Amikor az ember beteg lesz, akkor csak azzal törődik, hogy ne érezzen fájdalmat, meggyógyuljon, és mihamarabb felépüljön. Egy rákbetegség esetén ez heteket, hosszú hónapokat vagy éveket is jelenthet. A nyoma pedig mindig ottmarad a lelkében. Míg nem törődik jól vele. Elsajátítottam a Gyászfeldolgozás Módszerét®.

A véletlen műve lett volna? Nem hiszem. Okkal találkozhattam Nagy Erzsébet coach, online mentálhigiénés tanácsadóval, hogy megtanuljam tőle mit jelent a veszteség és miként hasznos gyászolni.

Levelet írtam a ráknak, hogy túl legyek rajta és mindazon a veszteségen, amit a betegség okozott. Nem is egy levelet írtam már. Ha a módszert elsajátítjuk és gyakoroljuk, akkor folyamatosan a segítségünkre lehet más veszteségeink feldolgozásában is.


Lajstromba venni a veszteségeinket

Hiszen nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen gyásza, vesztesége, kudarca. Amikkel ugyan lehet együtt élni, de nem igazán jól, ha a veszteségeink nincsenek feldolgozva. Ha azok még nyomasztanak, bántanak, emésztenek.

Levelet írtam a ráknak – Felszabadító érzés megszabadulni a terheinktől!

Tudta? Én nem, sosem gondoltam át, hogy mi minden jelenhet veszteséget. A Gyászfeldolgozás Módszer® alkalmai során ismertem meg, hogy az emberek mintegy 40 féle veszteséggel találkozhatnak az életük során, ezek közé tartozhat a költözés, az iskolakezdés, a ballagás, a diploma, letenni valamilyen károsszenvedélyt, a szakítás, a válás, egy korábbi partnerünk halála, a felnőtt gyermekünk elköltözése, a munkahely váltása, a házi kedvenc elvesztése, és bármennyire nem gondolnánk, de a házasságkötés is.

A veszteségek közé tartozik az egészségi állapotunk nagy változása is, beleértve nők esetében a terhesség idejét és a szülést is. Hiszen a nő elveszíti korábbi énjét az anyasággal.

A Gyászfeldolgozás Módszer® alkalmával megtanuljuk azonosítani a saját veszteségeinket a születésünktől fogva egészen a jelenidőig, amit egy úgynevezett Veszteség diagrammon ábrázolunk.

A betegség is veszteség

Az én egyik ilyen legterhesebb veszteségem, gyászom és további kudarcaimnak az okozója a rákbetegség. A rák, ami 33 éves koromban dózerolta le a testemet-lelkemet. A kálváriám az akkor egyéves gyermekem mellett kezdődött…

A betegségem lelki részén többször, többféle módszerrel dolgoztam pszichológus, pszichiáter segítségével direkt módon, vagy érintőlegesen. Hiszen sok problémám a betegségből gyökerezett. De a Gyászfeldolgozás Módszer® elsajátításáig nem foglalkoztam a rákkal úgy, mint egy veszteséggel. Azzal többet, hogy mit tegyek akkor, ha rám tör egy pánikroham, mert megijedek egy fájdalomtól.

De soha nem gondoltam arra, hogy meg kellene gyászolnom a betegség előtti énemet, az elvesztett egészségemet, azokat a lehetőségeket, amikről lemaradtam azért, mert beteg voltam, mert évekig gyógyultam, mert soha nem lehettem olyan már, mint a betegségem előtt voltam. A betegségtől megváltoztak a kapcsolataim, a lehetőségeim, amik befolyásolták a barátságaimat, a szerelmi életemet, a karrieremet, az életkörülményeimet.

A Gyászfeldolgozás Módszer® alkalmain viszont ráébredtem arra, hogy milyen veszteségek értek a születésem óta, megtanultam megnevezni és lajstromba venni azokat, hogy megtanuljam megvizsgálni veszteségeimben a saját felelősségemet és elfogadni mindazt, ami nem változtatható.

Gyászfeldolgozás csoportosan

Mindezt abszolút védelemben, biztonságos közegben tehettem. A Gyászfeldolgozás Módszer® alkalmait teljes titoktartás övezi. Így nem számolok be arról, hogy hol, pontosan mennyi alkalommal, és kikkel dolgoztam együtt, és legfőképpen arról nem szólhatok, hogy mások milyen veszteségeket éltek meg. Szándékosan használom a dolgoztam kifejezést, mert feldolgozni a veszteségeinket nem egy sétagalopp. Komoly lelki munka.

Amit viszont elmondhatok az az, hogy egy doboz papír zsebkendő minden alkalommal karnyújtásnyira volt mindannyiunktól. Nem csak az alkalmakor, hanem mindenki otthonában a házi feladatok „megoldásakor”. Merthogy voltak leckék, amiket meg kellett értenünk, és a gyakorlatban is el kellett végeznünk.

Mindebben segítségünkre volt a Russel Friedman és  John W. James: Gyógyulás a gyászból című könyve és Nagy Erzsébet online mentálhigiénés tanácsadó vezető támogatása. Az önsegítő cselekvésprogram segített feltárni a pozitív és negatív érzelmeimet, hogy azok kimondásával ráléphessek arra az útra, ami elvitt a megbocsátás, az elengedés, a veszteségfeldolgozás felé.

Kapcsolatban a veszteséggel

A Gyászfeldolgozás Módszer® alkalmain első körben megtanultuk, hogyan, miéként reagálunk mások és a saját veszteségünkre. Vagyis mi az, amit mondunk másnak, ha veszteség éri, ezekből mi hasznos és mi káros megnyilvánulás, illetve azt is megtanultuk hányféle módon védekezünk a veszteség ellen, hányféle pótcselekvést végezhetünk, míg fel nem dolgozzuk a velünk történteket. Erről részletesebben ITT olvashatsz, abban az interjúban, amiben Nagy Erzsébettel a módszerről beszélgettem.

A gyászfeldolgozás része az is, amikor egy úgynevezett Kapcsolat Diagramon ábrázoljuk mindazt a kiemelkedő negatív és pozitív történést, ami az adott veszteséggel kapcsolatos. Például a kapcsolatunk fontos epizódjait azzal a személlyel, akit elvesztettünk.

Mivel én a rákbetegséget dolgoztam fel, így a betegségemmel kapcsolatosakat vázoltam. Találnom kellett jót és rosszat is a történtekben. A jók közé tartozott a megfelelő orvosok személye, a gyógyulásra való esélyem magas eshetősége is, a rák hármas még gyógyítható stádiuma és az is, amit a betegséggel elsajátítottam. Például a kitartást, a türelmet, a bizalmat, az Istenbe vetett hitemet.


Levelet írtam a ráknak

Ide tartozott az a számomra eddig ki nem mondott tézis is, hogy tulajdonképpen az egész világra haragszom azért, mert beteg lettem. Mert az egészen kicsi fiam mellett nem tudtam olyan anya lenni, mint amilyenek elképzeltem magamat. Mert nem úgy élhettem meg lábadozó betegen, kemoterápia alatt az anyaságot, mint szerettem volna. Vagy azért, mert elveszítettem a korábbi munkahelyemet a napilapnál és azzal együtt -átmenetileg- az újságírói létemet, presztízsemet és a biztos megélhetésemet.

A Gyászfeldolgozás Módszerben® lépésről-lépésre haladtunk a csoporttal. Közben megismertük egymás legbensőbb, eddig ki nem mondott, gyakran elrejtett, féltett, szégyelt, megbánt titkait, félelmeit és ki nem mondott, gyakran meg sem fogalmazott álmait. A papír zsebkendők pedig egyre fogytak, és rengeteget tanultunk az emberi érzelmek megfejthetetlen kuszaságairól.

Az alkalmak végső fázisa volt az a bizonyos levél megírása és felolvasása. A házi feladat ajánlása szerint levél formájában, betartva a műfaj formai követelményeit –megszólítás, bevezető, tárgy, összegzés, levezetés, elbúcsúzás – megfogalmaztam a mondandómat a rákbetegség felé címezve. Majd ezt a levelet a következő alkalommal a csoportban felolvastam. A felolvasás során ébredtem rá, hogy a leírtak nagyobb részét soha, senki előtt nem mondtam még ki korábban. Azt se, hogy haragudtam az egész világra. A végre kimondott szavak pedig ott és akkor felszabadítottak rengeteg, addig cipelt fájdalom, teher, neheztelés, elnyomott harag, bántó értetlenség alól. Szabaddá lettem.

A levélírás és a levél felolvasása nem a végső eleme a gyász- és veszteségfeldolgozásnak, hiszen vannak más veszteségeim is, amiket ugyanezzel a módszerrel végig kell vennem, ezek közé tartozik például a válásom is. Illetve az élet haladtával bizonyára lesz még mit, és kit meggyászolnom, érnek még kikerülhetetlen fájdalmak. Amikben viszont a Gyászfeldolgozás Módszer® önsegítő tudása már elvehetetlenül a segítségemre lesz.

Fotó: Freepik