Ahány kapcsolat, annyi új szokás, elvárás és életstílus. Ami az egyiknek természetes, az a másiknak elképzelhetetlen. Ami bóknak szánt szó az egyiknél, a másiknál sértés. Új szerelem, új közös élet – de közben hogyan maradunk önmagunk?

Eszünkbe juthat Julia Roberts egyik ikonikus jelenete az Oltári nő című filmből: a karaktere, Maggie Carpenter, a konyhapulton sorakozó tányérokról végigkóstolja az összes tojásételt – tükörtojás, rántotta, keményre főzött, buggyantott, lágytojás… Vajon melyik a kedvence? És nemcsak úgy, általában, hanem valóban az övé? Nem valamelyik vőlegény kedvéért választott íz? Egy ilyen egyszerű kérdés – „hogyan szeretem a tojást?” – elindíthat egy mélyebb gondolatmenetet. Mert van még ezer ilyen kis kérdés, amin egy friss pár akár naponta össze is kaphat.

Fogkrémes tubus lent vagy fent? A WC-papírt merre tekerjük le? Álló vízben mosogassunk vagy folyó alatt? Körözöttbe mennyi kömény kerüljön? A lecsóba több paprika vagy több paradicsom legyen? És vajon kell kompromisszum? Vagy inkább alkalmazkodás? Alkalmazkodásból önfeladás lesz?

A nő belép a kapcsolatba a saját ízeivel, szokásaival – és aztán gyakran újra kell tanulnia főzni, mert a férfi édesanyja másként csinálta a krumplifőzeléket, a pörköltet a somlói galuskát. A jól ismert mondat: „az Anyu főztje a legfinomabb” máris új alapokra helyezheti a konyhai egyensúlyt. Hogy aztán jön-e a békés együtt főzés, vagy egy csendes dac: „én nem leszek a te anyád!”

És ha már ízek és szagok: ha én ettem hagymát, a másik is egyen? Vagy inkább lemondjunk róla, a béke kedvéért?

Aztán ott a megjelenés. Milyen jó, ha a nő az első találkozáskor önmaga lehet – nem egy céges kalandparkos napon sportfelszerelésben, nem egy farsangi jelmezben, nem is bikiniben a strandon. Hanem úgy, ahogy valóban öltözködik a hétköznapokban: sportosan, nőiesen, lazán vagy elegánsan. Mert ez sem apróság. Ha a férfi a tűsarkús Juliába szeret bele, de két gyerek után a nő már balerinát húz, könnyen jöhet a szemrehányás: „Én nem ezt a nőt vettem feleségül.”

De mi van, ha a nő maga is szívesen vált stílust? Ha hangulata, párkapcsolata vagy a környezet hatására változik? Ugyanez igaz a frizurára is: lehet kócosból precíz, hosszúból rövid, vagy újra hosszú – attól függően, kinek akar tetszeni. És a smink? A parfüm? A rúzs színe? A tusvonal? A természetesség vagy a feltűnés? Rózsaszín vagy vörös? És persze ott a szőrtelenítés kérdése – mindenhol vagy sehol, vagy valahol a kettő között?

Szinte észrevétlenül, de újra és újra változtat a nő – kicsit itt, kicsit ott. Hol saját kedvéért, hol a másik miatt. És egyszer csak, egy válás közepén, vagy egy új kapcsolat elején, ott áll a tükör előtt: De ki vagyok én?

Már nem is emlékszik, mi az, amit valóban szeret, és mi az, amit megszokásból vett magára. Hogy milyen kávét iszik. Hogy hova utazna szíve szerint. Hogy mi a sportja – ha van egyáltalán. Későn kelne vagy korán? Mi esik jól neki?

Hol van a határ? Meddig alakíthatja magát egy nő, hogy még önmaga maradjon? És hol kezdődik a másik ember vágya, ami már túlmutat ezen? Vajon lehet-e ezer arca egy nőnek, és közben mégis önmaga marad?

Talán ez a kérdés is olyan egyszerű, mint a tojásé. De a válasz – sokszor egy élet munkája.

Fotó:  Alexandr Ivanov from Pixabay