Ha sorozatról van szó, jöhet bármi. Már ami a műfajt illeti. A téma már nem mindegy, de még inkább a körítés számít. És a hangulat, a karakterek. Hogy hogyan, és mit adnak át a szereplők, hogyan kapcsodnak egymáshoz az epizódok. Az HBO produkcióit már véleményeztük. Most a Netflix szerintük legjobb – és talán kevésbé jó – sorozatai következnek.

Teljesen beszippantottak a Netflix sorozatai. Hogy miért is? Rengeteg sorozat közül választhatunk az amerikai médiaszolgáltató kínálatából. Műfaj, téma tekintetében is vegyes a felhozatal. Némely Netflix sorozat igazi közönségkedvenc lett. Gondoljunk csak a Stranger Thingsre, amely talán a médiaszolgáltató legismertebb alkotása. De akad olyan sorozat is, amelyet talán kevésbé ismernek a nézők, pedig jó.

Miért is szeretjük az újhullámos sorozatokat? Mert a legtöbb széria nem húzza a történetet: legfeljebb nyolc-tíz rész egy évad. Így viszonylag gyorsan a végére érünk, de hosszabb, mint egy mozifilm, így van idő a karakterek bemutatására, fejlődésére, és a történet kifejtésére. Akár egyben is végig nézhetjük, ha úgy van időnk, de mivel egy rész is egységet képez a teljes egészhez képest, részletekben is élvezhető.

A mai sorozatokhoz már olyan színészek adják a nevüket és arcukat Michael Douglas, Bill Pullman, Jessica Biel, Toni Colette, Alan Arkin. Vagyis a színészek is egyfajta garanciát jelentenek a minőségre. A legtöbb esetben. Mert azért fontos a történet is. A Netflix legújabb, vagy legnépszerűbb sorozatai között válogattunk. Némelyik teljesen beszippantott. A legtöbb tetszett. De volt olyan is, ami annyira mégsem.

Teljesen beszippantottak

Kész szappanopera – Korona

Végre teljesen más oldaláról ismerhetjük meg a brit királyi családot a Korona című sorozat által, mint eddig bármikor. Merészen mélyre nyúló, és mindent felkavaró alkotás – írják a kritikák. És valóban. A Koronában azt is látjuk, amit eddig nem. Testvérféltékenység, komoly párkapcsolati krízis, megcsalás, hibás döntések. Mindezek olyan világtörténelmi események közepette, mint a Szuezi válság, a koronázás, a Holdra szállás, Kennedy halála. Titkokat tudunk meg. Tényleg, mint egy szappanoperában.

Akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor IV. György már nagybeteg, így Erzsébetnek igencsak fiatalon, huszonhat évesen kell átvennie az uralkodást. Fiatal házasként, két pici gyermek édesanyjaként. Nem volt más választása, királynőnek kellett lennie. De vajon ezt is akarta? Merész vállalás mindezt így a nézők elé tárni, de ha hihetünk a kritikáknak, minderre Erzsébet áldását adta, csak ő maga nem nézi a sorozatot, mert túl valóságos.

Pedig a Netflix sorozata senkivel nem finomkodik. Ilyen momentum az is, amikor Erzsébet Fülöp utazótáskájában egy idegen nő arcképet találja. A kettőjük ellentmondásos viszonya az első két évad szerves részét képezi, s olykor szívszorító látni a történéseket. De Erzsébetet sem szentként tüntetik fel a készítők. Claire Foy, az első királynői évtizedben (az első két évadban) bújik Erzsébet bőrébe. Hibátlanul. Fenséges, királynői, megingathatatlan. Ugyanakkor sebezhető. A szemében ott van minden keserűség.

A tálalás hibátlan. Nem unatkozik a néző. Olyan kulisszatitkokat is megtudunk, minthogy kit nevezték a királyi családban Babukámnak? Hogyan szólítja Fülöp Erzsébetet? Mikor sírt uralkodása alatt Erzsébet? Miközben úgy sétálhatunk a Buckingham palotában, mintha csak a nappalinkban tennénk. Mulatságos látni, hogy Erzsébet mindenhova ritiküllel megy, még akkor is, ha átsétál a palota egyik terméből a másikba. Szükség van e a huszonegyedik században az alkotmányos monarchiára? Ez a sorozat, és az ezzel járó intim betekintés a kulisszák mögé talán erre is próbál választ keresni. De akárhogy is van: II. Erzsébet az élő történelem. Ezt senki nem vitathatja. És még mindig csak a 70-es években járunk.

Bye bye gyerekkor – Stranger Things

Hatalmasat robbant négy éve a Stranger Things, amely egyszer borzongat, mutatja be a gyerekbarátságot, miközben a drámai hatás sem marad el, és természetesen a világ megmentése a cél a rémséges szörny leigázásával. Mindezt a nyolcvanas évek környezetében, amely szemléltetése kifejezetten stílusosan sikerült. Sőt. Nem tűnik újdonságnak, a készítőknek mégis sikerült valami teljesen egyedit létrehozni.

Sláger már egy ideje a nyolcvanas évek, öltözködés, zene tekintetében is. Nagyot dobott a Stranger Thingsen is ez az évtized, de nem ez volt a legeslegjobb benne. Hawkinsban – egy fiktív amerikai kisváros – eltűnik egy kisfiú, Will, s mivel a hatóság tehetetlen, a barátai (Mike, Lucas, Dustin, majd hozzájuk csapódik Eleven) indulnak a keresésére. Miközben egyre több furcsaság történik.

S a lényeg szerintünk tényleg nem a furcsaságokon van, hanem a fiúk közötti kapcsolaton, amely egészen elképesztő. Erős, igazi fiúbarátság. Ők bármire képesek egymásért. A karakterek jók. Nem mindenki tündi-bündi, de a fejlődés ilyen, olyan irányban jól látszik. (Kedvencem ilyen tekintetben Steve, aki igazán nagyot változik a harmadik évadra.) Három évad során a fiúk együtt nőnek a sorozattal, így minden változik. Arcul csapó a párbeszéd Will és Mike között: – Tönkre megy a csapatunk!  – Mit vártál? Egész életünkben lent ülünk a pincében és játszunk? Ezekben a sorokban ott bújik meg az átmenet a gyerekkor és a pubertás között.

Az idő urai – Sötétség

Az idő megfoghatatlan. Van és kész. De mi történik, ha befolyással lehetünk rá, s ezzel mi lehetünk az idő urai? A Sötétség tulajdonképpen egy tudományos, fantasztikus sorozat, amely olyan nem mindennapi téma köré szerveződik, mint az űrutazás. Mégis izgalmas, élvezhető alkotás, amely beszippantja a nézőt. Ráadásul német gyártású, így akár a nyelv gyakorlására is alkalmas, mert lassan és érhetően beszélnek benne. Igaz, elég sokszor hangzanak el a Zeitreise (időutazás) és a Zukunkft (jövő) szavak.

A kritikusok a német Stranger Thingsnek kiáltották ki, holott a két sorozatban csupán annyi a közös, mindkettő egy fiktív városkában játszódik (A Sötétség Windenben), s mindkettőben eltűnik egy kisfiú (itt Mikkelnek hívják), akit a hatóságon kívüli emberek kezdenek keresni. Miközben magyarázatot keresnek, olyan titokra bukkannak, amely a városka minden lakóját érinti. A legnagyobb különbség, hogy a ST esetében leginkább a szórakoztatás volt a cél, míg a Sötétség a mögöttes tartalomra koncentrál. Nem hagy minket nyugodni, amit látunk. A generációkon átívelő történet egy tükör, amelyben azt is látjuk, hogy a minták, a nevelési elvek, a problémák, a titkok, az elfojtottság öröklődnek a családon belül. Egyetértek azzal a kritikával, amely kimondja, hogy csak az évek változnak,  de az emberek nem.

Valóban igaz, amit a sorozat kapcsán többen is megfogalmaztak: ezt a sorozatot nem érdemes takarítás közben háttérként elindítani. Mivel több idősíkon játszódik, maximális figyelmet igényel. Apró mozzanatokból áll össze a kép. Mindennek jelentősége van. Itt nem kell szörnyekkel harcolni. Ez valami sokkal veszélyesebb. Önmagunkkal állunk csatában. A múltunk, a jelenünk, a jövőnk a tét.

Emberségből példát – Hihetetlen

A Hihetetlen olyan Netflix sorozat, amelyet egyhuzamban néztem végig. A témája igencsak mai: áldozathibáztatás (ráadásul egy hányatott sorsú, több nevelőszülőnél nevelkedett lány az áldozat), rendszer abúzus, embertelen nyomozás, majd empátia, s végül elégtétel.

Valós történeten alapján, egy újságcikkből született az alkotás. Egy álarcos betörő megerőszakol saját otthonában egy fiatal lányt, Marie-t, akinek a nyomozók nem hisznek, sőt egyenesen hazugnak állítják be, és le is zárják az ügyét. Míg néhány év múlva egy másik államban történt hasonló eset kapcsán az ottani nyomozók eljutnak Marie-hoz, s végre mindenki elnyeri azt, ami neki jár.

De tényleg, mindenki. A címre utal, hogy valóban hihetetlen, ahogyan megtalálják a tettest (az esetek között semmi összefüggés nincsen), mégsem ez a lényeg. Az emberség, amely átjön a képernyőn példa nélküli. Grace Rasmussen (Toni Colette) és Karen Duvall (Merritt Wever) nyomozók visszaadják a hitünket. Ahogyan léteznek, ahogyan beszélnek az áldozatokkal. Amilyenek ők maguk. Pedig nem szentek. Csak nagyon emberiek. Sajnos csak egy évad készült ebből a léleksimogató, de kemény témájú sorozatból.

Csak szeretni lehet

Nem vén emberek – A Kominsky-módszer

Hiánypótló sorozat A Kominsky-módszer: az idős korral foglalkozik úgy, hogy a humor és az életszeretet felől közelít a témához. Hogy a kettő nehezen összeegyeztethető, az nem véletlen. Akik öregek, azok már egyáltalán nem viccesek. Pedig ez a film komédia a javából, ahol Michael Douglas (nyugdíjas színész) és Alan Arkin (az ő nyugdíjas ügynöke) ontják a poénokat.

Bár a Kominsky-módszer esetében 20-22 perces részekről beszélhetünk, a két veterán társalgását az örökkévalóságig elhallgatnám. Ők azok, akik tényleg humorosan tudnak beszélni a prosztatáról. Vagy hogy olyan öregek már, hogy utoljára Nixon idejében randiztak. Komoly témákat is érint, mint a nyugdíjasok közötti szex és szerelem, a halál, a múltban elhibázott döntések. Itt nincsen mellébeszélés. Talán ez a Kominsky-módszer lényege.

Első szerelem – A ki***ott világ vége

A ki***ott világ vége főhősei első látásra nem túl kedves karakterek. Valójában másodikra sem. Inkább ijesztőek. És nagyon tinédzserek. Alyssa és James ugyanis elég furcsák. Kívülállók. Flegmák. Megtalálják egymást, mint zsák a foltját. Van, aki meghal, és a tiniknek ehhez köze van. A címbeli trágár kifejezést szemérmesen kitakarták a készítők. Pont ilyen ez a sorozat: láttat valamit, de nem úgy.

Ahogyan a kritikák írják: a tinédzserek kusza lelkivilágát mutatja be a film, ugyan teljesen kiforgatva, de pont ezért hatásosan. Valahogy tényleg ilyen lehet a tinikor (ki emlékszik már rá?). Végletes, kétségbe ejtő. Mint egy veszélyes hullámvasút. Ezek az érzések mind megjelennek a sorozatban. Mint a humor és szarkazmus. De az első szerelem is, amely itt nem mindennapi, de kétségkívül valódi.

Ölj meg másként! – Halott vagy

Itt egy fekete bárány. Vagyis inkább fekete komédia. A Halott vagy című Netflix-sorozat abból a helyzetből indul ki, hogy Jen (Christina Applegate) férjét elgázolják, a tettes pedig elhajt a helyszínről. Elég hamar kiderül, hogy ki az elkövető – legalábbis a nézők számára –, tehát nem az ő személyének ténye a sorozat fő mozgatója. A gázoló, Judy (Linda Cardellini) ugyanis úgy vezekelne tettéért, hogy jól összebarátkozik az özveggyel.

A szokatlan páros között pedig szikrázik a levegő. Sziporkáznak ők ketten, miközben sokszor téma a halál (Judy ráadásul egy idősek otthonában dolgozik). Mindenkinek vannak titkai, és azok leleplezése, illetve a megfelelő időben felfedése remek dramaturgiai sorrendben követik egymást. A szórakozás garantált. A legnagyobb húzást például az utolsó rész utolsó perceire tartogatták a készítők.

Inkább ne posztolj annyit – Te

A Te című sorozat nagyon is időszerű, ugyanis a közösségi média, és annak használata központi téma. Mert ugye veszélyes lépten-nyomon posztolni, ilyenkor ugyanis túl sok információt adunk ki magunkról másoknak. Idegeneknek is akár. Ezt használja ki Joe – mondjuk úgy, hogy a csajozáshoz –, de valójában jóval több mindenhez. Joe eléggé tipikus figura. Okos, szerény, rejtélyes. Könyvesboltot vezet. Megbízhatónak tűnik. A szerelmi élete mégis egy nagy nulla. Ez több, mint gyanús. És nem véletlenül: Joe ugyanis pszichopata gyilkos.

Kissé sablonos ez a szituáció, mégis működik. Mert Joe a tipikusság ellenére vicces. És komolyan veszi a nézőket. Kiszól nekik a sorozatból, sokszor halljuk a gondolatait. Ez jó. Még meg is kedveljük. Mert hiába gyilkos, olyan szépen bánik a szomszéd kisfiúval. Néha szurkolunk neki (tényleg!). A Facebook és az Instagram segítségével az első évadban Becket szedi fel. Majd a másodikban új személyazonossággal emberére akad Love személyében. Még több izgalom, meglepetés, de az intelem örök: inkább ne posztoljunk annyit, mert megbánhatjuk.

Jó, jó, de…

Szükségünk van egy megváltóra – Messiás

A Közel-Keletre visz minket el a Messiás, amely nem kisebb fricskát mutat be a nézőknek, mint azt, hogy az új Megváltó egy szír, bevándorló férfi, AL-Masih. Fekete, hosszú hajjal, divatos cuccokba bújva, angyali ábrázattal. A külső tehát adott. Amikor követői lesznek, és olyan tettek fűződnek a nevéhez, amelyeket az emberek csodának tartanak, a CIA is felfigyel rá, s Al-Masih után Eva (Michelle Monaghan) kezd nyomozni.

A Messiás mégis függetleníti magát, s nem csak egy vallás követőihez szól, hanem a világon mindenkihez. Mindenkinek szüksége van egy megváltóra. Értsük ezt úgy, ahogyan szeretnénk. A sorozat hosszasan bizonytalanságban tart. Talán nem is igaz, amit Al-Masih állít, és valójában mindenkit megtévesztett? A hit és a kételkedés örök érzéseink. Mire képes a hit? Miben hiszünk? Mit látunk valódinak? Érdekes kérdéseket vet fel a Messiás, mégis túlságosan távolságtartó a nézőkkel.

„Sohavégetnemérős” – Végtelen matrjoska

Már megint a halál a fő csapás, amely, mint már megszokhattuk, szinte az arcába nevet a Kaszásnak. Az éppen harminchatodik születésnapját ünneplő Nadia minden részben legalább egyszer meghal, a lehető legbanálisabb módon. Elüti egy autó, aknába zuhan, felrobban, a fejére esik egy betontömb Majd a halálos esemény után mindig ott találja magát, ahonnan indult: a szülinapi partiján, a tükör előtt.

Emiatt egy soha véget nem érő spirálban találjuk magunkat Nadiával együtt, s értetlenkedünk: ez most mi? Akár jó is lehetne, de a túl sok ugrándozás (meghalás) miatt kissé kusza. Gyors és pörgős sorozat (20 perces részekkel), pont, mint Nadia. Igaz, ő még harsány is, de ezzel pont passzol a miliőbe, ami New York, tehát a világ egyik legmenőbb helye. Ez tényleg jó. A halál pedig nem is lényeges, csak egy eszköz, ami ráébreszti Nadiát, hogy eddig nem is élt. Végül is egyedi megközelítés.

Klónok háborúja – Az élet önmagammal

A sorozat, ahol Paul Rudd Paul Ruddot játssza. Egy olyan felvetésből indul a film, ami tulajdonképpen izgalmas. Miles (Paul Rudd), a kiégett reklámszakember egy munkatársa ajánlására egy olyan brutálisan drága kezelésen vesz részt, aminek nem várt végeredménye lesz. Tulajdonképpen klónozzák, de hiba csúszik a műveletbe, ugyanis az eredeti – tehát a megkeseredett – alakváltozatot nem sikerül eltüntetni (elássák, de kimászik a föld alól), így két Miles lesz hirtelen. Otthon, a felesége ágyában, a munkahelyén. Hűha, ugye?

Természetesen az új Miles teljesen más. Sugárzik belőle az életöröm, vicces, kedves. Talán néha mi is lecserélnénk valakit, csak mert megváltozott, undok, nem elég jó. Ehhez kézenfekvő lenne a klónozás. Ebben a gegben egyébként ki is fullad a sorozat. A két Miles azért harcol, hogy most akkor melyikük az igazi? Tényleg csak akkor lehetünk boldogok, ha teljesen megváltozunk? Ez lenne a fő kérdés, de ez itt most elsikkad. Kár érte.

Kísért a múlt – A tettes

Cora (Jessica Biel) gyönyörű, és nagyon bánatosnak tűnő családanya. Kisfiával és férjével a közeli tóhoz mennek víkendezni, amikor hirtelen, almaszeletelés közben Cora a kést egy mellettük strandoló férfibe mártja. A férfi meghal, Corát pedig börtönbe zárják. Tehát a kérdés itt nem a ki, hanem a miért?

Harry Ambrose (Bill Pullman) felügyelő nyomoz Cora ügyében. Tulajdonképpen ki sem derül, hogy miért kelti fel a nehézségekkel küzdő, idősödő nyomozót az egyértelműnek tűnő ügy. Cora ugyanis nem tudja megmondani, hogy miért gyilkolt, hiszen a férfit –, állítása szerint nem is ismerte. A nyomozás abból a szempontból érdekes, hogy mi nézők együtt tudunk meg részleteket a nyomozóval, de teljesen ad hoc módon halad. Mintha a készítők menet közben találták volna ki az indítékot. A végkifejlet életszerűtlen, Jessica Biel még gyilkosként is gyönyörű. Ez a sorozat kevésbé szippantott be a Netflix sorozatai közül. Talán majd a Midhunter.

Kép: Netflix