Polgár Ágnes

Szerző
Újságíró és webdesigner, egy tinédzser édesanyja, valamint ráktúlélő. Szenvedélyesen gyűjt szalvétákat, és kiemelten fontosnak tartja a mértékletességet az élet minden területén. Közel áll hozzá a lagom filozófia és a svéd kultúra, amely egyensúlyt és harmóniát hoz mindennapjaiba.
Házasságok a mézeshetek után

Házasságok a mézeshetek után

Boldogan éltek, míg meg nem haltak, míg Hamupipőke őrületbe nem kergette a királyfit az örökös porszívózásával, vagy mégsem? Mi történik a nagybetűs IGEN után? Milyen a rózsaszín álom a teljes…
Olvasás
Mert Anya NEM csak egy van

Mert Anya NEM csak egy van

Számtalan oka lehet annak, ha egy baba, egy kisgyermek mellett nincsenek ott a szülei a kórházban. Lehet, hogy az indok nem más, mint a távolság és a pénztelenség. S lehet…
Olvasás
A szerelem egyszerre menny és pokol

A szerelem egyszerre menny és pokol

Amikor a Nagypapa már évekkel ezelőtt elment, akkor a Nagymama csak belül zuhant össze, kívülről tartotta magát. Mindent tett úgy, mint annak előtte, csak most Mihály nélkül. A budai házban…
Olvasás
Az aggódásra is szükségünk van

Az aggódásra is szükségünk van

Mindannyiunknak megvan a maga keresztje. Annak, aki ismeri a Bibliát, nem mondunk újat azzal a sorral, hogy csak annyi terhet kap mindenki, mint amennyit elbír. Azaz míg egyikünk úgy tűnik…
Olvasás
Észlelni a testünket a saját feladatunk

Észlelni a testünket a saját feladatunk

Az egészséges testképtudat kialakítása már gyermekkorban elkezdődik, amikor megbetegedéskor a szülők és a doktor kikérdezik a tüneteinket. Ám sokan felnőtt korban még sincsenek tisztában sem a saját testük érzeteivel sem…
Olvasás
És végül megcsaltam a feleségem!

És végül megcsaltam a feleségem!

A cím szólhatna úgy is: S végül megcsaltam a férjem! Igazából mindegy, hogy női vagy férfi oldalról nézzük, hogy ki csal kit. A problémákról beszélni kell, ha szőnyeg alá söpörjük,…
Olvasás
A konfliktus is a családi élet része

A konfliktus is a családi élet része

Bízom benne a legtöbben egyetértünk azzal, hogy a szülők ne veszekedjenek a gyermekeik előtt. Ugyanakkor abban már nem vagyok biztos, hogy vitának se lenne helye az utódok előtt. Mert akkor,…
Olvasás
Vajon mennyi házasság kell a boldogsághoz?

Vajon mennyi házasság kell a boldogsághoz?

Kimozdulni arról a mélypontról, amikor egy házasság a pokol mély bugyrában jár embert próbáló. A válás, mint megoldás kúszik a fejekbe ekkor. Abban az állapotban kevesen tudnak józanul dönteni: Maradni…
Olvasás
Döstädning: Ha meghalnék, csak a jó maradjon utánam

Döstädning: Ha meghalnék, csak a jó maradjon utánam

Talán könnyebb különféle életvezetési bölcsességeket követni, mint saját szabályokat kialakítani. Ami nem baj, hiszen születésünk első percétől utánzással tanulunk, sajátítunk el dolgokat. Ha adott mintával egyezni tudunk az valóban segíthet…
Olvasás
Carpediem?!

Carpediem?!

Élj a mának, a hawaii nyárnak…mondja a népszerű sláger, de vajon mit is jelent valójában a mának élni és hogyan lehet ezt egyáltalán elérni? Engedd el, nézz előre, éld meg…
Olvasás
A nő, aki nem csinál otthon semmit

A nő, aki nem csinál otthon semmit

Ahhoz, hogy mindent kizárva végignézzen egy filmet az első kockától az utolsóig, ahhoz moziba kell mennie. Mert mióta anya lett, azóta nem bír a fenekén maradni. Vagy a vasalóért nyúl…
Olvasás
Eltűnt évek után kutatva: De nem is vagyok ötven!

Eltűnt évek után kutatva: De nem is vagyok ötven!

Járókeretet kapott az ötvenéves születésnapjára, poénból. A mozgást segítő eszköz körbejár a baráti társaságban, ahol már csaknem egy évtizede egymás után mindenki betölti ezt a kort. Miközben egytől egyig mindenki…
Olvasás
A semmittevés áldása az elménkre

A semmittevés áldása az elménkre

A semmittevés főben járó bűnnek számít egyikünknek, míg másikunk lelkiismeret-furdalás nélkül megy. Bármelyik táborba is tartozunk, szükségünk van a láblógatásra. A kihasználatlanul tűnő idő akkor sem elvesztegetett, ha amúgy annak…
Olvasás
Hizlaló hazugságok csapdája

Hizlaló hazugságok csapdája

A téli hónapok vége felé egyre többen szembesülnek, azzal, hogy ideje lenne megszabadulni néhány felesleges kilótól, ezzel egy időben azonban megkezdődik a kifogások keresése és a halogatás, ami nyilván egyszerűbb,…
Olvasás
Szex a lelke mindennek – a párkapcsolatok buktatója

Szex a lelke mindennek – a párkapcsolatok buktatója

Társadalmunk inkább prűd, mint engedékeny. Ami nem feltétlenül baj. Hiszen nem tartozik minden mindenkire. Vagy legalábbis nem kellene, hogy tartozzon. Ugyanakkor kéne lennie olyan közegnek, ahol nem szabad(na) szemérmesnek lennünk.…
Olvasás
De ki vigye ki a szemetet?

De ki vigye ki a szemetet?

Egy lakásból akkor lesz otthon, ha rendezett, tiszta – és ha nem hiányzik belőle valami apró, mégis lényeges: a szeretet. Az a szeretet, ami nemcsak a rend utáni vágyat hozza…
Olvasás

Kapcsolódj velünk a #azéletsokszínű hashtaggel!

Mondd el, mit gondolsz, mit érzel – a te nézőpontod is fontos része a közös történetnek. 

 

[instagram-feed feed=1]
Tarts velünk más kiadványainkban is:
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2026 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.