Olvasási idő: 2 perc

Irónia: Jó testvérek

Élt nálunk egy idős védőnő, Boros Magda néni, aki azt mondta nekem egyszer, hogy azok lesznek a jó testvérek felnőtt korukban, akik gyerekként eleget veszekedtek. Nekem akkor jól jött ez a megállapítás, mert abban az időben a két fiam csak akkor értett egyet, ha gyepálni kellett a legkisebb testvérüket. Már kezdtem kétségbeesni, de a bölcs Magda néni szavai megnyugtattak. Ezután nem annyira zavart, ha nyírták egymást, csak kértem, hogy halkabban tegyék.

Persze mi is rendesen öltük egymást a nővéremmel. Egymás szekálásának oka általában a tisztázatlan birtokviszony, vagy csak sima unaloműzés volt. Meg különben is… A nagyobb testvér kutya kötelessége, hogy vertyogtassa a kisebbet, a kicsi pedig vertyog, visít, ahogy a torkán kifér. Lányok voltunk, de azért püföltük is egymást, ha úgy adódott. Ez piszkálódással kezdődött, aztán a célpont eléggé felhúzta magát, következett a futás!

Néha én futottam elől, néha ő. A hosszú pálcika lábammal nem sok előnyre tettem szert, mert ő fürgébb volt. Hogy időt nyerjünk, be is vágtuk az ajtót a másik előtt. Egy alkalommal ez olyan jól sikerült, hogy én az ajtón innen, a kinyújtott karom pedig a túloldalán maradt. Középen törött üveg, ami közül sértetlenül tudtam kihúzni a kezem.

Az ilyen akció eredménye általában büntetés volt. Mehettünk a sarokba. A mai gyerekek észre sem vennék a nevelési szándékot ezzel, hiszen Wifi ott is van.

Azért mi sem unatkoztunk. Hosszú szekrénysor volt a fal mellett, én az egyik végén, Edit a másik végén állt be. Viszont, mivel nem volt a falig tolva a bútor, mögötte láttuk egymást, és pofákat vágtunk egymásnak nagy egyetértésben. Ráadásul, hogy teljen az idő, Edit előrelátásának köszönhetően a sarokban mindig el volt helyezve néhány Ludas Matyi, és Nők lapja, lehetett olvasgatni. Az utolsó 10 percben már pukkadozva vártuk, hogy leteljen a bünti, és kipihenten tudjuk újra kergetni, püfölni egymást.

Úgy látszik, ebből családi hagyomány vált. A múltkor beszélgettünk a fiammal, és csak annyit mondott, Hát anyám, te se sokat idegeskedtél rajtunk! Csak annyit kértél, össze ne vérezzük a szőnyeget!


Nagyné Banadics Anikó

Nagyné Banadics Anikó 1971-ben született Füzesgyarmaton, ahol a mai napig él. Közgazdasági végzettsége van, majd minőségbiztosítási mérnök diplomát szerzett három gyermek nevelése mellett.

Tíz éve saját vállalkozásában dolgozik, vendéglátóként működik, mely, vallja, az egyik szerelem az életében. Az írás szeretete a szakdolgozatának készítése során ragadta el, lektora biztatására kezdte komolyabban venni.

Vendégszerző lett a Lidikűr, a Sokszínű vidék, Vous és egyéb magazinokban. Ettől függetlenül amatőrnek vallja magát, karcolatai „életszagúak”, a hétköznapokból kiragadott jelenetek néha keserű, néha szarkasztikus, vagy vicces oldalukat mutatják, de mindig a valóságból erednek. Ennek alapja az a mesekönyv is, mely 2021 tavaszán jelent meg. A Morgongóc meséiben két mesebeli főszereplő segítségével ismerhetjük meg az emberi érzelmek változásait.

Szólj hozzá!

Van gondolatod, tapasztalatod a témában? Írd meg a véleményed vagy történeted a Facebook-oldalunkon – kíváncsiak vagyunk, te hogyan látod!

Oszd meg a cikket!

Ha úgy érzed, másnak is adhat ez a cikk valamit, oszd meg bátran – egy jó gondolat néha messzebb gyűrűzik, mint hinnénk.

Ha tetszik a magazin:

Támogass bennünket, hívj meg egy kávéra.

 

Olvasd el ezt is

Jóllét, ami továbbgondolkodtat

Válogatott írások testi-lelki egyensúlyról, önismeretről és az emberi létről.

Ebben a válogatásban olyan cikkeket szemlézünk, amelyek túlmutatnak a felszínes jóllét-tanácsokon. Gondolatébresztő írások test és lélek kapcsolatáról, életmódváltásról, belső munkáról – hogy a mindennapi jól-létből valódi jóllét lehessen.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk.

Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg.

Tőlünk neked.

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Lépj be az Olvasói Sarokba különleges tartalmakért!
© 2017-2025 Szoknya és Nadrág Magazin – Minden jog fenntartva.