Debreceni korhely-leves pulykából, Vitéz Mihály módra
Ez a Mihály, az a Mihály. Ugyanis ezt a levest Csokonai Vitéz Mihálynak kínálták fel a kálomista papok, amikor túl sokat ivott. A recept ízlésem szerint most is túl sok hússal számol, így most a javasolt egy kiló pulykaaprólék helyett 30 deka pulykamellből készítettem el a levest. A felkockázott húst megpirítottam. Két nagyobb sárgarépát, egy paszternákot, egy kis darabka zellert és karalábét felkockáztam, és azzal is pirítottam egy kicsit a húst. Sóztam, borsoztam, felengedtem vízzel. Kb. 20-25 deka savanyú káposztát kisebb darabokra vágtam, majd vajban kissé megdinszteltem, és amikor a hús és a zöldség félig megfőtt, a leveshez adtam. Mielőtt Csokonai megkapta a levest, fél napig pihentették a folytatás előtt. Nekünk erre nincsen időnk, ezért én úgy egy óra múlva folytattam a főzést. Egy szál debrecenit kockákra vágtam, és ment a levesbe. Ugyanígy egy löttyintésnyi tárkonyecet, három evőkanál tejföl, egy fél csokor friss kapor, és fél evőkanálnyi csípős mustár. Összeforraljuk, és petrezselyemmel meghintve tálalhatjuk. Ízletes és tartalmas korhely-leves.
Fotó: A szerző