Október utolsó és november első napjai három, látszólag egymáshoz kapcsolódó, mégis nagyon különböző ünnepet hoznak: halloweent, mindenszentek napját és halottak napját.
Minden évben írtunk valamilyen módon ezekről a napokról. Előtérbe hoztuk a gyerekek gyászát, a veszteségfeldolgozás módszerét, a halloweeni esték lehetőségeit, a töklámpások történetét. Ugyanahhoz a témához sokfélén nyúlhatunk, és az olvasó is sokféleképpen vélekedhet. Hiszen mindhárom ünnep másról szól, és tiszteletben kell tartanunk egymás érzéseit, motivációit.
A Halloween sokak számára játék. A „kísérteties” vidámság izgalma beöltözéssel, töklámpások faragásával, szórakoztató cukorkagyűjtéssel, egymás csintalan ijesztgetésével. Kétségtelen, ezt a gyerekek élvezik a legjobban. De a fiataloknak és felnőtteknek is lehet közösségi élmény, alkalom a kreativitásra, a nevetésre, az együttlétre, a bulira. Sokan a gyerekeikkel, az unokáikkal együtt készítik a dekorációkat, faragják a tököt, és ez a nap a kapcsolódásról, a közös élményről szól.
De vannak, akik számára ez a könnyed játék fájó lehet. Akik olyan élethelyzetben vannak, amikor a halál témája már nem a játék része, hanem személyes veszteséghez, gyászhoz kötődik. Számukra a Halloween inkább visszhang, mint ünnep. Visszhang a veszteségükre.
Nálunk a családban ezért is lett idén visszafogott a halloween. Nem mondanám, hogy a harsány színek vagy a nevetés bántottak volna, csupán nem éreztük a szükségességét. A tökfaragást mellőztük, helyette csak néhány halloweeni díszt helyeztünk el, töklevest ettünk és gyertyát gyújtottunk.
Mindenszentek napján már egészen más hangulat köszönt ránk, a „játék” helyét az emlékezés veszi át.
A katolikus egyház ilyenkor az összes szentet ünnepli – nemcsak azokat, akiket név szerint ismerünk, hanem mindazokat, akik életükkel, hitükkel és példamutatásukkal közelebb vitték az embereket Istenhez.
Ez a nap a reményről és a közösségről szól: arról, hogy a halál nem vég, hanem átmenet, és hogy az előttünk jártak élete tovább él bennünk.
Sokan templomba mennek, gyertyát gyújtanak a temetőben, vagy otthon csendes percekben emlékeznek. De nem feltétlenül kell ehhez helyet vagy rítust keresni. A mindenszentek a lelkünkben történik: amikor hálával gondolunk azokra, akik példát mutattak, akik tanítottak, szerettek, vezettek minket.
November másodikán a csend még személyesebbé válik. Ezen a napon azokra emlékezünk, akik nekünk hiányoznak. Van, aki temetőbe látogat, virágot visz, koszorút tesz le, mécsest gyújt. De van, akinek nincs már konkrét helye az emlékezésnek: nincs sírkő, nincs urna – csupán az a távoli, ám eleven emlék, amely tovább él bennünk.
Hiszen az emlékezésnek nem feltétlenül kell tárgyi helyszíne. A helye lehet egy otthoni gyertya lángja, egy fotó az asztalon, vagy egy csendes gondolat a sétánk közben. A lényeg ugyanaz: megtartani valakinek a jelenlétét, aki egyszer a miénk volt. Mert a szeretet és az emlékezés soha nem helyhez kötött.
Ez a három nap, jelenthet más és mást nekünk, vagy akár ugyanazt. A halloween segíthet közel engedni az elmúlás félelmét, a mindenszentek a hit és a hála napja lehet egyben, míg a halottak napja lehet a személyes emlékezésünké. Akár töklámpás mellett, akár egy imával vagy egy gyertya fényénél vagyunk – mind ugyanazt keressük: a kapcsolatot azokkal, akiket szeretünk, és a békét önmagunkban.
Fotó: Getty Images/ Katarina Gondova
Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!
Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.
Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.
Olvasd el az Adatkezelési tájékoztató-t.