés, ami konkrétan oldja a feszültségeket, a fájdalmakat, az elakadásokat, tisztít és gyógyít.
A fekvő koncert alatt megjelenhetnek gondolatainkban a rokonaink, akik már nincsenek köztünk, kaphatunk üzeneteket, érdekes helyeken járhatunk, izgalmas képeket láthatunk. Mindez attól függ mennyire tudjuk, elvárások nélkül, beleengedni magunkat a Világok Közti Hangutazásba.
Békegalamb
A Wanita – a Világok Közti Hangutazása egy-két finom tingsha ütötte jelző hanggal fejeződött be. Lassan, minden utazó a maga-maga tempójában érkezett vissza a jelenbe, és ült fel. Anita egy-két szóban érdeklődött hogyan érezzük magunkat, majd körbe adta az Erőállat kártyát, hogy húzzunk belőle mindannyian egyet-egyet magunknak, majd olvassuk el a kártyapaklihoz tartozó könyvből a kihúzott állat jelentését. Hatan húztunk a kártyából, és mindannyian egyetértettünk a húzott egyeddel.
Én a békegalambot húztam.
Itt megtudtam, hogy a kártya lényege az, hogy a segítségünkre lévő kihúzott varázserejű állatok utat mutassanak nekünk, azáltal, hogy minden állat saját jelentéssel, tulajdonsággal bír. E tulajdonságokkal természetesen az ember ruházta fel az állatokat, mégis a saját, mágikus erővel rendelkező totemállatunk azonban néhány nem várt adománnyal is szolgálhat. A békegalamb például azzal a képességgel, hogy a békességre, konszenzusra törekedjünk.
Amiről ott és akkor rögtön éreztem, hogy milyen igaz is ez rám, mert az utóbbi időben a magán és szakmai életemben is gyakran, nem feltétlenül tudatosan elvonulok, hátralépek, és arra törekszem, szemlélődöm, és arra figyelek, hogy minden a lehető legnyugodtabban, békében, kiegyensúlyozottan történjen.
Amit pedig napokkal később megértettem az volt, hogy a Wanita – a Világok Közti Hangutazás alatti látomásomban nem az volt a lényeg, hogy annak legyen valamilyen kimenetele, vége, csattanója, beváltható reménye, hanem az, hogy amíg az tart, addig legyen mindenkinek jó, aki abban a történetben szerepel.
Az én erőállatom, a békegalamb azt mutatta meg nekem, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, amivel a célig eljutok, az a fontos az az út milyen. Legyen békés. Még akkor is, ha intenzív, felfokozott és ihletett.
Címlapfotó: Boros Szabó Borbála/BoraPhoto
