Teljesen mindegy, milyen nap van – szinte minden nap találkozunk egy olyan cikkel, tanáccsal vagy poszttal, ami azt javasolja: ha bánatunk van, sikertelenség, veszteség, negatív érzés gyötör, ne gondoljunk rá, sőt, felejtsük el. Ennek most a legdivatosabb neve: „engedd el!”

Ezt általában jó szándékkal mondjuk egymásnak, és valóban van is benne valami segítő. Tényleg megnyugtató lehet, ha nem engedjük, hogy újra és újra végigpörögjön bennünk ugyanaz a fájdalmas gondolat. Ha kicsit eltávolodunk tőle, más fénytörésben láthatjuk – és ez tényleg segíthet. Miben?

Abban, hogy megtaláljunk egy számunkra elviselhetőbb feldolgozási módot. Hogy elfogadjuk, ami történt – és ha lehet, megoldást is találjunk rá.
De nem felejtéssel. Nem eltemetéssel. Nem elengedéssel.

Mert felejteni nem jó. Ezt az tudja igazán, aki már kénytelen felejteni – vagy aki mellette él. Aki látja, hogy valakinek az agya lassan, vagy túl gyorsan, már nem válogatva töröl. Eltűnnek az emlékek, de vele együtt a képességek is: mozogni, enni, inni. Végül minden.

Mert fekejteni nem jó. Ez azt tudja igazán, aki felejt, vagy még inkább az, aki szoros kötelékben van azzal, aki felejt. Aki látja, hogy valakinek az agya túl lassan, vagy aggasztóan gyorsan, egyre kevesebb tudatossággal működik. Nem csak az emlékei maradnak el, a képessége is arra, hogy fizikailag cselekedjen. Elfelejt mozogni, enni, inni. Végül mindent elfelejt.

A demenciáról újra és újra felbukkan egy figyelmeztetés – például a Facebookon –, hogy emlékeztessen minket: ez létezik. Bárkivel megtörténhet.
Én minden alkalommal, amikor ezt látom, arra gondolok: remélem, soha nem kell testközelből átélnem – semmilyen formában. Mindent szeetnék megőrizni, még azt is, ami fájt. kívánom, a szeretteim és én is emlékezzünk mindenre.
Mindenre.

A langyos nyári estékre, a főtt kukorica illatára, a Balaton hullámzására, a szívünk dobbanására, amikor szerettünk. De arra is, amikor nem értettünk egyet. Amikor a nyár viharos volt, a kukorica pedig túl sós. És haragudtunk egymásra. Az időjárásra.
Inkább emlékezzünk.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Unsplash