Szeretőnek lehet lenni egy óráig, pár alkalom erejéig, de akár hosszú időn keresztül is. Tartson bármeddig, nem mindegy hogyan éljük meg mindazt, amivel, a pillanatokra tartó boldogság jár. Titkolózni, rejtőzködni, másodhegedűsnek lenni, még ha az a saját választásunk is, akkor sem könnyű.

Szabályok Szeretőknek kézikönyv? Kár a hűhóért: szeretők mindig voltak, vannak és lesznek, akkor is, ha a saját erkölcsi normánk ezt nem tartja fair kapcsolódásnak. Ráadásul a titkos viszonynak lehet romantikus oldaluk is, még azzal együtt is, hogy olykor halálos a végkifejletük, gondoljunk a mayerlingi vadászkastélyban történtekre. Teljesen mindegy szinte, hogy önként és dalolva vállaljuk, vagy eleinte nem is tudjuk mire adjuk a fejünket és szívünket, szeretőnek lenni egyszerre mézédes és sehogy sem jó állapot. És nem, nem csak a szexről szól.

Íme, egy gyakorlati kézikönyv azoknak, akik éppen szeretői státuszban léteznek. Akik nem érintettek, vagy éppen a másik oldalon állnak – a megcsaltak, azok ne olvassák el. Vagy igen. Mindkét oldal lehet érdekes.


Ezt a cikket, a bennfentes téma miatt, tegezőviszonyban írom. A Szabályok szeretőknek kézikönyv természetesen csak egy baráti jótanács, amit többedmagammal szedtem össze. Nem szerepe az ítélkezés.



Szabályok szeretőknek kézikönyv

Mindig a feleség/a férj/a hivatalos barátnő/hivatalos barát az első!

Fogadd el, és ne akard másként. Ha idővel úgy alakul dolgokban elsőbbséget élvezhetsz, -kivételek mindig vannak, ezek erősítik a szabályt-  akkor örülj, de abba a látszatképbe semmiképpen se ringasd magadat, hogy te leszel az a kivétel!

Mondj le az ünnepekről!

Teljesen mindegy, hogy kinek van születésnapja, úgysem ünnepeltek együtt.  Eleve így készülj! Lehet, csak napokkal vagy hetekkel később tudjátok a másikat személyesen is felköszönteni, sőt lehet, telefonon sem tehetitek pont aznap. A nagy ünnepekről (hanuka, peszah, karácsony, húsvét, hálaadás, akármi) pláne tegyél le. Ha mégis sikerül, ne feledd, a kivétel erősíti a szabályt, és nem biztos, hogy legközelebb is sikerül!

Ne akard tudni, mit csinál otthon!

Jobb, ha nem tudod mi történik náluk odahaza, és mi nem. Te „csak” a szerető vagy, nem tartozik rád, az az ő életük. Jobb, ha kíméled magadat a részletektől, mert úgyis csak neked fáj az igazság.

Éppen ezért: ne nyomozz!

Felejtsd el a Facebook, Instagram, Tinder, LinkedIn, Youtube és egyéb közösségi oldalak nézegetését a szeretődre és annak családjára vonatkozólag. Magadat kínzod csak, ha azt látod, ő éppen boldog családi életet él. A családi ünnepek, nyaralások, hétvégi kiruccanások, vagy bármilyen ártatlan, de közös programjukról szóló képeket nézni bizony-bizony fájhat neked. Nem kicsit. Nagyon!

A látszat olykor csal!

Ha otthon tudomás van a létezésedről, akkor feltehetőleg egy okos, elszánt, vagy legalábbis nem kétségbeesett feleséggel (vagy férjjel) állsz szemben. Akit, még ha meg is csalnak, úgy tűnik, képes a sarkára állni és direkt úgy viselkedni, hogy a hűtlen párját visszacsalja valahogy. Erre a legjobb módszer az asszertív kommunikáción belül a higgadtság,  a csatabárd elvetése, a konfliktuskezelés, a mindenkire kiterjedő szükségletek felfedése, a szeretet teljes légkör megteremtése. Ami, lehet kifelé eleinte csak látszat.

(Ugyanakkor lehet a te veszted is. Ami csak egy járulékos költség ebben a rád nézve szar sztoriban, de nekik nyeremény)

Ha, az intésünk ellenére leskelődsz utánuk a Facebookon, vagy máshol, és bizony azt látod, odahaza a szeretődnek minden remek, gondolj arra, a látszat csalhat is. Igen, ahogy fentebb írtuk, ha tudomás van a létezésedről, bizony manipulálhat is téged a feleség/férj/a hivatalos barátnő/hivatalos barát a kiposztolt képekkel, a közös programok helyszíneivel.

A boldog képek nem csak szíven üthetnek egy pillanatra, de emészteni is kezdenek belül! Bogarat ültetnek el a füledbe, ami a saját létjogosultságot kérdőjelezi meg, ebben az amúgy is imbolygó kapcsolatban. Tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy nem kutakodsz tovább.

Ha mégis kutakodtál…

és megkérdőjeleződnek benned a dolgok, akkor se vond kérdőre őt. Ne faggasd, ne vitázz, ne veszekedj vele. Gondolj arra, azért vagy a szeretője, hogy olyan dolgokat éljen meg veled, amelyek szöges ellentétei annak, amit odahaza átél. Ne vetíts neki olyan jövőképet, ami semmivel nem jobb számára a jelennél.

A ti kapcsolatotok egy sziget!

Legyen bármilyen ritka vagy szerencsésebb helyzetben sűrűek a találkozási lehetőségeitek, érezd jól magadat akkor, ott, abban a helyzetben! Legyenek a randevúitok igazi sziget a számotokra, ahová elmenekülhettek mindketten. Élvezzétek az együttlétet, legyen az csak egy gyors randi, egy közös vásárlás, éjszakába nyúló beszélgetés, szex, vagy akár egy vagy több kettesben töltött éjszaka.

Ne feledd, a te döntésed!

Légy, akár olyan korrekt szeretői kapcsolatban, amiben nem hitegetnek, vagy olyanban, amiben első perctől kezdve hitegetnek azzal, hogy egyszer majd eljön a ti időtök, vagy eleve úgy kezdődött, hogy sosem lesz közös jövőtök, ne feledd, a te döntésed volt az, hogy szerető lettél. Így a te döntésed az is, hogy meddig maradsz ebben a légyottban benne. Ha nem bírod tovább, többet vagy szomorú, mint boldog, többet elégedetlenkedsz, mint örülsz, többet sírsz, mint nevetsz, akkor lépj ki belőle. Bármikor megteheted!

Soha, ne mondd, hogy soha!

Bár a legritkább, hogy a kivétel erősíti a szabályt, még az is megeshet, hogy a végén téged választ. Viszont, ne feledd, ha a korábbi szereped egyértelművé válik, akkor bőven kaphatsz hideget és meleget minden oldalról, és nektek a szarból kell majd várat építeni. Ami nagyon nem könnyű! Szerelem ide vagy oda!

Éppen úgy elítélhet téged a saját családod, barátaid, ismerőseid közül bárki, legfőképpen az, akitől nem várod, mint az ő oldaláról. Nem beszélve azokról az emberekről, akik a körül vannak, akit miattad hagytak el, ők végképp neked, nektek fognak támadni.

Mérlegelj!

Ha már egyszer megtette, semmi nem biztosítja, hogy többet nem teszi. Lehet, te sem járnál másként, lehet, téged éppen így megcsalna, ahogy most veled csal más! Igen, lehet kivétel, de nem biztos, hogy te vagy az!

Éld a saját életedet!

Várhatod, örülhetsz neki, de ne építs rá! Elsősorban a saját életedet tervezd, kivitelezd és élvezd! Ha menet közben úgy alakul, hogy a saját szigetetek kiterjeszthető, igyekezz a legtisztességesebb maradni ebben a helyzetben is.

Ez volt a Szabályok szeretőknek kézikönyve, bízunk benne hasznos tanácsokkal. Amiből talán a legfontosabb maradt ki: Az egyenes út mindig rövidebb!

Fotó: Pexels