Amire, akire emlékszünk, az vajon fontos nekünk? Nyilván igen. Az emlékeinket nem veheti el tőlünk senki. Talán szentimentálisnak tűnnek ezek a szavak. Nem baj. Ér valakire emlékezni még negyvenkét év után is? Szerintem igen. John Lennon. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, miután tizenévesen először találkoztam vele. Nem is kell. Hát emlékezem most is.
És miért most? Nem feltétlenül csak ma, de ezen a napon különösen sokszor jut eszembe minden évben, egész nap. December 8.; ezen napon lőtték le Lennont New York-i otthona, a Dakota-ház előtt. Hát ezért ma az emlékezés.
És miért megint? Újra és újra? Írtam róla tavaly is, meg azelőtt. Miért emlékezünk meg valakinek a haláláról, aki már negyvenkét éve nincsen köztünk? Miért izgat egyáltalán valaki, akivel nem is éltem egy időben együtt a Földön?
Emlékezés újra és újra
Tényleg nem zavar, ha mások ezt esetleg nem értik. Számomra ő akkor is örök. És természetesen én sem csak Lennont hallgatok. De van valaki, akinek ha a hangját meghallom, minden megszűnik körülöttem. Ez részben igaz a The Beatles dalokra is. Nem mindig lehet Lennont és a The Beatles-t elválasztani egymástól – legalábbis, most így érzem –, bármennyire is más utakon indultak el a tagok annak idején. Talán most már, ennyi idő után Lennon is mást gondolna a Beatles-ről. Ki tudhatná mindezt?
Mindig érdekes kérdés, hogy kinek a zenéjét kedveljük úgy igazán. Már ha egyáltalán van ilyen téren egy hatalmas kedvencünk. Én tudtam választani. A választásom mellett pedig most is kitartok. Talán ezt sem lehet megmagyarázni egyértelműen.
Mint amikor tudjuk, hogy megismertük életünk szerelmét. Olyan Lennon nekem egy kicsit, mint egy eszmélés a kábulat után. Na jó, de nagyon nagy szavak nélkül: mert tetszik, úgy ahogy van. Ugye, hogy mégis egy kicsit olyan, mint a szerelem?
Egyáltalán nem rossz az emlékezés. Jó érzésem lesz tőle, ha emlékezhetek. Úgy értem, ezen a december 8-ai napon nem vagyok búskomor, sőt, engem jó érzéssel tölt el, ha hallgathatom a dalait annak az embernek, aki számomra mindig is nagyon érdekes volt. Pedig ő az én életemben már nem élt, nem fejlődött, nem alkotott tovább. Amit 1980. december 8-áig, a haláláig létrehozott, ennyi maradt nekünk.
Mit ér egy művész?
Egyfajta örökségvédelem is – úgy érzem. Mert egy rég elmúlt dolgot viszünk tovább az emlékezéssel az utókornak. Továbbadjuk – jelen helyzetben – a zenét, a dalokat, a gondolatokat, a világnézetet, a művészetet.
Mit ér egy művész? Kinek alkot egy dalszerző? Kinek adja át az érzéseit, a gondolatait? Ebben a felgyorsult világban, amikor mindent a Tik-tokon „adunk el”, a siker is gyorsan jön, de a bukás ugyanúgy. Könnyen jön az ismertség, ami hónapokig, néhány évig tart ki. Azután mi történik: nem is emlékszünk minden „gyorsan jött” művészre.
Amikor a fogyasztók folyamatos jelenlétet követelnek, állandó megújulást, mit tud adni egy olyan művész, aki mindezt már nem tudja megtenni, mert nincs köztünk? Ér egyáltalán még valamit a zenéje? Mitől függ, hogy egy dal kiállja az idő próbáját, és annyira sikeres lesz, hogy évtizedek múltán is örömet szerez?
Meddig emlékezünk még Lennonra, a zenére, a dalaira?
És ami örök
Sokszor elgondolkodom azon is, hogy mit jelent számomra a zene? Vagy mit jelenthet másoknak, az embereknek? Ízlés kérdése persze, hogy ki milyen zenét hallgat szívesen. S az ember ízlése változhat is az évek során.
A zene alkotás. Rezonál a többi emberrel. Akik meghallgatják, kiveszik maguknak belőle, amire ott és akkor szükségük van. Meglehetősen intim helyzetnek gondolom, amikor egy művész ad magából valamit a zenéje által. Ma már egyre kevesebben adnak. Mármint igazi, intim értelemben. John Lennon még más volt.
Számomra örök és egyszerűen megunhatatlan John Lennon és a The Beatles. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Teljesen egyetértek Javier Parisivel, aki John Lennon imitátorként és színészként azon fáradozik, hogy John Lennont soha senki ne felejtse el. Javier mondta ezt Lennonról: teljesen feldúlta az agyam.
Valami hasonlót érzek én is Lennonról. Örökre bennem lesz. Nem tudom miért, és meddig marad még meg nekem. Úgy érzem, örökre. Bennem, bennünk továbbél a zene, a dalok, azzal, hogy nap mint nap hallgatjuk. Ezzel mi adjuk tovább, nem hagyjuk elpusztulni. Ez lenne az emlékezés? Ez az emlékezés.
Nyitókép: Pixabay
(A fotó John Lennon legismertebb dalára, az Imagine-re utal, s a New York-i Central Parkban található Strawberry Fields emlékparkban készült)
A cikkben található fotók forrása: ITT ITT ITT ITT és ITT
Szerző: Karóczkai-Müllner Helga