

Eli Sharabi 491 napig volt fogvatartott a Hamász föld alatti alagútjaiban. Az izraeli férfi történetét a Túsz című kötetből ismerhetjük közelebbről meg. Amit ő elmesélt, azt a szerkesztők egyszerűen, sallangmentesen jegyeztek le. Éppen ezért viszonylag könnyen és gyorsan olvasható, ugyanakkor nem könnyen befogadható kiadvány. Úgy hat intenzíven az olvasóra, hogy közben nincs túlírva Eli Sharabi tragédiája.
A Túsz nem fikció, nem egy megtörtént eset idéző történet, és nem a véletlen műve, hanem ez egy konkrét esemény jegyzete. Eli Sharabit 2023. október 7-én a Hamász túszul ejtette, és 491 napig tartotta fogva, ideje jelentős részében a föld mélyén kialakított alagútrendszerben. A palesztin fegyveres szervezet rajtaütése során férfiakat, nőket, gyerekeket és még egy kismamát is elraboltak, hogy fogva tartsák – rövidebb-hosszabb ideig, vagy akár kivégezzék őket. Néhányukat a Túsz című könyvben közelebbről is megismerhetünk.
Eli Sharabi nem ítélkezik, nem magyarázkodik, és a saját valóságát sem szépíti. Egyszerűen elmondja, hogyan tartották őt fogva: milyenek voltak a túsztársai és a fogvatartói, milyen benyomások érték, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie.
2023. október 7-e úgy indul a Sharabi család életében, mint bármelyik átlagos szombati nap – noha éppen a Szichmát Tóra ünnepére esett. Eli nem vallásos, így nem tartották szigorúan az ünnepeket. Pizsamában teát főzött angol származású feleségének, Lianne-nek, és két tinédzser lányának Nojának és Jaelnek, akik magukkal hozták a brit szokásokat is.
A biztonsági szobában húzták meg magukat, mert Lianna telefonján a rakétákat jelző alkalmazás folyamatosan riasztott. A kibuc WhatsApp-csoportjában egyre sűrűbben érkeztek az üzenetek: megtámadták a Be’eri kibucukat, ahol éltek.
Őket is. Elit eleinte az otthonától nem messze egy gázai házba vitték, ahol első fogvatartói viszonylag kíméletesen bántak vele. Eleinte lekötözték, májd később láncra verve némi mozgásteret is adtak neki, és kevés, de ízletes házi koszttal látták el. Ez a korlátozott „mozgástér” a későbbiekhez képest szinte luxusnak számított, de nem tartott sokáig.
Eli Sharabi a túlélésre összpontosított. Nem a nehézségekre, hanem arra, ami még elfogadható jó – ezt olvashatjuk tőle. Nem kíméli az olvasót, de nem is terheli túl: épp annyit mutat meg, amennyi még befogadható. Még akkor is, amikor arról beszél, hogy a legbensőbb félelme akkor vált valóra, amikor mintegy 50 méter mélyre utasították a föld alá, más túszársával együtt.
A képzeletünkre bízza, milyen lehet olvasó szemüveg nélkül homályosan látni a feliratokat, nélkülözni egyetlen könyv minden tartalmát; elviselni a fullasztó meleget, a levegőtlen alagutakat, az éhséget, az állandó bezártságot, a fokozódó sötétséget, egy idő után a patkányok, csótányok és férgek társaságát; a tisztálkodás hiányát és a saját mosdatlan test bűzének az elviselhetetlenségét.
Fókuszálását segítette Friedrich Nietzsche egyik idézete is: „Ha megvan a miért, akkor a hogyant már elviseled, akármilyen is legyen.” Ez a mondat is egyike azoknak, amelyeket az olvasók magukkal vihetnek Eli Sharabi történetéből.
185 oldalon elosztott 14 címezetlen fejezet is a történetmesélés egyszerűségét és egyfajta objektivitását tükrözi. Eli Sharabi és a SellaMeir Publishing csapata nem írták túl a megtörtént jeleneteket: nem ítélkeznek, nem gyülölködnek, nem jajveszékelnek, és nem túloznak.
Az olvasó találkozhat azokkal a közös pontokkali is, amiben Eli Sharabi gyerekkora és családjának története metszetet alkot palesztin fogvatartói és azok felmenőik életeseményeivel. Az is kirajzolódik, hogy fogvatartói nem feltétlenül ideológiai alapból cselekedtek ellene, hanem sok esetben pusztán létfenntartási érdekből.
Eli Sharabi arra koncentrált, amit irányítani tudott. Az erejét arra tartogatta, amit befolyásolni képes volt a fogvatartása alatt – hogy önmaga maradhasson. Azt választotta, hogy életben marad. Fogvatartása alatt megfigyelte elrablói és túsztársai viselkedésének mozgatórúgóit, miközben segítette sorstársait a túlélésben.
Eli sharabi és két társa 16 hónap után szabadult; szabadságának ára a palesztin foglyok elengedése volt. Könyvét Lianne, Noja, Jael és bátyja Joszi emlékének ajánlotta.
Eli Sharabi fotó: Fadel Senna/AFP
Túsz c. könyv fotó: Szoknya és Nadrág Magazin
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.