Számtalan hírt olvashatunk, képeket és videókat láthatunk az orosz-ukrán háborúról. Már-már testközelben érezhetjük, de hála az égnek nem éljük át mindazt, ami odaát történik a szomszédunkban. Értesülünk az ott sokasodó borzalmakról, a menekülők egyre gyarapodó számáról, a határon várakozó tömegről, az átjutottakról. Segíteni próbálunk saját képességeinkhez mérten: Gyertyával. Pokróccal. Konzervvel. Hálózsákkal. Gyógyszerrel. Bébiétellel. Egészségügyi betéttel. Csokoládéval. Pelenkával. Papír zsebkendővel. Szappannal. Vagy éppen buborékfújóval.
Engem arra tanítottak a nagyszüleim, a szüleim, hogy az élet szépsége mindig, mindenben megtalálható, csak keresni kell. Bármilyen apróságra is bukkanjunk. Az egyik ilyen szép, mondhatni a legszebb kép, amit a napokban láttam, amin a rettenetektől kívül tartja magát egy menekült kislány a játékával: buborékokat fúj a Tiszabecsi határátkelő éjszakájában. A felejthetetlen pillanatot Schmidt M. János ragadta meg. – A gyerekek a háború ellenére is gyerekek maradnak, és még az önkéntesünket is megmosolyogtatják. Ez volt a nap fotója, talán az egész hét legszebb pillanata – olvashattuk a Baptista Szeretetszolgálat Facebook oldalán. Én is így éreztem.
Apróságok
A híreket naponta többször is átfuthatjuk, hogy képben legyünk mindarról mi történik a közvetlen közelünkben. Aggódhatunk, mindez mennyiben érinthet bennünket, magyarokat, mi történne akkor, ha puskaropogás határon át jutna. A lejárt útlevelemmel ezidáig én nem tartottam fontosnak törődni, ahogyan sokan mások sem, a napokban arról is szó esett több helyen, hogy a nagyobb lélekszámú települések Kormányablakában jóformán csak május-júniusra lehet időpontot kapni. A dokumentum kiváltásra, hosszabbítására, cseréjére, a menekülés eshetőségérére sokunknak jár az agya.
De próbáljunk inkább a szépre összpontosítani. A hírek között a buborékfújó kislányon túl egy másik gyöngyszemre is akadtam. Ebben a hírben arról olvashattam, hogy meneküléskor a családjától leszakadt egy nyolcéves kisfiú Záhonynál, de a megrémült, síró gyermeket nem hagyták magára a határon átjutó ukránok, segítséget kértek a magyar rendőrségtől. A kisfiú néhány órán belül már a családjával együtt lehetett a Nyugati Pályaudvaron.
Ez a két hír volt az, ami után már potyogtak a könnyeim. Mert anyaként legjobban azok a hírek fognak meg, amik a gyerekekről szólnak. Mert az apróságok ártatlanságát nem szabadna kilyukasztani, mint egy szappanbuborékot.
Fotó: Baptista Szeretetszolgálat/ M. Schmidt János
