Tudta, hogy az embert élete során 40 féle veszteség érheti? Amiket nagyon nem jó a szőnyeg alá söpörni, elbagatellizálni vagy mások javaslatára feldolgozatlanul elengedni? Mert az el nem fogadott múlt mindig befolyásolja a jövőt. Nagy Erzsébet coach, mentálhigiénés tanácsadóval beszélgettem a veszteségfeldolgozásról.

Nagy Erzsébettel egy-egy bögre meleg, téli tea mellett beszélgettünk. Ez a társalgás más volt, mint az előzőek. Ez a Gyászfeldolgozás Módszer® önsegítő eszköz bemutatásáról, a veszteségfeldolgozás szükségéről szólt.

A módszerről, amit egy csoportos támogatói program keretében sajátíthattam el Erzsébet szakszerű támogatása mellett. Egy olyan biztonságos környezetben, ahol mi részt vevők a legmélyebb veszteségeinket, kudarcainkat, fájdalmainkat hozhattuk a felszínre.

A veszteségfeldolgozásról folyamatáról beszélgettem Nagy Erzsébet coach, mentálhigiénés tanácsadóval az Eventus Consulting Coachingtól:

Hogyan kezdtél veszteségfeldolgozással foglalkozni? 

A Károli Egyetem végzős mentálhigiénés hallgatójaként éppen egy pro bono segítő folyamatban voltam, amikor megtalált ez a téma. A kliensem számos veszteséget élt át életútja során, melyek feldolgozatlan fájdalmát egy súlyos akut vesztesége újra előhozta. Ekkor kezdtem el kutatni a veszteségfeldolgozás irodalmát. Nagyon érdekelt, hogy, hogy hogyan tudnék a lehető leghatékonyabban segíteni neki a feldolgozásban. Így találtam rá az amerikai Gyászfeldolgozás Módszerre®, melyet Dr. Sarungi Emőke pszichiáter hozott be Magyarországra. Elvégeztem a Gyászfeldolgozás Módszer®, Specialista képzést, hogy mentálhigiénés szakemberként és coachként ezen a speciális területen maximális segítségeket tudjak adni a hozzám fordulóknak. Úgy érzem, hogy rengetegen vannak közöttünk, akik gyógyulatlan sebekkel, feldolgozatlan veszteségekkel élnek. Rohanó világunkban egyre több változásnak vagyunk részesei, melyek legtöbbje veszteséget hagy maga után.

Felmerül a kérdés: pontosan mit nevezünk veszteségnek? 

Ha egy olyan dologhoz vagy személyhez való kapcsolatunk szakad meg, amihez erős érzelmi kötődésünk volt akkor azt veszteségként éljük meg.

Tehát nemcsak egy szeretett személy elvesztése okozhat veszteséget és így gyászt. Több, mint 40 féle veszteség van amit egy felnőtt ember az élete  során átél.

Egy költözés, egy megvalósulatlan álom nyilvánvalóvá válása, a gyerekeink kirepülése, állásunk megszűnése ugyanolyan fájdalommal tölthet el, mint egy párkapcsolat vége vagy egy válás esetleg egy haláleset. A fájdalmas sebre ilyenkor rákerül egy „ragtapasz”, ami elfedi a sebet, de alatta ott marad a fájdalom. Ez azért van így, mert erre vagyunk kondicionálva. Úgy érezzük, hogy erősnek kell mutatkoznunk, így egy-egy veszteség elszenvedése után általában elnyomjuk magunkban a negatív érzéseinket, fájdalmunkat és igyekszünk minél előbb „talpra állni”. Sokszor ez nemcsak egy hiedelemből táplálkozik, hanem egy valós környezeti elvárás, hiszen a baráti támogatás „részeként”, azt halljuk, hogy „tudom, hogy megoldod, te olyan erős vagy” vagy „annyi nehézségen túl vagy már, ezen is túl leszel” és még sorolhatnám. Felmerül sokakban a kérdés: Mi van, ha ehhez nekem segítség is kell, megengedhetem én ezt magamnak, így is normális vagyok?

Úgy gondolod, hogy jobban meg kellene élnünk az érzéseinket?

Igen!

Tudatosítanunk kell, hogy normális és természetes reakció, hogy ilyenkor gyászolunk. A gyász mindazon gyakran ellentétes érzelmeinknek az összessége, amiket egy-egy nagy változás vagy életünk addig megszokott rendjének felborulása okoz. Mindenki más és más, így a gyászunk is az. Nem méricskélünk, nem hasonlítunk, el kell fogadni, hogy egy-egy veszteséget mindenki másképp él meg, másképp dolgoz fel. A veszteségfeldolgozás útja nem minősít, ettől nem lesz senki erősebb vagy gyengébb.

Veszteségfeldolgozás, mit jelent ez a szó pontosan?

Veszteségeink minden alkalommal előhívják bennünk a gyászt. Szerencsés esetben túljutunk ezen, de nagyon sokszor nem tudjuk feldolgozni a történteket. Nem tudunk megbékélni, folyamatosan azon jár az agyunk, hogy mit lehetett volna másképp vagy jobban csinálni, mit kellett volna mondani vagy éppen nem mondani….. A háttérben mindig az van, hogy valamilyen érzelmi kommunikáció elmaradt és emiatt szenvedünk. A veszteségfeldolgozás akkor lesz eredményes, ha végigjárjuk azt az utat, elvégezzük azt az érzelmi munkát, ami ahhoz kell, hogy kitegyük magunkból ezeket a felőrlő gondolatokat, érzéseket.

Miért van szükségünk a feldolgozásra?

A feldolgozatlan múlt minden esetben meghatározza a jövőt. Sokszor vezet elszigeteltséghez, rossz döntésekhez, gyanakvást, indokolatlan óvatosságot és még sok mást is okozhat, ami negatívan befolyásolja életünket. Nem utolsósorban a nem szűnő lelki fájdalom előbb utóbb betegségekhez vezethet, hiszen kutatásokkal bizonyított dolog, hogy agyunk a lelki fájdalomra ugyanúgy reagál, mintha fizikai fájdalom érné, azaz állandó stresszreakciót tart fenn.

Jól kezeljük mások veszteségeit? 

Sajnos nem, pedig jót akarunk egymásnak. Általában intellektualizálnak az emberek, úgy akarnak vigasztalni, hogy racionálisan érvelnek, pedig a gyász egy érzelmi dolog! Az ilyen kijelentések, mint hogy „Mindenkinek jobb, hogy így történt, így már nem szenved többet” vagy ” Ne bánkódj, hogy kirúgtak te úgyis jobbat érdemelsz” nem érik el azt a célt amit szeretnénk. A gyászoló nem érzi a megértést és magába zárkózik. Ugyanez a helyzet azokkal a hiedelmekkel és káros szokásainkkal is, amelyek a szocializálódásunk során ívódnak belénk és erősen hátráltatják a feldolgozás folyamatát.

Mire gondolsz itt pontosan?

Hányszor hallottad azt, hogy „Ne légy már szomorú!”, „Az idő majd mindent megold!” vagy azt, hogy „Szedd össze magad, légy erős!”, esetleg ezt, hogy „Foglald el magad, úgy majd könnyebb lesz!”? Aki ezt hallja, igyekszik megfelelni és elnyomni azokat az érzéseket, amik természetes módon jönnek fel benne vesztesége kapcsán.

És a saját veszteségeinket hogy kezeljük? 

Ugyanígy. Életünk során általában hibás szokásokat alakítunk ki hiszen ezt láttuk, ezt tanultuk. Különböző pótcselekvésekkel igyekszünk elnyomni magunkban a fájdalmat és gyászt. Az elfoglaltságok, a túlzásba vitt vásárlás, ivás -evés, sport, szex és hasonlók ideiglenesen valóban segíteni fognak, de csak átmeneti energiafelszabadítóként hatnak. Előbb-utóbb kiderül, hogy a feldolgozatlan gyász ott csücsül. Nem akarjuk magunknak megengedni az érzelmek megélését pedig érzelmi munka nélkül nincs feldolgozás.

El lehet akadni a feldolgozásban? Hogyan tudsz te segíteni?

Igen, sajnos elég gyakori az elakadás.

Munkám során az amerikai Gyászfeldolgozás Módszert® használom a hozzám fordulók segítésében, melynek jótékony hatását kutatások igazolják. Segítek feltárni a kliens életének elszenvedett veszteségeit, majd a módszer megtanulását egy adott veszteség feldolgozásán keresztül segítem. Így nemcsak egy egyszeri veszteségfeldolgozásról van itt szó, hiszen a módszerrel a kliens egy önsegítő eszközt kap a kezébe, melyet beépíthet a mindennapjaiba. Ezáltal sokkal könnyebben megbirkózik majd később az élete során fellépő veszteségekkel.

Mennyi ideig tart elsajátítani ezt a módszert?

A módszer egyéni vagy csoportos formában is elsajátítható. Egyéni folyamatban heti két alkalom kivitelezhető, így ez 3-4 hét alatt tud megtörténni. Csoportos formában pedig mindez 8 hét alatt sajátítható el.

Hogyan tudunk másoknak segíteni, ha egyáltalán kell? 

Azzal adhatunk legtöbbet, hogy empatikusan meghallgatunk másokat, ha látjuk, hogy erre van szükségük. Megengedjük, hogy kifejezzék érzéseiket. Ha úgy érzik, hogy sírniuk kell vagy szomorúak, akkor ebben nem korlátozzuk embertársainkat. Nem ítélkezünk, nem kommentelünk, nem minősítjük az érzéseket, amelyeket megosztanak velünk. Nem hasonlítjuk mások gyászát, veszteségét a sajátunkhoz, még akkor sem, ha hasonlót valójában már mi is átéltünk. Sohasem tudhatjuk, hogy más mit érez, mit él át, mert a megélése csak az övé. Fogadjuk el, hogy minden gyász egyedi!

Nagy Erzsébetet ITT lehet elérni. 

Fotó: Gesztesi Katalin