Újév első napján szokásaink és a babona szerint, apró szemes ételt jó fogyasztani, mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben. Mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz az új évben. Ez a fűszeresebb változat eltér a hagyományoktól.

Currys vöröslencse-leves fetával hozzávalók

1 fej hagyma

1 duci gerezd fokhagyma

1 ek. olaj (mi Máriatövismag olajat használtunk)

1 kb. 3 cm darabnyi friss gyömbér vagy 1 lapos szárított, őrölt kávéskanálnyi

1/2 piros chili paprika vagy 1 lapos szárított, tört kávéskanálnyi chili paprika (ízlés szerint)

2 tk. curry

300 g vörös lencse

1 l víz vagy zöldségleves alaplé

pár csepp limelé

bors

feta sajt

a tetejére:

szárított sonka vagy sült bacon csíkok vagy készen vásárolt tengeri sós cékla, paszternák chips (mi ez utóbbival szórtuk meg)

A currys vöröslencse-leves elkészítése:

A currys vöröslencse-leves elkészítéséhez először is az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, majd hozzádobjuk pár pillanatra a fokhagymát, a chilit, a gyömbért és a curryt, pár keverésnyi ideig együtt pároljuk, majd beleöntjük a lencsét, és rövid ideig együtt pároljuk őket.

Felöntjük a vízzel vagy alaplével, mintegy 12 percig főzzük csendes lángon, míg a lencse szétfő.

A currys vöröslencse-levest pürésítjük egy botmixerrel vagy turmixgépben. Ha túl sűrű lenne öntünk még hozzá vizet vagy alaplét. A limelével, a sóval és a borssal ízesítjük.

Tálaláskor megszórjuk fetával és a további választott feltéttel.

A vörös lencse és az egészségünk

A vörös lencse rendelkezik a lencsefélék minden pozitívumával, a hántoláskor megszabadítják a nehezen emészthető héjtól, és a rostanyag tartalma kevesebb lesz mint a teljes barna vagy zöld lencsének. Főzés előtt nem kell beáztatni, és sokkal gyorsabban megfő, mint más hüvelyesek. A lencsefélék közül a legkönnyebben tudjuk emészteni, és próbálkozhat vele az is aki egyébként nem fogyaszt babféléket a gázképző tulajdonsága miatt. Különösen, ha a belőle készült ételt gazdagon fűszerezzük az emésztést elősegítő római köménnyel, fekete mustármaggal, korianderrel, kurkumával.

A jól megfőzött lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, és normalizálja a nemi és vizeletkiválasztó rendszer működését. Egy átlagos adag lencseételben szinte az egész napi szükséges folsav mennyiséget megkapjuk. Kevesebb a zsírtartalma mint például a borsónak, viszont tartalmaz omega-3 és Omega 6 zsírsavakat.  Tápláló tulajdonságait tekintve a lencse kiválthatja a kenyérféléket, gabonaféléket, és jelentős mértékben a húsféléket.

A lencse, mint minden babféle kiemelkedően gazdag nyomelemekben, különösen magnéziumban, amely elengedhetetlen a teljes értékű szívműködéshez, és az idegrendszer működéséhez. Magas a vastartalma, viszont ahhoz, hogy ez jól felszívódjon a szervezetben, a lencseételeket feltétlenül C-vitaminban gazdag friss zöldségekből készült salátákkal együtt tálaljuk. Ez lehet paprika, paradicsom, friss zöld leveles zöldségek, télen kínai kel, rukkola, és más fagytűrő zöldségek. Megszórhatjuk a lencseétel tetejét tálalás előtt nagy csomó korianderzölddel, vagy petrezselyemzölddel is.

További receptek: ITT