Olvasási idő: 2 perc

Miért is legyünk jókedvűek ebben a nyavalyás időben?

Semmiért. Mondja ezt az, akinek a cipője már két sarok után átázott, akinek a feje felett már többször fordította ki a szél azt a vacak ernyőt, aki vacog az őszi kabátja alatt, mert hiába vízálló akárhány ezer cseppig még is nyirkosnak érzi magát benne. Mi a jó az őszben elárulná valaki?

Ugyan még csak szeptember közepe van, de ha esténként már csendesen pattog a tűz kandallóban, vagy ilyen luxus hiányában legalább a radiátor finoman langyos, akkor talán kicsit felengedhet az, aki napjában többször bőrig ázott ebben, mondjuk ki igen, ebben a pocsék időben. Ugyanakkor meg üröm az örömben, hogy máris kattog a fűtésszámlához a hőmennyiség mérő, hurrá! Nehéz így örülni bárminek. Vagy talán mégis?

Pár napja napközben még 28 fok volt, majd hirtelen fele annyi lett. Hirtelen eltűntek a szandálok a lábakról, és csak az autóval közlekedő nem visel esőkabátot.

Ám nem lehetünk azonnal keserűek csupán azért, mert esik az eső, és fúj a szél. Az ősz szinte még el sem kezdődött. Meg kell találni az évszak szépségeit.

Az eső tisztította friss illatot. Hazafelé útközben az esőben is szedhető vadgesztenye, és egy csokornyi színes falevél. Amikből az összebújós délutánokon és hétvégéken kreatív szépségeket lehet gyártani a legkisebbekkel. De önmagukban szépen elrendezve is díszíthetnek egy asztalt.

Elérkezett az összebújós, bevackolós, otthonülős időszak. Lehet újra sorozatot nézni, társas játékozni, otthonunkat csinosítani, vagy éppen autót, motort felturbózni.

Indulnak a szüreti bálok, ez kissé feltornázhatja az eső eláztatta jókedvet, hamarosan szürcsölhető a finom házi must. Addig is előkerülhet a nyárról megmaradt, hűtőben ücsörgő sangria, vörösbor, akár hétköznap este, kissé melegítve jó sok szemnyi szőlővel és körte szelettel. Jól eshet egy porhanyós szilvás sütemény is. Vagy valami más. Újra lesz idő a főzőcskézésre is. Már lehet kapni sütőtököt, gesztenyét, diót, mandulát, fügét, céklát és friss gyömbért is a szezonális finomságok közül.

Vége a szállodákban a főszezonnak, olcsóbba a szállás, most igazán megéri egyet pihenni. Utazzunk el, mozduljunk ki. Válasszunk olyan hotelt, ami közel van a természethez, de színes a szervezett benti programjai is. Jó időben pattanjunk bicajra és tekerjük körbe a környéket, kiránduljunk még egyet az őszi napfényben, szívjunk friss levegőt. Ám ha változatlanul maradna az esős idő, akkor válasszunk a szálloda programjai közül.

De maradhatunk otthon is, öltözzünk melegen, húzzunk gumicsizmát és irány az utca, ugráljunk tócsába, keressük a legszebbet, a legérdekesebbet. Esetleg egy szív alakú kátyút.

Kép: Starlet Photography

Szoknya és Nadrág Magazin

Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk. Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg. Tőlünk mindenkinek. Embereknek emberségesen.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.
Olvasói sarok hírlevél
Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.