Szlovéniai, egészen pontosan pirani kirándulással szakítottuk meg az idei őrségi nyaralásunkat, és nem bántuk meg. Annak ellenére sem, hogy órákat utaztunk néhány óra tengerpartért. És még azért sem, hogy a város nevezetességeiből tulajdonképpen nem láttunk túl sokat. Hogy akkor mégis miért volt felejthetetlen az a négy óra, amelyet Piranban töltöttünk? Látni a gyerekeink felszabadult arcát, amikor először látnak köveken futkorászó rákokat. A bőrünkön érezni egy másik ország hangulatát, ez mind maga a szabadság. Rapid élménybeszámoló Piranból.
Úgy látszik, hogy mi vonzzuk a rapid kiruccanásokat. Vagyis amikor csak jövünk és megyünk. Csupán néhány órát töltünk el az adott városban, országban, aztán már utazunk is haza. Sokan talán furcsállják, hogy miért érdemes órákig autóban utazni, vagy repülőre ülni, hogy aztán néhány óra múlva utazzunk is haza, de nekünk nem ez a pirani kirándulás volt az első rapid utazásunk.
Tavaly év elején – még éppen a „karantén-korszak” előtt – nettó tíz órát töltöttünk Milánóban, ahova repülővel utaztunk reggel, aztán este haza. (A milánói élménybeszámolónkat ITT olvashatja.) Az élmény miatt vállaltuk be akkor is, és lényegében most is. Milánóba kettesben jártunk a férjemmel, de most három gyermekünk is velünk tartott.
Miért éppen Piran?
Rapid Piran. Ez tényleg egy gyors látogatás volt. Mondhatni már évek óta tervezzük a szlovén tengerparti kiruccanást, ugyanis az Őrségbe évek óta visszajárunk, de a gyerekeink még túl kicsik voltak a hosszabb kocsikázáshoz (most 10,5 7,5 és 5 évesek).
A starthelyünk, vagyis az Őrség egyébként Magyarország egyik földrajzi kistája. Ahhoz, hogy tájegység legyen, nem elég nagy, pedig itt, ezen a kis területen rengeteg látnivaló és élmény akad. Azokról is írtunk már, amelyet ITT és ITT olvashat el. De most Piranról lesz szó.
Miért éppen Piran? Még az őrségi utazás előtt próbáltuk eldönteni, hogy melyik tengerparti városka legyen a végcélunk. Az biztos volt, hogy csak egyre lesz időnk. A világhálón fellelhető, Piranról szóló fotók igencsak meggyőzőek voltak. Ugyan több úti beszámolóban írták, hogy Piran picike, mi többre nem vágytunk, csak egy cseppnyi tengerre.
Még otthon megnéztük, hogy az őriszentpéteri szállásunktól mennyit is kell autóznunk Piranig: 336 kilométert. Ez mégis barátibb, mint a biatorbágyi otthonunktól számított 578 kilométer. Még akár egy napi oda-vissza utazással is bevállalható.
Utólag már tudjuk, hogy hamarabb kellett volna elindulnunk. Mert sajnos nem hajnalban szálltunk be az autóba (majd jövőre!), hanem délelőtt tíz óra körül. Így nagyjából négy órát töltöttünk a tengerparton. Mégis élményekkel volt tele az a négy óra.
Az út egyébként végig autópályán vezet a tengerpartig. A szlovén határt Kercaszomoron léptük át. Egyszer csak az utca végén már Szlovéniában voltunk (ez még július végén történt, de így is szabad volt az út). Az autópályára Muraszombaton tértünk rá, s ugyan a szlovén főváros, Ljubljana környékén picit lassabban haladtunk, nyílegyenesen értük el a tengert.
Élményekre felkészülni! – Kövek, rákok és vacsora
Ahol – úgy Koper magasságában – egyszer csak véget ért a pálya. A környezet is más lett. Olyan mediterrán. Nagy változás volt ez az elmúlt másfél évben megszokott bezártság után. Már ennek is örültünk. Minket kellemesen meglepett, hogy a szlovén autósok mennyire figyelnek a másik autósra. Nem mennek közel a másikhoz, biztonságosan váltanak sávot. Mi egyszer álltunk meg a pálya mellett pihenni fél órát, így nagyjából délután négykor érkeztünk meg.
Még indulás előtt megnéztük, hol hagyjuk a kocsit. Piranba csak engedéllyel lehet behajtani, ezért jobb fizetős parkolóban hagyni az autót. Mi a parton parkoltunk. Ugyan itt borsosan megkérik ennek az árát, de nekünk megérte, mert egészen közel voltunk a belvároshoz (hétszáz méternyire a híres Tartini térhez), és ez három gyerekkel igencsak vonzó alternatíva.
Szóval itt, a Dantejeva ulica parkolójában óránkat öt euró a parkolás díja. Mi szerencsére csak négy órát töltöttünk itt. Aki hosszabb időre jön, az talán inkább ne itt hagyja az autóját. De mi így egészen pontosan egy strand közvetlen közelében találtuk magunkat.
A pirani strandokról tudni kell, hogy kövesek, vagy betonnal kiépítettek, ahonnan olyan létrán mehetünk be a tengerbe, mint amin a medencékbe. A pirani parkoló mellett a gyerekeink először léphettek be a tengerbe (a tengert még az autóból meglátták, s az ötéves lányunk azonnal felkiáltott, hogy olyan, mint egy nagy tócsa).
Őket a víz másért érdekelte. Itt láttak először szabadon futkorászó rákokat. Hosszú időt töltöttünk el a ráklessel, majd tovább sétáltunk. Nézelődni, és ebédelni (vagyis inkább vacsorázni) is akartunk a rapid Piran tartózkodásunk alatt.
Rapid Piran – elveszve a zegzugos utcákon
Négy órába túl sok minden nem fér bele. Még egy ilyen kis városkában sem, mint Piran. A rákleső parkolótól egyenes út vezetett a híres Tartini térhez, amelyet a város híres szülöttéről, Giuseppe Tartini zeneszerzőről neveztek el. A tér szemkápráztató. Tiszta, rendezett. A térkövek vakítóan fehérek. A térről még látszik a tenger, de a gyönyörű épületek is, amelyek között ott van a neoreneszánsz városháza is.
És rengeteg étterem. Mi nem itt ettünk, hanem igyekeztünk elveszni a zegzugos utcákat járva. Igazából nem számítottunk arra, hogy vajon tömegnyomor lesz vagy sem. De teljesen élhető volt a város június utolsó napjaiban. Nem volt tömeg. Láthattuk a helyieket, ahogyan élik a mindennapjaikat. A turisták között pedig több magyar szót hallottunk.
Sétánk során kikötöttünk Piran régi főterén a Május 1. téren. Itt található egy nevezetes halsütő a Cantina Klet, ahol még a helyiek is szívesen fogyasztanak halat. Sajnos csak készpénzt fogadnak el, így mi most kihagytuk a helyet. Piranban egymást érik az éttermek, ahol többnyire halat kínálnak.
Biztosan választhattunk volna autentikusabb helyet, vagy előre felkészülhettünk volna, hogy melyik éttermet ajánlják a Tripadvisoron. De nekünk most nem volt időnk keresgélni. Végtére is egy rapid Piran látogatásra érkeztünk. Éhesek voltunk, így a tengerparti sétány egyik éttermében kértünk tintahalat és egy személyes haltálat, amelyen biztosan volt scampi és tengeri sügér.
A szlovén tengerparton néhány óra is maga a szabadság
A Vízalatti Tevékenységek Múzeumát is csak kívülről láttuk a rakparton. Pedig a neve ígéretes tárlatot ígér. Legközelebb ezt is megnézzük. De van itt akvárium cápával, tengerészeti múzeum, Tartini szülőháza is látogatható. Szóval Piran megér, nem csak egy néhány órás látogatást is.
Az 1344-ben felszentel Szent György templomhoz és a harangtoronyhoz is fel lehet sétálni. Mi ezt csak a térről láttuk. A félsziget csúcsán magasodó Rondellát viszont igen. De még ennél is jobban tetszett a móló végén álló, elképesztően pirosra festett valódi világító világítótorony. Azért valódi, mert minden bizonnyal használják ma is.
A pirani mólónál többnyire nem vitorlások és jachtok lebegnek a vízen. Jó, vannak azok is. De jóval több halászhajót láttunk. Olyan igaziakat. Ütött-kopottak. Látszik, hogy használják őket. Egy élet munkája van azokban a hajótestekben. Mellettük kora este már ott tornyosultak a halászhálók. A halászok készülődtek az éjszakai és hajnali műszakra.
Sorolhatnánk még, hogy mit nem láttunk, de minek? Nem a látnivalók miatt kirándultunk Piranba. Hanem a tengerparti életérzésért. És a szabadságért. A tenger illatáért. Hallani, ahogyan a hullámok a köveknek csapódnak.
Csak úgy bámulni a nagy vizet és a lenge ruhába öltözött embereket. Együtt örülni a gyerekekkel, hogy mit találtak a víz mellett. Vagy hogy mekkorát kell ugrani egyik kőről a másikra. Besétálni mezítláb a tengerbe. Ha csak néhány percig, de akkor is. Ez már megtörtént. Senki sem veheti el tőlünk az élményt.
A szlovén tengerparton néhány óra is maga a szabadság. Ez a szabadság.
Fotó: A szerző
Forrás: ITT
