A langyos meleg kétségtelenül kicsalogatja az embereket a szabad levegőre. Napról-napra hosszabb időt töltünk kint, egyre többen. Kutyasétáltatók, szerelmes párok kéz a kézben, idősek egymásba kapaszkodva, családok együtt. Ám nem mindenki érez késztetést a kimozdulásra, sőt. A tavasz nem kedvez azoknak, akik nem érzik jól magukat lelkileg. Segítségre lehet szükségük.



Akik kimondottan türelmetlenül várják az első tavaszi napfény megjelenését, a napsütés nyújtotta langyot, a madarak csicsergését és az első tavaszi virágok megjelenését, azoknak talán eszükbe sem jut, hogy vannak, akik ettől kimondottan rosszul érezhetik magukat.

Egy mentálisan terhelt, szorongó, depressziós ember számára a boldog emberek látványa túlságosan erős kontrasztot jelenthet saját lehangoltságához képest. Mintha a napfény felerősítené az ember saját sötét terét, amelybe télen belekucorodhatott, ami mögé elbújhatott. A lelki szorongás számára csak elmélyülhet, még akkor is, ha mások úgy gondolják hogy a meleg idővel, a tavasz előrehaladtával majd a kedve is felvidul.

A napfény ellenére is

Mindenki tapasztal néha rosszkedvet, lehangoltságot. Az elkövetett hibák, kudarcok, a megesett veszteségek, csalódások bárkit lehangolttá tehetnek. Ám amikor ez a lehangoltság nem egy-két órás, napos, hanem hosszú heteken át tartó, és fokozódik, akkor már lelki betegség fennállása is felmerülhet.

A depressziót gyakran alacsony önbecsülés, kezdeményezőkészség hiánya és mindenféle vonakodás és fáradtság kíséri. A súlyos depressziós állapotban lévő személy már a tehetetlenség és a kilátástalanság érzését tapasztalja. Lehet teljesen tanácstalan, vagy bizonyos esetekben nagyon izgatott. Az álmatlanság és az étvágytalanság is gyakran tünet. A pszichés tüneteket mentális egészségügyi problémaként értelmezik, ha hosszú távúak, és károsítják a munka- és működési képességet, valamint a társas kapcsolatokat.

A személyiségünk is befolyásol

Minden ember pszichéje az élete során történt eseményekből épül fel. Az örökletes tényezők is befolyásolják személyiségünket. Milyen típusúak a szüleink, a bennünket közvetlen nevelő emberek?

Ahányan vagyunk annyiféle lehet a szellemi rugalmasságunk és reakció készenlétünk a különböző dolgokra, amik velünk történnek. Mindannyian másként reagálunk, birkózunk meg, dolgozzuk fel a jó és rossz eseményeket is. Az egyikünk könnyebben bírja a viszontagságokat, és nem ragadunk bele, míg a másikunk a legkisebb nehézségeken sem tud könnyen túllépni. A túl szigorú lelkiismeret vagy önmagukkal szembeni magas szintű elvárások letörtséghez, depresszióhoz vezethetnek. 

Amin a tavasz, a napfény megjelenése sem feltétlenül segít.

Hello tavasz – a napfény nem mindenkit vidít fel

Ha első, második, de harmadik alkalommal sem vidít fel a napfény-sütötte hétvégék száma, ellenkezőleg ez

akkor könnyen előfordulhat, hogy nem egy csupán múló rosszkedvvel, lehangoltsággal van dolgunk, hanem valami nehezebben feldolgozhatóval.

Nem jó egyedül maradni ezzel az érzéssel. Ha észreveszi önmagán, vagy hogy a környezetében valaki hasonlót él át, nehéz dolga van, próbáljon meg segíteni neki. Sok depressziós ember nem tudja rávenni magát, hogy külső segítséget kérjen. Életvezetési, pszichológiai vagy pszichiátriai alkalmakat.

Ami során a szakember feltárhatja a lelki nehézségek okait, és megoldást nyújthat azok feldolgozásához. A kezelés nem teszi egyik-napról a másikra jókedvűvé az embert, a kezelések gyakoriságától függően ez heteken, hónapokon át is tarthat, a depressziós állapotot gyakran gyógyszeres kezeléssel és terápiával is kezelik. De a kiúthoz szükséges.

Fotó: Getty Images